2006 óta a magyar legmerészebb kérdéseit is felteheti, legvadabb kétségeit is feltárhatja, anélkül, hogy ki kéne nyitnia a száját, vagy elhagyná kisszobája biztonságot adó négyzetmétereit. „Amit máshol nem mertél… itt megkérdezheted!” Az oldal kultúraformáló hatása vitathatatlan. Nem elég, hogy sok esetben a kollektív tudás ezen megvalósulási formája tényleg értékes információkkal szolgál, tökéletes szublimációs felülete is a mindennapjaink során felgyülemlett frusztrációnak. Olykor szórakoztató végiggörgetni a kérdések generálta kommentháborúkat. Nem egy Facebook-oldal született azzal a céllal, hogy a legpikánsabb gyöngyszemeket válogatva tárja elénk. Seres Lili Hanna és Kónya Klára azonban találtak egy sokkal ingergazdagabb módot arra, hogy megválaszolják a leggyakoribb kérdéseinket.
A plakát és az ajánlók alapján nem igazán tudtam elképzelni, mit is fogok majd látni a Trip hajó színháztermében. A képre rajzolt suta kamaszfiú ugyanis kísértetiesen emlékeztet a netflixes BoJack Horseman című sorozat aszexuális, a semmiben céltalanul bolyongó, enyhén marihuána-függő szereplőjére. Az előadás címe ismerősen csenghet mindenkinek, aki az internet korában szocializálódott. Igazából az is lehet, hogy az egyik kérdést vagy kommentárt épp te írtad, vagy a csaj, akivel gimiben jártál, de a szexuális felvilágosítás olyan szegényes a sulitokban, hogy nem tudta, csókolózástól nem eshet teherbe.
A díszletet, illetve annak hiányát szemügyre véve feltűnik egy molinó: naiv paintes munka, rózsaszín Comic Sans MS, sok felkiáltójel. Hiteles, de valamivel puritánabb, mint egy hamisítatlan falusi diszkó plakátja. Tökéletesen megragadja a Dinnyéskeresztesen, a fiktív magyar faluban élőkre jellemző lokálpatriotizmust. A hatást fokozza az előadás során folyamatosan fel-feltűnő, imádni valóan giccses dinnyés kiegészítők armadája. Javasolnám, hogy a további előadások helyszínein ezek megvásárolhatóak legyenek.
A Dinnye Fesztivál diszkóján mindenki ismer mindenkit. A rendőr a Dj, akinek egyébként a kozmetikus a barátnője, akinek a keresztlánya is ott van, és együtt bulizik a lánnyal, akivel később a rendőr majd egy véletlen folytán hosszúra nyúló rapid-randin találja magát. Ott áll a színpadon minden magyar nő, akit valaha nem hívott vissza a pasija, ezért bánatában jól meghúzta a legközelebb eső üveget. Minden fiatal egyetemista lány, aki rájön, hogy a diplomájával még egy albérlet árát sem fogja tudni megkeresni, a korabeli fiúk pedig aztán biztos, hogy nem tartják majd el. Minden férfi, aki bármennyire is szereti a barátnőjét, nem tudja elfogadni, hogy nem úgy néz ki, mint a modellek.
Kedvenc jelenetem mélységében és társadalmi érzékenységében nem fogható a továbbiakban vázolandó, olykor mellbevágóan valós részletekhez. Számomra mégis olyan pár perce volt az előadásnak, ami önmagában is egészet alkotva tökéletesen megállta a helyét, nem volt túlmagyarázva (ez egyébként sem jellemző az előadásra), és most majdnem teljes bizonyossággal állíthatom, hogy a legviccesebb dolog volt, amit valaha láttam. A részlet egy televízió-imitáció, ahol többek között feltűnik pár pillanatra az a műsor is, amelyben hivatásos feleségek magas színvonalú értekezéseit és interperszonális konfliktusait izgulhatja végig a néző. Aztán a pornócsatornára kapcsolunk, és megfigyelhetjük a valaha volt legerotikusabb kólaivást. (Nem írnék róla többet, szeretném, ha mindenki megnézné, és átélné maga is.)
Az előadás magában foglalja az összes olyan népszerű, a közösségi felületeken időről időre újra feltűnő videót és minden olyan tévéműsort, amit életem ezen pontjáig sikeresen elkerültem. Így a nézőtéren ülve nem volt lehetőségem menekülni a 2014-es füzesabonyi polgármester választást feldolgozó riport elől sem. A videóban hangzanak el olyan orrba-szájba ismételt szállóigék, mint „legyen tánc” és a „zárcsökkentés”, ami persze nagyon ostobán hangzik, jó megosztogatni, meg nevetni rajta, mert ugye az interjúalany elég valószínűen beszédhibás, és értelmi fogyatékos. Pedig szomorú módon nem tesz mást, csak megfogalmazza azt, amire egyébként mindnyájan vágyunk: azt, hogy minden jó legyen, és minden rendben legyen, és megbízhassunk azokban, akiknek a kezébe adtuk ezt az országot. Természetesen nevetséges. De ez a mi jelenünk, ebben élünk, és minket is minősít. Előkerülnek további tipikus magyar problémák is, melyek mérgezően hatnak életünkre, például a „deviszont” gyakori használata vagy a labdarúgásra épülő sport-monoteizmus. Elsőre nehezen megfejthető vizuális elem a szereplők közötti virtuális kommunikáció megnyilvánulása, amikor a kozmetikus a rendőr tenyerében kopácsol ujjaival, nem teljesen érthető, mi történik. Aztán persze hamar jön a megoldás, hogy ez a manapság már kikerülhetetlen eszközeinket hivatott jelképezni, amiknek reprezentációja nélkül már ez az előadás sem valósulhatott volna meg.
Ha az ember vidékiként ül a nézőtéren, a felhasznált gyakori kérdések boncolgatta problémák unalmasan és fájdalmasan ismerősek. Megjelenik az örök vidék – Budapest dichotómia. A hagyományok, a magyar tradíciók szeretete és éltetése, vagy a mindent megrontó globalizáció, ami, mint a mágnes vonzza magához az idegen kultúrákat. (Dinnyéskeresztesen például még soha senki nem látott menekültet, de szerencsére mindenki készen áll arra, hogy megvédjék tőlük az országot!)
Az egy év után már „pesti lányként” emlegetett első generációs értelmiségi, aki otthon már nagyképű libának számít, a fővárosban meg az örök kihasználható naiva marad, úgy dönt, kezébe veszi a sorsát, és anyagilag függetlenné válik. Segítségére van ebben egy remek internetes társkereső, ahol érett férfiakkal ismerkedhet, akik szívesen segítik őt céljai elérésében, és ezért még ellenszolgáltatást sem kérnek. Eredeti (!) Burberry sáljában szívszorító látványt kelt, pont azért, mert őt sem Seres Lili Hanna találta ki, a csoporttársaid között is legalább hárman vannak. Szeretnék végre elengedni az anyagiak miatti aggódást, élvezni az életet, amíg fiatalok, és úgy érzik, erre nincsen más lehetőségük. Ez konfliktust eredményez az egyetemista lány, és keresztanyja között. A dinnyéskeresztesiek ambivalens érzéseket táplálnak a szülőhelyük iránt. Vágyódnak Budapestre, mégis úgy gondolják, a „bunkó pestiek” aranykanállal a szájukban azt sem tudják, mi az igazi élet meg a valódi munka. A kozmetikus ugyanebben a dilemmában él. Szeretne kitörni, de szereti a munkáját is. Végül feladja a szalont, és benevez az X-faktorba.
A rólunk alkotott vélemények és visszajelzések folyamatos monitorozása nem női princípium. A pozitív visszacsatolás megszállott kergetése sem. A Dj-rendőr karakter önbizalomhiányát saját szerelmére is kivetíti. Még a Gyakorin is felteszi a kérdést, ciki-e, ha kövér a barátnője? Felmerül a kérdés, lehet-e tényleg ilyen mély és tökéletes a média agymosása? Ha megtaláltuk az embert, akivel mindent tökéletes, nagyon szeretjük őt, vonzódunk hozzá, valóban probléma az, hogy nem olyan, mint egy talán nem is létező ideál?
A játék csak nagyon finoman érinti a kérdést, milyen lehet homoszexuálisként élni vidéken, de – valószínűleg a témákban való tobzódás miatt – nem szentel neki túl sok figyelmet. Jardin, a kocsmáros-szakács szexuális identitásának leleplezése csak értetlenkedést, és önző rosszallást vált ki, elmarad a lélegzet visszafojtva várt boszorkányüldözés. Az óvónő, aki kétségbeesetten férjet keres, nem fakad ki azon, mennyire undorító, a Bibliával össze nem egyeztethető dolog az, ha valaki a saját neméhez vonzódik, őt igazából tényleg csak az zavarja, hogy még mindig hajadon. Jardin egyébként nemcsak szexualitását tekintve excentrikus tagja a közösségnek, de gasztronómiai stílusa is egyedülálló, ő hozta be például a gluténmentes palacsinta fogalmát Dinnyéskeresztesre. Egy elhadart gyakori kérdés erejéig felmerül az aszexualitás is, de ez nem egy LMBTQIA-előadás, így nyitva hagyja ezeket a kérdéseket.
A kitörés tehát főleg a továbbtanulás, esetleg a tehetségkutató műsorok, amik nemcsak a tévén keresztül, de helyi Kimittud formájában is megvalósulhatnak. A Gyakori kérdések az egyik kedvenc jellemző vidéki jelenségemet is feldolgozza, a New York-i gettók mintájára formálódó rapper-bandák születését. A rendőr és Jardin, a helyi étterem tulajdonosa rímekbe foglalják Dinnyekeresztes iránt érzett rajongásukat, a dallam és a stílus fantasztikusan hasonlít a méltatlanul mellőzött hazai rapper, Tüske G slágerére.
De mit tehet az, akinek nincs lehetősége továbbtanulni, nem elég tehetséges, és még a puncs.hu-ra sem regisztrálhat? Ilyenkor nincs más hátra, tanácsot kell kérni a GyakoriKérdéseken. Mint ahogy azt a plakátra rajzolt kisfiú is teszi. Ezzel a jelenettel válik igazán feszültté a történet. Eddig nagyon jókat lehetett szívből nevetni, még ha egy kicsit szégyenkezve is, most már azért kezd összeszorulni az ember gyomra. Egy szabályosan heteronormatív, de tökéletesen diszfunkcionáló családot látunk. Erőszak, alkoholizmus, fájdalom, magány. Egy kisfiú, aki próbálja felhívni magára a szülei és környezete figyelmét, miközben szeretne menekülni az őt övező erőszakos légkörből. Még a televízió is kijön hozzájuk, de a lámpaláz miatt képtelen tovább vérfarkas-megszállást imitálni. Szerencsére egy jól irányzott atyai pofon kihozza belőle a gonosz szellemeket, és egy „EXERCISE BOOK” csatakiáltással egy újabb probléma felé evezünk.
„Nem Pest”, ahonnan nézve a főváros nyújtotta lehetőségek csak szürreális álomképek, ahol a „mansplaining” az egyetlen reális narratíva az omnipotens férfi és konyhai kiegészítőként szolgáló nő közötti kommunikációra. Ahogy ezt tökéletesen ábrázolják a dinnyési kampány-előkészületek is. A polgármester öltönye disznótor és pálinka szagát árasztja, ahogy hatalmas terpesszel elterül a fotelon, kapva kap minden alkalmon, amikor viccet csinálhat a vele szemben álló, nála sokkal értelmesebb és fiatalabb nőből. A kampányfőnök hölgynek persze nincs humorérzéke, és képtelen ellazulni, miután megalázzák. Pár másodpercre lélegzet-visszafojtva figyelünk, és várjuk, hogy a nő majd szépen mosolyog egyet, vagy motyog valamit, ő azonban a helyi tekintélyt képviselő politikus fölé kerekedve egy büszkeségében sértett nő teljesen jogos és összeszedett visszavágását produkálja. Nézni is kielégítő.
A színészek jelenléte vibráló, a prózaiság fölé emeli a darabot. Dömök Edina tíz mondatonként öregszik éveket, aztán fiatalodik vissza, Boros Ádám a mindenkori férfi összes típusa egyszerre, Oláh Dóra imádni való naiva és idegesítő kisfiú, Lovas Dániel pedig tökéletes rendőr, és nagyon jól rappel. Kőszegi Judit kedves, pozitív kisugárzása tökéletesen kitölti szeretni való karakterét, a biztonságot sugárzó anya békéjét adja az egész előadáson keresztül.
A darab csattanóját, az utolsó, mélynek és meghatónak szánt monológot még feszültebbé teszi az, hogy az előbb még dühös kosztümös hivatalnoknő mindannyiunk szemébe bámulva, aranyos gyermeki hangon tesz fel egy sor mindnyájunkat foglalkoztató kérdést. Én mit tehetek azért, hogy jobb legyen ez az ország? – hangzik el többek között. Az érzelmi hatás megkérdőjelezhetetlen, mégis túlságosan explicit, feleslegesen hirtelen ragadja ki a nézőt az addig gondosan teremtgetett és fenntartott félfantázia-világból. De lehet, hogy erre igazából szükség van. Talán tényleg nem értjük, hogy ezeken a kérdéseken nem elég csak gondolkodni, és nem elég csak feltenni őket.
Gubán Mária
Gyakori kérdések
2018. október 29., 20:00 TRIP Hajó.
Szereplők:
Dömök Edina (Gózon Gyula Színház, Független Színház, Affér Színház)
Kőszegi Judit (KV Társulat, Affér Színház)
Oláh Dóra (Affér Színház)
Lovas Dániel (Stúdió K, Trainingspot)
Boros Ádám (Trainingspot)
Írta: Seres Lili Hanna
Az író munkatársai: Kónya Klára, Vucsics Virág
Rendezőasszisztens: Vucsics Virág
Rendező: Kónya Klára
Fotók: Vass László
Következő előadás:
2018. november 29. 20:00, Barabás Villa
2018. december 18. 19.00, KuglerArt Galéria
Apokrif Online 