„Versoszlopok a semmin és valami egyében”(könyvkritika)

András László: Világos indul, Műút-könyvek, 2016

16.05.25.Andras-Laszlo_borito

A Világos indul András László első verseskötete, egyben az Egy medvekutató feljegyzései című regénye után a második nyomtatásban megjelent könyve – számvetés a szubjektum (ön)megismerésének és (ön)megértésének feltételeivel. A feladat se nem új, se nem könnyű. Egyensúlypróba arra, hogy a versek ne feledkezzenek bele az évszázados közhelyekbe vagy a mélyértelműség álarca mögötti ködös semmitmondásba.

Ahogyan a kötet egysoros, címadó versében („Világos indul, és lépésről lépésre sötétebb lesz” – Sakkfeladvány), vagy – az irányt megfordítva – ahogyan a borítókép fény felé tartó, sötétből kibomló figurája sejteti: a tét a szubjektum elvezetése a világ megragadhatóságához. Sakklépésszerű stratégiák a világ modellálására, és benne az én pozícionálására. Olykor kimondatlan, máskor túlságosan is direkten megfogalmazott kérdésekkel az ember egzisztenciális meghatározottságairól („most már nemcsak azt / nem tudom, micsoda, / de azt sem tudom, mikor.” – Az esetet jelenteni kell). A szövegek hol derűs, hol rezignált, de mindenképp ironikus beállítottsággal kísérletező hangon adnak számot a válaszok útjába álló akadályokról.

Így jutunk el az elképzelhetőség, a vágyak és az érzékelés határaihoz („Az, hogy milyen volt / vagy milyen lesz a nyár, egyszerűen / meghaladja a képzelet erejét” – December) vagy a nyelvi akadályokhoz („- Mi ez az egész? – kérdezted. / – Úgy látszik, igen – feleltem, / mert úgy hallottam, ’Ez az egész?’” – Félreértés). Az episztemológiai csapdák elismerése, a világ leképezhetőségének illuzórikussága óhatatlanul megfosztja az összes korábban felállított világmodellt és önmeghatározási kísérletet a létjogosultságától, mintha minden újabb vers vitatná az előző által felkínált megoldást. Ami ránk marad, az a széttartó kérdések sorozata, amellyel az archetipikus öreg zsidó figura tanácsa szerint be kell érnünk („elégedj meg a kérdéssel, mondta az öreg, / na persze, nem lesz könnyű, tette hozzá / de mégis jobban jársz, mint akik egy életen át / választ keresnek” – Ki az?). Ne csodálkozzunk, hogyha ezt a tanácsot hallva a hazáját elhagyni kényszerülő „Antonius / a naptól síkossá váló falak fölött (…) egyáltalán / nem érezte magát nyugodtnak”.

Néhány vers elolvasása után ugyanis kiismerhetővé válik az ironizáló, egyszerű versnyelven megszólaló lírai hang retorikai eszköztára. Az általában kevés képpel dolgozó, többnyire epikus elemekkel vagy drámai jelenetszerűséggel kísérletező szövegek legtöbbször a végén elsüthető csattanó, a frappáns verszárlat felé törekszenek, egy-egy ragrímen átbukdácsolva. A csattanó hatása azonban hol elmarad az olvasói elvárástól, hol keresetlenül szentenciózusnak vagy patetikusnak hat. Hogy csak egy példát említsek, az Egyedül című vers zárlatában az „Aztán az öregasszonyok is meghalnak / ahogy isten is meghalt” kijelentés dagályossága Nietzsche után másfél századdal, a kellő komplexitást nélkülözve nem képes katartikus hatást gyakorolni. Inkább csak a kétségbeesés diszpozíciójának banalitása érződik, amely leheletnyi öniróniával talán működhetne, ezen a ponton azonban mintha hiányozna.

A kötetnek kétségtelenül azok a legjobban sikerült versei, amelyek el tudják engedni a berögzült retorikát, és képesek az én pozíciójának elbizonytalanítására, a nézőpontok játékba hozására. A Csere című vers egyszerre ad számot a megfigyelői paradoxonról, – amit meg kívánunk figyelni, legyen az akár sajátmagunk, többé már nem lehet olyan, mint azelőtt – és az (ön)reflexió ellehetetlenüléséről. A pár, akit a versben megszólaló én a partnerével együtt szemrevételez, „kicserélte” magát, egy másik pár jött el helyettük, akik „az eredeti helyszínen / szeretkezni kezdtek, de olyan / nagy odaadással és beleéléssel, / ahogyan azok, akik helyett / jöttek, sose tették.” Ahogyan a fényképezés barthes-i alaptapasztalatakor az én kettészakad arra, aki figyel, és arra, akit figyelnek, a lírai én a versben is éppen olyan élesen különbözik vizsgálata tárgyától. „Márpedig amint érzem, hogy célba vesz a fényképezőgép, máris ’pózolok’, azonnal másik ént, másik testet fabrikálok magamnak, előre képpé változom” – írja egy helyütt Roland Barthes[1]. A lírai én, még ha reflexióival teljesen le is követi a megfigyelt pár összes mozdulatát, akkor sem tud azonosulni velük – önmagával, az én másikjával.

Egy másik vers emelhető még ki a Világos indulból, amely akár a kötet ars poeticájaként is olvasható. A magyarázat című költemény érdekes műveletet hajt végre saját értelmezési tartományának dekonstruálásával. Olvashatjuk akár a formalizálhatóság megkérdőjelezéseként is. A konstrukció alapjainak keresése, minden további elemmel való kiegészítése csak lebontja a felépítményt. Vagy éppen fordítva: a minél mélyebbre ható analízis ér el a végpontra, amely felől szemlélve az egész struktúra léte – a stabilitásáról már szó se essék – válik kétségessé. „A legalsó / oszlopokat is tartja valami, / és persze az a valami sem / a semmire támaszkodik, / hanem valami másra, ez pedig / valami egyébre. / Na de ez az egyéb / már tényleg közvetlenül / érintkezik a semmivel.”

Hogy az András László szövegeit tartó „legalsó oszlopok” mire támaszodnak, döntse el az olvasó, a kritika már nem érzi feladatának ezt megítélni. Inkább izgatottan várjuk, hogy a Világos indul olykor szellemes és kísérletező kedvű, máskor berögzült retorikájú és kiszámíthatónak tűnő verseire milyen további költemények fognak támaszkodni a szerző következő köteteiben.

Magyary Anna

[1] Roland Barthes, Világoskamra. Jegyzetek a fotográfiáról, ford. Ferch Magda, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985, 15.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s