Könyvheti előzetes II. – Csillik Kristóf: Hüllők időszaka

2017-ben is büszkén jelenthetjük olvasóinknak, hogy korábbi könyvheti előzeteseinkhez hasonlóan idén is több szerzőnk közelgő könyvmegjelenésére hívhatjuk fel a figyelmüket. A 88. Ünnepi Könyvhéten lapunk két szerzője is első kötetével debütál, méghozzá az Apokrif Könyvek sorozat 5. és 6. darabjaival. Ezúttal Csillik Kristóf Hüllők időszaka című első verseskötetét ajánljuk a könyv egyik kizárólag itt olvasható versével. Az Apokrif Könyvek idei szerzőinek közös könyvbemutatója, valamint könyvheti dedikálásainak időpontjai hamarosan külön bejegyzésben összegyűjtve is fellelhetők lesznek az Apokrif Online-on. (Tegnapelőtt az Apokrif Könyvek másik idei kiadványát, Mizsur Dániel Karc című első verseskötetét ajánlottuk ugyanitt.)

A szomszéd kutyája

 

A szomszédomnak van
egy kutyája.

Helyes kutya,
többet ugat,
mint
illene.

Pont ezt szeretem benne.

Nem hagyja aludni
a XII. kerület
élő múmáit
akik még
azon az istenverte
buszon is csak
az abortuszt
szidják.

Néha póráz nélkül sétál,
de ez nagyon ritka.
A gazdája egy borostás
pali sovány feleséggel. (fiatalok! itt!)

Fogalmam sincs,
miből
él.

Nem egy teraszi család
az biztos.

A nyakörvre láncot akasztanak,
azt a
fajta
undorító vastagszemű
kokiláncot.

A kutya
vonyít
ha szorítja a lánc.

Én is ugatok.
Nézem a holdat
és nyüszítek
a kipermutálható nagy stratégiák között.

*

 

*

Valójában az írás nem sokban különbözik a hányástól.

Főleg a versírás.

Az egészséges ember elfogyasztja az eseményt, megemészti, felszívódik benne, amire szüksége van, a salak pedig kiürül a hagyományos úton. De a krónikus poézisben szenvedő hősünk gyomra visszadobja a megemésztett tartalmat.

A Majomkirály sámándobjával a hányástócsa fölé ül – és veri. És énekel. Megidéz embereket, helyeket, élményeket. Isteneket, szörnyeket, császárt, csavargót, filozófust, Bírót, Petrit, Emmát, Zsófit, Kingát, Vikit, Emesét, de inkább mégis Andreát, legtöbbször pedig saját magát. (Milyen fajdiverzitás van itt az út szélén!) Körbeforgatja őket, majd visszaűzi a tócsába. Nekünk szól a szeánsz, hiszen ő már ismer mindenkit. Neki mindenki a barátja. Ő mindig igazat mond, akkor is, ha hazudik. Azért hazudik, hogy igazat mondjon. A Majomkirály nincs ott sehol, így lehet ott mindenhol. Az egész világ az otthona.

Godó

*

Sok az undor meg az ilyesmi. Magunktól. Másoktól. Tőled. De néha azért jó is. Néha jó veled. Nyomik vagyunk, na. Ha megoldás nincs, talán az megnyugtató, hogy más is az, pl. Kristóf. Ezek olvasható és érthető szövegek, sokszor rímelnek. Ami fura, hogy lehet őket élvezni, és átélhetők, vagy nekem azok. Pl. a lúzeres részek.

(20 éves, fiú, kos)

*

1994-ben alapították. Eleinte bukdácsolt, később belejött. Egyedülálló életútja az óvodából a közoktatásba, majd az egyetemre vezetett. Nem hagyta magát, csiszolt egy verseskötetet. Nem olyan, mint mások, ez a közös benne. Majd csak mit hoz a jövő, de minél előbb.

Andi

*

Az idei Apokrif Könyvek páros bemutatóestjére 2017. június 6-án, kedden, 18 órától kerül sor a FUGA-ban (1052, Bp., Petőfi Sándor utca 5.).

Csillik Kristóf június 11-én, vasárnap 15 órától dedikálja kötetét az Ünnepi Könyvhéten, a Liszt Ferenc téren, az Írók Boltja előtt, valamint ugyanaznap 17 órától, a Vörösmarty téren, a FISz standjánál.

Az Apokrif Könyvek idei szerzőivel 2017. június 9-én, pénteken 16:30 és 17:00 között beszélget az Ünnepi Könyvhét Vörösmarty téri nagyszínpadán Fráter Zoltán sorozatszerkesztő.

1 Comment

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s