“…amikor nem nyitottam ki egész júniusban az ablakot, mert rettegtem attól, hogy bármelyik este gondolhatom úgy, hogy kiugrom, miután végigolvastam a száz százalékig racionálisan megalapozott okokat tartalmazó listámat, hogy miért muszáj most már meghalnom, aztán majd hiába bánom” – Nagy Éva írja az Apokrif blogját.
Amikor kilencvenötben először olvastam egy könyvet a torinói lepelről, aminek már a fülszövegéből megtudtam, hogy ennek a lepelnek önálló kutatási ága van, a szindonológia, és először esett le, hogy nem lesz lehetséges, hogy mindenről mindent tudjak, ha külön tudomány foglalkozik ezzel a lepedővel; amikor tudomásul vettem, hogy sem korom, sem képzettségem, a többiről nem is beszélve, nem teszi már lehetővé, hogy eltáncoljam a Hattyút a kijevi balettben; amikor vártam órákon át arra, hogy a fiú, akit nyilvánvalóan teljesen véletlenül megcsörgettem, végre visszahívjon, ha már szegény olyan szerencsétlen, hogy magától nem jut eszébe; amikor a könyvespolcon a gerincükkel a falnak fordítottam minden olyan könyvet, amiről eszembe jutott, akire vágytam, de nem volt már rá szabad, és azt gondoltam, hogy én is a hátamat makacsul a falnak vetve fogok porosodva megrohadni előbb, de sajnos inkább utóbb; amikor nem nyitottam ki egész júniusban az ablakot, mert rettegtem attól, hogy bármelyik este gondolhatom úgy, hogy kiugrom, miután végigolvastam a száz százalékig racionálisan megalapozott okokat tartalmazó listámat, hogy miért muszáj most már meghalnom, aztán majd hiába bánom; amikor számot vetek azzal, hogy nem lehet arról beszélni sehol, hogy fogalmam sincs, akarok-e családot, mintha egyértelmű kéne legyen, hogy ha szeretem a gyerekeket, akkor képes vagyok egy ilyen irtózatos felelősségvállalásra is, ha már benne vagyok a korban; amikor akkurátus és empirikus kísérleteket folytattam, aminek eredményeként megtanultam, hogy ha negyedóránként két korty bort iszom (vöröset), akkor órákig tudok inni, és majdnem elviselhető minden; amikor a fiú, akinek a nevét már leírni sem szabad évszázadokon keresztül azt hitte, szegény ostoba, hogy nincs semmi következménye annak, amit mond, annak, amit csinál, és tulajdonképpen nem is volt, én szegény ostoba, sose tudtam, mire mi lesz a kifinomult büntetése, hogy csak a kisszobában alszik a puhafotelben, vagy hajnal előtt nem jön haza négy napig,
akkor senki sem mondta, s nem is sejtettem, hogy mindez a düh, elkeseredettség, türelmetlenség, csalódás, kizsigereltség, játszmázás és csapdahelyzet lófasz ahhoz képest, amikor lakáshitelt igényelsz.
Apokrif Online 