A lehetséges világok legjobbika (beszámoló)

Május 2-án este a Ráth György utca 4-es szám alatt található Nyitott Műhelyben három, kötet előtt álló költő ült össze, hogy egy felolvasóesttel egybekötött beszélgetéssel nyisson teret A lehetséges világok legjobbikának. A költőkkel Tóth Anikó szerkesztő, kritikus beszélgetett.

lehetseges-boritokep

A jelenlevő szerzők alapfeltevése az volt, hogy – a wertheri szenvedéstörténethez hűtlenül –, ám az emberiség mindenkori helyzetéhez mérten többé-kevésbé pozitív szemléletű hangulatot teremtsenek meg, az eseményen elhangzott szövegek segítségével.
Az est három szekcióját egységesen, a meghívott költők új, megjelenés előtt álló köteteiből választott versei nyitották meg és vezették át a beszélgetés fonalát a szövegvilágból a külső keletkezés mindennapi valóságába. A szerzők Apokrif folyóirat által szövődött többéves baráti és alkotótársi kapcsolatára, és korábbi köteteikre való tekintettel – Evellei Katának és Bödecs Lászlónak a második, Nyerges Gábor Ádámnak már a negyedik megjelenő kötete lesz ez a mostani – az első körben nagy hangsúly került a stiláris és retorikai eszközök tudatos és reflexív használatára, fejlődésére; a szöveg és szerző-, valamint maguk a szerzők között fennálló kapcsolat változásaira.

Az estet zsigereiben átitató életigenlő szemlélet jegyében az első részt Bödecs László Itt veszhetett el című verse nyitotta meg, majd hallhattuk többek között Nyerges Gábor Ádám Közepesen Hűvös, valamint Evellei Kata Mínusz című versét. Bödecs elmondása szerint első, 2015-ös Semmi Zsoltár című kötetéhez képest Az árvíz helyében, melynek bemutatója a 2018. május 16-án lesz, jóval kisebb szerepet kap az intertextualitás, árnyaltabb utalásrendszerrel találhatjuk szemben magunkat. Az új kötet világát két meghatározó élmény inspirálta, az egyik, amikor életében először pillantotta meg az óceánt, a másik, amikor szülei telefonon értesítették a Szombathelyet és környékét érintő árvízről, melyet maguk is átéltek. E két fő befolyásoló tényező nagyban alakította kötetbeli nézőpontját a társadalom egyénre gyakorolt hatását illetően. Míg első könyvének megjelenése, melynek egyébként Nyerges Gábor Ádám volt a szerkesztője, az Apokrif Könyvek pályázat révén viszonylag gyorsan megvalósulhatott – e második kötetnek már jóval bonyolultabb volt kiadót találni.

Evellei Kata 2013-ban megjelent Álombunker című kötete után 2019 nyarára tervezett kötetének a Tél után tél címet adta. Habár a mű elkészültére még várni kell, a gerincét adó szövegek nagy része  a Finnországban töltött, lírai termékenység szempontjából „két kevésbé aszályos” időszak termésének tudhatók be. Meghatározó volt számára az éles környezetváltás, valamint Edward Gorey amerikai író és illusztrátor sötétebb atmoszférájú művészete – melyre kötetcímével is utal, vagyis a tél érzetének ciklikusan ismétlődő feloldatlanságára.

Nyerges Gábor Ádám kilóg a sorból, hiszen a 2018 nyarára tervezett Berendezkedés című műve már negyedik verseskötete lesz.  Nála a változás különösen meghatározó, hiszen minden újabb kötetében más hangon szólal meg, ahogyan ő fogalmaz, köteteinek elkészítése során mindig egy újabb és újabb felnőtté válási folyamatot él meg – ezekhez keres minden alkalommal más hangot úgy, hogy költészetének lényegi elemei és választott témái is (mint például az utca emberének hétköznapi találkozása egy sárkánnyal) megmaradnak sajátjai.  Korábbi köteteihez képest – Helyi érzéstelenítés (2010), Számvetésforgó (2012), Az elfelejtett ünnep (2015) – a Berendezkedésben egy jóval karcosabb, szikárabb hangnemet kíván megütni. Szójátékok helyett itt már a kettős és egymást kizáró szavak jelentéseié a főszerep.

A második szekcióban a kötetek szerkezetére és a szövegvilágok felépítésére helyeződött át a hangsúly. Először Evellei Kata Daymares című, hét részből álló versét hallhattuk, melynek megszületését nagyban inspirálták a már említett illusztrátor munkái. Grafikáiban gyakran jelennek meg a gyermeki lélek mélyén rejlő félelmek – Evellei Kata e gondolatokból/mozzanatokból kiindulva, ezeket továbbgondolva alkotja meg sajátos versvilágát. Épp az éles témaválasztások okán – kötetét mindenképp ciklusokra szeretné osztani, ami pedig a visszajelzéseket illeti, számára az olvasók és a kritikusok véleménye egyaránt meghatározó a szövegei szempontjából. Ebben a szekcióban másodjára Nyerges Gábor Ádám A boldogságot közelebbről című versét hallhattuk. A szöveg és a szerző közötti viszony – habár ez akár még klisé is lehetne – nála különösen meghatározó; minden apró önelemző, önkritikai mozzanat lenyomatot képez versein. Hiszen, ahogyan fogalmazott: „A költő olyan, mint egy urológus, csak előbbi azért néha lát valami esztétikusat is…“ Kötetszerkesztése egyébként kevésbé tudatos, Evellei Katával ellentétben ő nem ciklusok szerint osztja fel, hanem „három dimenziós” összefüggések mentén, valamilyen szempontból összekapcsolódó térmetaforák alapján. Legfőbb kritikusaiként három meghatározó embert emelt ki – a szintén szakmabeli szüleit, valamint Bödecs Lászlót. Tőle harmadikként az Erre van idejük, valamint Nem bomlott szét című verseket hallhattuk. A tematika kapcsán elmondta, hogy köteteiben nagy szerepe van a rendszerépítésnek, melyre egyfajta rendszerfelfedezésként is lehet tekinteni. Könyvét ő sem ciklusok, hanem tematika szerint osztja fel, melyeket a versek utolsó sorainak fogaskerék módjára kapcsolódó felépítésben élez ki. Számára nagyon fontosak azoknak az olvasóknak a visszajelzései, akiket valamilyen szempontból megváltoztattak, befolyásoltak a szövegek.

A harmadik szekciót további elhangzott versek zárták (Helyi nevezetesség NY. G. Á., Sehol B. L., Édes E. K.), mintegy keretet adva az estnek, finoman ábrázolva azokat a szövevényes, egymással harmonizáló világokat, melyekben Caligula bevezeti a tizenharmadik havi nyugdíjat, a rádiós toplisták első helyét pedig hetekig a Lacrimosa Bollywood chillstep remix foglalja el. Azt hiszem a meghívott költőknek nemcsak minket, jelenlevő hallgatókat sikerült meggyőzniük az alternatív megközelítések hitelességéről, hanem köteteik leendő olvasói is vélhetően szívesen vetik majd bele magukat a művek által megteremtett világokba – azok keresztmetszetébe. 

Az estet a méltán világhírű dj Sad! zárta, egy gondosan megválogatott, az elhangzott szövegek tematikájához abszolút lét-hű zeneválogatással, mely meghatározó alaptónusául szolgált a felolvasások utáni jó hangulatú beszélgetések kialakulásához.

Taródi Luca

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s