StrukTúra: Philip Glass Philip Glass Philip Glass – repetíció és minimalizmus

Philip Glass
Philip Glass (pitchfork.com)

Philip Glass a huszadik századi komolyzene minimalista és repetitív irányzatának talán egyik legfontosabb alkotója. Ha a hatókörének szélességét vizsgáljuk, akkor mindenképpen, ugyanis Glass folytatja azt a már Prokofjevnél (1938-ban zenét szerez Szergej Eisenstein első zenét használó, Alexander Nevsky című filmjéhez) elkezdődött tendenciát, mely szerint egy alapjában véve klasszikus darabokat jegyző szerző bátran elvállalhat filmes munkákat is (Philip Glass: pl. Truman Show (1998), A mágus (2006), Kasszandra álma (2007)). De ami miatt valóban izgalmas, azok a sajátos zenei univerzumai, melyeket úgy épít komplexé, hogy az alapanyagigénye minimális. A kevés összetevőt a közel összes kombinációs lehetőségben kipróbálja és ismételgeti a megérthetőség határáig. A Glass-i zenealkotás két iskolapéldája következik.

Philip Glass a zenéjében merészen ötvözi az elektronikus hangzást (pl.: Hamond-orgona, szintetizátor) a klasszikus hangszerekkel, ezzel alakítva ki a jellegzetes Glass-i stílust. Érdekes a viszonya a dinamikával: könnyen gondolhatnánk, hogy a repetítív hangzás monotonitása nélkülöz minden történést. Viszont az egységnyi ismétlődő részek bár mozaikosan, de tudatos dramaturgia szerint épülnek egymás mellé, hol simábban, hol élesebben válva el egymástól. Ez az egymás mellet állás és elválás figyelhető meg a Glassworks című kamaradarab negyedik tételében (Rubrick) is. Itt a zene különböző kozmoszaival történik a játék, ahol a zenei hang mellett ugyanilyen hangsúllyal jelenik meg a repetitív dallamegység mint zeneépítő elem. A kaleidoszkópszerűen örvénylő tételben a kisebb ismétlődő részek közt nincs egyértelmű átkötés: a dinamika, az intenzitás és az éppen játszó hangszercsoport szerint válnak el egymástól a szakaszok. Az ilyen szétszálazás rávilágít a zenei darab történésének, dramaturgiájának összetevőire. (Ellentétben más ilyen jellegű kísérleti irányzattal – például atonális, szeriális zene – ami a tonalitás dekonstrukciója által a zenét felépítő hangokat mutatja fel.)  Viszont az alkotóelemek külön-külön felmutatása úgy konstruálódik meg, hogy közben a mű teljes egészében is befogadható marad. Azaz a három szint: hang, repetitív dallamegység és egész darab egységei és egésze is megfigyelhető.

Glass másik érdekes vállalkozása a Robert Wilsonnal (A süket pillantása) közösen alkotott repetitív opera, az Einstein on the beach. A darabot szinte már frusztráló és őrjítő, az érthetőség és a befogadhatóság határait feszegető ismétlődő szövegek és hangsorok építik fel. Kérdéses, hogy egy ilyen művet meddig lehet vagy érdemes hallgatni? A négy felvonásból álló, szünet nélkül játszott darab 1976-os öt órán át tartó premierjén a közönség szabadon hagyhatta el a nézőteret, majd kapcsolódhatott be újra. Ez a nagyfokú szabadság a darab részeinek különös össze- és melléépítésének köszönhető, ugyanis a részek többszörösen egymásba ágyazottak, de külön-külön is kezelhetőek egy koherens egységként: a felvonásokat jelenetek, a jeleneteket (zenei és szövegi) motívumok, a motívumokat pedig az ismétlődő szakaszok építik fel. Egy egység határát bármelyik szinten meghúzhatjuk, a befogadótól függ, hogy mit tekint egy dramaturgiai és zenei eseménysorozatnak.

A legérdekesebb összetevők talán az egész darabot keretbe foglaló és a felvonások között is elhelyezkedő „kneeplay”-eknek nevezett, közjátékszerű részek. Az elnevezés a térd mint ízület „egyszerre elválasztó és összekötő” szerepének logikája alapján született.

A megelőző eksztatikus részek sűrűségéhez és dinamikájához képest az ötödik, záró kneeplay egy sokkal lecsendesültebb és tisztább hangzást mutat. Ezen keresztül figyelhetjük meg legjobban Glass egység- és univerzumépítő minimalista gesztusait.

A Glass által kedvelt és gyakran alkalmazott elektromos (Hammond-) orgona kezdi a részt, egyszerű zenei hangok egymás mellé helyezésével. A darab egészére is jellemző izgalmas megoldás, hogy a szolfézsórákról, hangszeres gyakorlásokról ismerős „ütemszámolás”, nem csak mint egy tanulást segítő, de majd az éles játék során elhagyandó elem jelenik meg, hanem a zene szerves alkotó elemévé válik, a hangzás meghatározó összetevői közé emelkedik. A monotonitást segít megtörni az ütemezés váltakozása és a kánonszerű „szavalókórus” belépése. A jobbról és balról hallatszódó szöveg többnyire megegyezik, de a szakaszok ismételgetésében itt is megfigyelhető a variáció. A tiszta érthetőséget pedig erősen korlátozzák az egymásra csúszások, átfedések.

A rész felénél történik egy erős váltás: az orgona mellett megjelenik egy hegedű is. Innentől kezdve a kórus staccatószerű szavalása hosszabban kitartott hangokká változik, megtámasztva az itt belépő narrátor szárazabb szövegmondását. A narrátor nem énekel, prózában mesél, laza ritmusossággal. A beszédhang itt nem a zene párhuzamos vagy kiegészítő eszköze, hanem külön egység az elbeszélt történettel együtt. Maga a szöveg egy viszonylag közhelyes szerelmi történet, de erre a klisésségre maga a beszélő is reflektál („And what sort of story shall we hear ? Ah, it will be a familiar story, a story that is so very, very old…”), aztán pedig a toposz újszerű előadásra is rámutat („…and yet it is so new.”).

A zene összetevői variálhatóak, a hangok és egységek kombinációinak lehetősége végtelen, az ismétlés rögzít vagy akár untat – ezek toposzok, viszont jön Philip Glass, aki nem csak mondja, hanem mutatja és csinálja is. Egyszer, kétszer és még egyszer, és még egyszer, és még egyszer, és még egyszer, és még egyszer, és még egyszer, és még egyszer…

Kazsimér Soma

Az Apokrif Online Zene rovata új sorozatot indít, amelynek célja, hogy minél több pályakezdő kritikus színvonalas írásának adjon publikálási felületet. Ezek az írások nem albumajánlók vagy recenziók, és nem stílusspecifikusak: az itt megjelent szövegek a minket körülvevő popkultúra sokszínűségét, egy-egy zenei művének mélységét mutatják be azok szoros hallgatásán keresztül. A struktúrák komplexitását, amely fölött a mindennapok során gyakran átsiklunk, amikor nincs túrabakancs, hogy a hangok sűrűjében barangoljunk.

– Szabó Csanád

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s