most persze azt mondom, hogy megy ez a kiteljesedés meg sikerfaktor. nem színlelve, hanem úgy igazából. és valójában: miért ne menne. még akkor is, ha meg-megakad. úgy néz ki, ez is természetes. de most még csak nem is akad. nem hagyom. de nem ám.– Barna Péter írja az Apokrif naplóját.
na ugye, hogy megy ez a kiteljesedés meg siker dolog. és nem baj az sem, ha csak részsiker, az összkép szempontjából nélkülözhetetlen az is. pörög itt minden egymás után, csak bírjam és győzzem erővel. most már persze meghasonulva olvasom vissza a januárban írtakat. gyanús is egy kicsit, de ha valamit, akkor ezt most nem fogom elvészmadárkodni. most annak az ideje van, hogy néha díjazzam is azt, ami történik. ha már mások is díjazzák, helyettem is, akkor ideje lenne odatenni magam. nem a megállás jele ám a némi elégedettség és büszke visszanézés, inkább csak olyan, mint a lassítás. mész mész, belenézel a visszapillantóba, és valami nagyon szépet látsz. mondjuk ugrik valami őzike. nézed a tükröt, hogy lásd még egy kicsit, és hogy elégedett légy ezzel, de közben kicsit lassítasz is, nehogy valami történjen előtted, és most meg arról maradj le. aztán ha elment az őzike, biccentesz egyet, hogy na ez megérte, meg érdemes volt. és akkor lehet is már újra előre nézni, jöhetnek az újabb kanyarok meg bukkanók. na valahogy így képzelem ezt a kis örömködest, menni fog az.
elég abszurd volt az a csávó a zsömlésnél. belém kötött, mert azt hitte, valami kis csicska vagyok, akinek ez vagy nem jelent semmit, vagy be van szarva. nem voltam, és sokat is jelentett bizony. és persze csicskának sem képzelem magam, bármennyire is azt akartam most írni, hogy mondjuk ettől még csicska lehetek. mindenesetre megfenyegetett, és ezt nem hagyhattam annyiban, régen sem tettem a réten, vagy a mászókánál, és ott sokkal keményebb arcok voltak, mint ez az alkesz gyökér, akinek látszott a szemében, hogy sokan féltek már tőle. én viszont nem, ezért jól megmondtam neki. csak olyan lakcsisan, úgy is éreztem magam, mint egy utcagyerek, de persze a konszolidáltabb típus. még el is nevettem magam, aztán persze már azt gondoltam, hogy nem kellett volna, pedig dehogy nem. ha mindig hagyjuk, hogy a hülyék maradjanak felül, utána nem teljesen jogos a panaszkodás sem. ugye, kedves Magyarország értelmesebb része? azért akármekkora kísértés most ez, nem folytatom, mert nem leszek ünneprontó. amikor bejön ez az ország-rész, akkor az csak ünneprontásra jó. de ezt a pillanatot nem fogom elrontani, mert végre jókat írok, és úgy igazán, úgy tényleg nagy lelkesedéssel.
ezt a zsemlés dolgot is csak azért hoztam be, mert inkább vicces. vicces, mert bármilyen rossz emlékeket is idéznek elő, persze mindig megtalálnak ezek az arcok. nem volt elég, ami volt… szóval ez most inkább az elégedettség ideje, meg a kis visszanézésé, jó lesz az, de komolyan. mint amikor régen a tükör előtt motiváltam. meg néha most is. vagy mint abban a rágóreklámban, meg amit álmodtam érettségi előtt. akkor bejött, miért ne jönne be most is. be fog. na ugye, ez már sokkal inkább én vagyok. nem egy rágóreklámban, meg nem is egy álomban. nem játszásból, vagy ahogy nálunk mondták: játékiból. úgy igazából.
Apokrif Online 