Seres Lili Hanna versei (archív)

Olvadás 

(megjelent az Apokrif 2015/4 számában)

Dézsába állított fák között fekszem,
hallom, ahogy a jóisten azt kérdi, na mi lesz
a naplóiddal, ha meghalsz, hallom, hogy odvas
a hangja, hátha úgy jobban figyelek, de nem,
sajnos végig rád gondolok, arra, hogy
kezeim közt szétmálló hócseppekké leszel,
és én nem tudok parancsolni az olvadásnak. 

Hallom, hogy észreveszi süket füleimet, észre,
hogy te tömíted el a járatokat, még egyszer
erőtlenül felteszi a kérdést, vajon gondoltam-e
arra, mi lesz a naplóimmal, ha meghalok,
aztán lassan, fáradt mosolyú kudarccal elindul,
szárnya puhán karistolja a betont –
téged ver fel, a lelkemre rakódott párát. 

Amibe épp 

(megjelent az Apokrif 2015/4 számában)

Ezen a fotón úgy áll rajtam a napfény,
mintha épp lepisilném a combom.
Színes keretű napszemüvegben vagyok,
és nem veszem észre, hogy fotóznak,
szóval rendben van az arcom. 

Egyébként csak háttérelemként szolgálok,
vagy, na jó, mellékszereplőként a kép jobb oldalán.
Egy kompozíció, amibe épp
belefértem. 

A főszereplő úgy néz, mintha látná
a lábamon csorgó napfényt
(és pisinek hinné). 

Szörnyű fotó lenne, ha mindezt
direkt komponálták volna így.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s