Feketemosó: A turista

 

feketemoso-kisebbElőször a párna alatt tartott fegyveréért akart nyúlni, de aztán az egyik látogató odalépett hozzá, hosszú szürke végtagjaival egy fémszínű, könnyű pokrócot terített rá. Többre nem emlékszik. – Hyross Ferenc  írja az Apokrif naplóját.

Átlépte feleségét, bezárt, majd bőröndjével elindult a lift felé. A recepción városnéző busz után érdeklődött, örömmel segítettek neki. Nem sietett, a szálloda halljában lévő bárban letelepedett egy időre. Nem igazán volt az az ivós fajta. Sokan furcsállták odahaza, legalábbis valahogy mindenkinek természetes volt, hogy egy nyugdíjaskor felé közeledő, erősen pocakos férfi, aki életében mást se csinált, csak gyilkosságoknál helyszínelt, bűnözőket zárt el és a társadalom megóvásáért dolgozott, rendesen iszik. Többek közt két kivégzést is látott, és csak az egyiknél használt az elkövető lőfegyvert. Mégis. Egy ilyen mirigyeset szeretnék, ezt a majmosat, rendelt. A neje bezzeg ivott, talán helyette is. Egészen a látogatókig. Aztán abbahagyta. A látogatókról ő már csak akkor szerzett tudomást, amikor már majdnem teljesen késő volt. Egyik éjjel felébredt álmából, zúgást hallott, és írógépeket. Ösztönei azt súgták maradjon mozdulatlan. Hatan voltak rajtuk kívül a hálóban, a nejével beszélgettek. Először a párna alatt tartott fegyveréért akart nyúlni, de aztán az egyik látogató odalépett hozzá, hosszú szürke végtagjaival egy fémszínű, könnyű pokrócot terített rá. Többre nem emlékszik. Azt már előtte is sejtette, hogy neje titkol valamit, de azt hitte csak beteg, biztos rákos, gondolta. Miután rájött, persze minden megváltozott. Az ital, amit kapott, borzasztó volt, de megitta. Nem akart feltűnést kelteni, kicsit büszke is volt magára, hogy ilyen hibátlanul dolgozik. Már egy ideje egyiküknek sem volt munkahelye, barátaik se nagyon, majd a szomszédnak fog csak feltűnni hiányuk. Hamis papírokkal utaztak – persze az asszony tudtán kívül – nem volt nehéz dolga, ilyesmikről már évekkel korábban gondoskodott, rendőrségi pályafutása során bőven szerzett hozzá kapcsolatokat. Feltűnés nélkül hagyták el otthonukat, neje örömmel ment, örült, hogy férje végre, ennyi év után képes valamilyen meglepetést szervezni neki. Az államokat elhagyva a férj egy darabig játszotta a gyanútlan turistát. Először tablettát akart használni, de nem ismerte ki magát a nő gyógyszerei között, úgyhogy improvizált. Valószínűleg a látogatók, akik heti egyszer jöttek, csak most fedezték fel hiányukat. Mióta elhagyták az államokat nem aludt, a megfelelő alkalomig folyamatosan szemmel tartotta hitvesét, hogy az ne tudjon jelet adni nekik, vagy valami különös, értelmezhetetlen módon titokzatos üzenetet küldeni. És most már nem is fog, gondolta, miközben belekortyolt orvosság ízű, furcsa italába. A papírjaikat a széfben hagyta. Az eredetiket az otthoniban, a hamisakat a szállodaiban. Volt egy harmadik is, azzal fog tovább utazni. Olyan helyet akar keresni, ahol mentabokrok nőnek a folyóparton, és senki nem hagy kutyatetemeket az álmaiban.

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s