Feketemosó: Bencének VII. – Napfogyatkozás

A buborékhajó csak úgy süvített felfelé, a felhőrétek fölé. Mürmüle és Lacispéter faggatni kezdték harciteknőc bajtársukat. Ők még túl fiatalok voltak, nem értettek a felhők és füvek nyelvén, Kolos és az Aresz párbeszéde nekik csak csupa süvítés meg susogás volt. – Bali Farkas írja az Apokrif naplóját.

– Hát ti, báránykáim, mit kerestek itt, ahol már csak az óramadár jár? – morajlott fel Kolos, a gomolyfelhő, aztán megborzolta szürkés gyapjúfodrait.

– Utat, testvér – válaszolta az Aresz, mindeközben arcán nyugodt vonások húzódtak, olyanok, amik egy mohás sziklán szaladó vízmosásokra emlékeztettek. – Te már azóta járod ezeket a mezőket, amióta én az alattunk elterülőket. Biztos vagyok benne, hogy ismersz minden csapást, ösvényt és légáramlatot errefelé.

– Ez így van, kedveseim. Csak nem valami jerke után koslat a nyájas társaság?

– Múlóhoz visz az utam. Már vár. Ők csak kísérnek – arcának kőmosásai mintha apró gleccserekké fagytak volna.

Kolos megrázkódott, gyapjának fodrai mintha még szürkébbek és sűrűbbek lettek volna. Nagy morajjal felbégetett, aztán enyhén szitálva hozzátette:

– Ha arra visz az utatok, akkor még a Nap- és Holdhajókon is túlra kell mennetek, a Mennyóraság szélére. Sajnos, én csak a nagy hajókig tudlak titeket elirányítani. Odáig könnyű lesz, csak felfelé. Hogy onnan hogyan juttok tovább, azt nem tudom. Ahhoz már túl öreg vagyok, hogy pontosan emlékezzek az útra – ezzel eloldotta a kolompjába akadt kötelet, és útnak eresztette az apró alakulatot.

A buborékhajó csak úgy süvített felfelé, a felhőrétek fölé. Mürmüle és Lacispéter faggatni kezdték harciteknőc bajtársukat. Ők még túl fiatalok voltak, nem értettek a felhők és füvek nyelvén, Kolos és az Aresz párbeszéde nekik csak csupa süvítés meg susogás volt. Aresznak nem volt könnyű dolga, az ifjú harcosok nyelvére nagyon nehéz volt lefordítani az ősi közös nyelvet. Mire mindent elmagyarázott, már olyan magasan jártak, hogy a Naphajó fényétől alig lehetett látni valamit, a csérek süvítésétől meg a saját gondolataikat is alig hallották.

– Na, itt vagyunk. Most hogyan tovább? Mit mondtál, Kolos szerint merre kell tovább menni a hajók sodorvonalán túl? – kérdezte Mürmüle, számonkérő hangon.

Aresz vett egy mély levegőt és újra belekezdett a mondókájába – Kolos azt mondta… – ám mielőtt folytathatta volna, a buborékhajó újabb akadályba ütközött. A ballon elakadt a Naphajó farvizén sodródó öreg vitorlás roncsában, és keserves hangon ereszteni kezdett. A menetszélben a ballon anyaga teljesen ráragadt a roncs orrára.

– Ha nem csrinálunkgr valamit, örrökrre földkörrülli pályángrr maradunkhr – hebegte Lacispéter, az izgalomtól zizegve.

A három bajtárs felmászott a köteleken a buborék maradékát tartó hálóig, onnan pedig a hajóroncs fedélzetére. Tanakodni kezdtek, hogy mitévők legyenek ebben a helyzetben. Ejtőernyőnek nem lett volna elég erős a rágógumi-vászon, a zuhanás közben az is lehet, hogy megolvadt volna, a felhőcimboráknak sem tudtak már szólni, annál sokkal magasabban jártak. Lacispéter azt tanácsolta, üljenek le, és a kulacs mellett beszéljék meg, hogy mik a lehetőségeik.

Lacispéter hátrasétált a hajótatba, hátha onnan el tud csípni egy óramadarat. Eközben az Aresz és Mürmüle lovag heves szóváltásba kezdtek, összevesztek valami régi küldetés részletein, mert, mint mindig, ketten háromféleképen emlékeztek a történtekre. A vita kulacsba, majd kártyázásba torkollt, ezalatt Lacispéter töviről hegyire bejárta az egész hajótestet.

Amikor Mürmüle már harmadszor vert rá az Areszra, így kiegyenlítve több hónapos gumicukor-adósságait, Lacispéter kihordott a fedélzetre egy tucat kakaós amforát. Időközben kiderítette, hogy a roncs valaha a Tejúton keringő Hanzakaó kereskedelmi útvonal teherflottájának míves vitorlása volt, és még emberemlékezet előtt a zengzetes Ekliptika névre hallgatott.

Lacispéter úgy gondolta, hogy az amforák aljára avasodott kakaó majd jobb kedvre deríti a bajtársait, ám ekkor Mürmülének sokkal hasznosabb ötlete támadt. A hajóorról összegyűjtött valamennyi buborékvászon-maradékot, és ezekkel elkezdte összeragasztgatni az amforákat. Hamarosan egy masszív agyagoszlopot kaptak, amit hárman, a kulacs tartalmával megtámogatva felállítottak a fedélzeten ácsorgó árboccsonk hegyére. Lacispéter vitorlahálót font, Mürmüle és az Aresz meg vadul rágni kezdett. Hamarosan kész is lett a feszes, háromszög alakú vitorla. Egyik csücskét az amforák tetejére, a másik kettőt meg a fedélzet szélén épségben maradt korlátmaradványokhoz kötötték.

Hamarosan bele is kapott a szél a vászonba, Aresz suttogásával bíztatta a szeleket, hogy gyorsabban haladhassanak, de sajnos még ez sem volt elég ahhoz, hogy utolérjék a Naphajót. Lacispéter a kapitányi kabinba vitt két agyagkorsónyi maradék kakaót, hogy egy perzselő bűbájjal adjon egy kis kraftot a hajónak. Kissé elméretezte az adagot, mert az ablakokba állított korsókból olyan óriási gőzoszlop csapott ki, hogy parittyakőként lőtték ki magukat, legénységestül, amforaárbócostul. A lendülettől mindhárman a padlóra zuhantak, az eddig ütemesen a hajó hasának csapódó hordó, amiben eddig utaztak, most egyre erősebben ütődött a deszkákhoz, amíg szilánkosra nem tört.

A hordó darabkái úgy repültek a kakaógőz-csóvák felé, mint pitypangernyők a nyári réten. Hogy a deszkák odalettek, annyira nem is lett volna nagy gond, de suhant velük még valami. Lacispéter két deszka között látta, amint az Aresz tartalékkulacsát elnyelik a gőzgomolyok.

A forró pára elnyűtte a medvetalpbőrt és a kulacs tartalma vakító fényű kölcsönhatásba lépett a gázokkal. Akkorát robbant, hogy még a bárányfelhők is összerezzentek belé. Ekkor a hajóroncs inkább hasonlított egy üstökösre, mint egy vitorlásra. A lángoló falú Ekliptika legénysége nyílegyenesen a Naphajó fő kéményének alsó harmadát találta el.

Szerencsére, az Aresz páncélja olyan, hogy ha veszélyt érez, akkorára tágul, hogy egy hárman-négyen is elférnek benne, így mindhárman megúszták a kakaósztikus robbanást. A Naphajó fedélzetén végiggurulva a felbőszült Kercse, a napmadár idegesen kapirgáló lábai előtt tértek magukhoz.

Hogy mit szólt Kercse ahhoz, hogy ez a néhány jött-ment halandó leállított a megszámlálhatatlan emberöltő óta folyamatosan sikló gőzös útját, azt majd elmondom holnap. Most pedig aludj! Szép álmokat!