Nyúl Pál fantasztikus visszatérése a lapok hullámaira, a betűk tengerére – Könyvheti netnapló 2016 (2)

2016-ban folytatjuk népszerű sorozatunkat: könyvheti (fél)szubjektív netnaplóink sorát. A 87. Ünnepi Könyvhét második napjáról Gál Soma írását közöljük.

Hajónapló, 2016. 06. 10. péntek

könyvhetinetnapló_j

A minap egy egészen csodálatos sziget partjainál vetettük ki a horgonyt.

Urunk és parancsolónk, a fenséges Szélkirálynő a betontengeren is magabiztosan kormányozta legénységünket… persze ez már egészen más legénység, a betonhoz nem fűlött a foga a srácoknak, én viszont örömmel vetettem bele magam az új forgatagba, hogy megtanulhassam itt is, hogyan fordítsuk a vitorlát, mikor várjuk biztos vihart és merre húz a kormány.

Most pedig ideértünk!

Ameddig a szem ellát, a paradicsom terül el. Ismerős, lehet, hogy álmomban jártam már itt (a sziget partjainál kirakott üdvözlőtábla szerint Vörösmarty), és most látom csak, nem is sziget, ez szigetcsoport: néhány szállingózó őslakossal, akik álmosak ugyan, de kedvesek, magasan műveltek (megkockáztatom, hogy nálunk is jobban). Az öreg matróznak is nehéz a szemhéját tartani, de szerencsére találok egy forró, serkentő italt (benne semmi rum, árhg!), amitől rögtön kicsit jobbra kerekedik a kedvem.

könyvhét_3

De ugyanezt a hatást éri el a Vörösmarty-szigetek is, megrészegül az olvasást kedvelő matróz, és észlelésekbe kezd: itt dedikál ez, ott sétál épp az (a sértődés elkerülése és a mindenkori listák hiányossága végett nem kezdünk most névsorolásnak), ám ahol régen büszke bárka állt, most csak egy sátort talál a kalandvágyó, felfedező matróz. Egy kis csónak jut csak a szobor lábához, ahonnan alig érteni a hangszórókból szűrődő, bágyadt beszélgetést (igaz, ezt csak 14.00 után, addig üresen áll).

Szóval csend. Nem mélységes, vihar előtti, hanem izgatott, esőt megelőző csend. Nem szabadnapot, csak bosszúságot hoz most, azt is szakaszosan, mert hol nekiered, hol nem. A Fisz-i szigetek ereszénél találok menedékre és baráti beszélgetésre. Kifeszítünk egy nejlon vitorlát, inkább távol tartani, mint befogni a szelet, óvni azokat a furcsa kis lényeket az asztalon, leginkább talán legyezőkhöz hasonlítanak. Megforgatok, megpörgetek néhányan, határozottan jó a súlyozásuk. Úgy döntök, érdemes őket ápolni, gyűjtögetni, hát újabb felfedező körre indulok, de már néhány könyvvel (mint megtudom, így hívják a helyiek ezeket a csodás lényeket) felpakolva. Az egyik legnépesebb szigetcsoport neve Magvető, itt kutakodom elsőként, mintha elrejtett kincsek után ásnék. Ismét visszaköszönnek kedves hullámaim egy sárga könyvön, mellette egy nagyon hasonló könyv, csak éppen lila. Magam mellé veszem mindkettőt, az a furcsa érzés fog el tőlük, hogy láttam már belőlük, sokat, nagyszüleim polcán sorakoztak. Hadd bővüljön csak képzeletbeli sorom!

könyvhét_5

De hét tenger ördöge és pokla! Megcsappan az aranykészletem! Hogy hol eshetett ki vagyonom erszényemből, sejtésem sincs, így az utánpótlásra kell várnom másnapig. De ilyen szárazföldi okok nem szeghetik kedvem, hiszen felfedező sétáim alatt megannyi régi ismerős, jó tengerésszel sodor össze a szerencse: a helyiek, és még sok csudálatos ország nyelvét oly’ szépen beszélő Pál Ferenccel és fiával, hét tenger legbarátságosabb kalózával, Pál Dániel Leventével is hahotázunk egy sort, de földijeim, balatoni matróztársaim, Szálinger Balázs és Vajna Ádám is felbukkannak a forgatagban. Valahogy mindenki az írások után érdeklődik, nem sejtem, tán valaki ősi iratokra lelt, és mindenki ezt a kincset keresi?!

Igen sokat diskurálunk erről a kincsről, bár nem tudom megfejteni, merre találhatom, oly’ sokat beszélünk, hogy közben drága matrózbarátom, Nyerges Gábor Ádám is befut, egy új legénységi tagot keres, Stolcz Ádám valahol a szigetcsoport északi tagjainál barangol éppen, így Nyerges egy csatakiáltást követően sietve arra kormányozza a betonhullámokat. Amikor visszatér sikeres expedíciójáról, engem is új kalandra invitál, ó, egek ura, segíts meg, ezen a vidéken még a föld alatt is járnak hajók, és mennyire sebesen! Saját szelet hoznak magukkal, és pár perc kérdése csak, hogy új világban, Írók Boltján találjuk magunkat. Nyerges matróz egy jó tengerészmesterével, Bárdos Lászlóval írat alá egy könyvet, majd újból vakondhajóba szállunk. Úgy látszik, erről szólhat ez az ünnep, a rohanás alatt minden jóba belekóstolásról.

könyvhét_2

Ismét a Fisz-i szigetekhez vesszük az irányt, ott nem oly’ perzselően forró az éghajlat, és megint csak ismerős arcokba botlunk: elébb Hyross Feri, aztán Makai Máté ír szebbnél szebb könyvek első oldalára. Fura szokás, de a szigetcsoport más népei is űzik ezt a hagyományt, valami értéke is lehet, mert nagy boldogsággal távoznak aztán az emberek a könyvekkel.

És ahogy ott dülöngélek, valaki köszöntéssel felém nyújt egy könyvet. Meghökkenek, ördög és pokol, és árgh!, és minden más, ami most nem jut eszembe: hisz’ ez az én hajónaplóm! Hát mindenkinek volna egy saját könyve?! Nem is tudom, mit írok az üresen maradt lapra, valami szépet és kedveset próbálok, az írást kérő matróz ugyanoly’ boldogan tűnik tova a betonhullámok hátán, mint addig mindenki (ezt pedig, mint megtudom, dedikálásnak hívják).

könyvhét_4

Drága Királyom, Őexcellenciája, azt kell jelentsem Felségednek, hogy a Vörösmarty szigetcsoportot a Könyvek Ünnepében, az Úr 2016. évének június havában, 10. napján feltérképeztem, behatóan megismertem, és arra jutottam, hogy ez a föld kell nekünk. Nem elfoglalni! Megtartani.

Isten és a könyvek segedelmével,

Nyúl Pál

(szavait tolmácsolta Gál Soma)

Kapcsolódó írások:

2016:

Könyvheti netnapló (1) – Eső és szaxofon

2015:

Könyvheti netnapló (1) – Tajtékos napok

Könyvheti netnapló (2) – Későn értem oda

Könyvheti netnapló (3) – Költők, ne sírjatok!

Könyvheti netnapló (4) – Párhuzamos tervek

Könyvheti netnapló (5) – Lehet, hogy tévedek