Hyross Ferenc versei

földes

(megjelent az Apokrif 2015/3. számában)

apokrif_2015_3_borito

fentről kezdd, nézd a pályáját, ahogy fehér húsát, melleit felőrli a lépcsőfokok rágómozgása. ahogy elkezd egy mondatot, de nem tudja végigmondani. megállítja az állandó berregés, a reszelés, hogy annyira zihál. mintha a szívével zihálna. végül mégis elmegy, nekiindul, pedig tudja mi vár rá. aztán eltűnik a lépcsőfordulóban. 

másnap visszajön, de csupa föld a bokája, földes az inge is. hiányodról beszél, mint karján, csuklóján. mert minden eltörik, és akkor már mindegy, hogy közben vagy előtte állt meg. ilyenkor nem árt azt is elásni.

olló

(megjelent az Apokrif 2015/3. számában)

szemedben egy ablak tükröződik. valakinek az összetört tükre, biztos balszerencséért jött. néha csak egy képernyő néz kifelé, és valami zseléset keres, amiben az idegek lefutnak, végig az utcán, ettől a testig. innen. 

először kopogtat a mellkason, aztán zúg. hangyák, miután elaludtál, hogy feléd masírozzanak, a repedt sarokból a tévén. a sorokból a testig, a szemhéjad alá. van, akinek már csak ez jut, hogy kinéz az ablakon – mint aki benéz –, és látja kékre vert torkod, hajadban az ollót, és mögötted a várost, ahogy – mint valamiből az utolsó – elterül.

pompa 

(megjelent az Apokrif 2015/3. számában)

és ha nem mond többet néhány szónál, akkor ennyi van csak azokban a szavakban, félmondatokban. mint az ízületek száma végtagonként, ennyi jut. pont egy meghajlásra elég, a csukló pedig az elégedetlen tapsra.

várakozz tovább. csodálkozz rá a házak mögötti kék fényre, a furcsa szögre, ahogy nyakadat elfordítva nézed a homlokzatokat. csodálkozz rá saját homlokodra, egy-egy szóra, ami eszedbe jut. az esti árnyékokra, ahogy nem rajzolnak ki még most se semmit. kényszerülj térdre. újabb ízület, aminek hasznát veszed. kezdj el egy félmondatot. aludd ki magadból a holnapi termést, a tegnapi magvakat. aludd ki magadból, amit anyád köldöke még beléd álmodott.

és majd eljön az év, amikor nehezen mozog, keveset beszél. lehúzza az ágait a rátelepedő idő. mint egy gerinc, ahogy eltorzul az évek alatt, a test velejárója. a testtel járó évek, a végére már csak lassan érsz el. nyiss fel egy végtagot, nézd meg, meddig visz el, meddig nyúlik, mit ragad meg. nyisd fel a nyelvét, mindent, amit elmondott, meddig hozott el, mit visz. súlytalan szavak, félmondatok, kiöregedett közhelyek a mindennapi pompában.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s