Feketemosó: Nem megúszható elengedés

Feketemosó logó

Hát és ez kurvára nem igazságos, és kurvára ijesztő. Nem mintha többet várnék az életemtől, mint hogy nápolyit egyek a kanapén, de egyrészt ennek ne legyen vége sosem, másrészt ha már mégis, akkor egyáltalán nem ér, hogy még idős korban is félni kell tőle. – Nagy Éva írja az Apokrif blogját.

Nagy Éva
Nagy Éva

Rettegek. Amikor nincsen semmi különös, akkor is heti bruttó egy órát töltök azzal, mi lesz, ha baj történik, ha megtörténnek kikerülhetetlen tragédiák, és a nagyszüleim nem élnek majd addig, míg világ a világ. Vagy bárki, de most főleg ők.

Lassan pedig azt hittem, megúszom. Egyrészt általában semmi bajuk és boldogok, másrészt elég ideig hajtogattam magamnak, hogy annyira teljes életük volt eddig, és van, hogy semmi okom a szorongásra, egy teljes és boldog életű nagyszülőt sokkal könnyebb lehet majd elengedni, mint egy olyan szülőt volt, aki meg volt sértődve a világra, ezért dacból minden jót elszalasztott. 

Sokáig nem is magamat sajnáltam, hanem a Mamámékat, amiért egy másodpercet is egymás nélkül kell majd tölteniük. (Aztán úgy döntöttem, önző leszek, és magamat sajnálom.) Bemondásra úgysem hiszi el nekem senki, de esküszöm, kézen fogva mennek az utcán, összebújva susmorognak meg csókolóznak, 85 meg 93 évesen, komolyan. Tiszta ragyogással a szemükben.  Annyira szépen szeretik egymást, hogy nem is irigylem őket, amiért nekem nem lesz ilyen, elég, ha őket látom, ha miattuk tudom, hogy ilyen is van.

Már egészen hajlottam arra, hogy az idős emberek biztosan meg vannak békélve azzal, hogy egyszer elmennek, csak meg lehet ezt érteni, komoly felnőttkorra már. Aztán most, hogy a Papa jól ránk ijesztett rosszulléttel és pár nap kórházzal, rájöttem, hogy mégsem. Hogy a Mama meg fogta a kezem és pityergett, hogy úgy szeretné, hogy még egy kicsit. Még egy kicsit velünk legyen. Évről évre egyre gyakrabban szeppennek meg, mi lesz velük. 

Hát és ez kurvára nem igazságos, és kurvára ijesztő. Nem mintha többet várnék az életemtől, mint hogy nápolyit egyek a kanapén, de egyrészt ennek ne legyen vége sosem, másrészt ha már mégis, akkor egyáltalán nem ér, hogy még idős korban is félni kell tőle. Egyáltalán nem tetszik, hogy ez mindig így lesz, mondogatom a kisujjamat eltartva úrinős gőggel. Mindig!, micsoda önbecsapás. Hát pont az a baj, hogy nem.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s