Nyivor elernyedt. Nem működtek a reflexei. Vagy nem akartak. Mert bizonyos reflexei viszont nagyon is működtek. – Szendi Nóra írja az Apokrif naplóját.
– Ez most komoly? – hahotázott Nyivor. – Klasszikus nyervogásra? És ezt te tényleg élvezed?
– Felinofil vagyok, mit csináljak – nevetett vele Puppa.
– Olyan, mintha azért fizetnék, hogy mások bagzását hallgassam! – kontrázott rá Nyivor. – Nem azért vagyunk kultúrlények, hogy mindenki a maga vackán kornyikáljon?
Elemében érezte magát, mint aki betolt két adrenalovkát, még a bajusza is tótágast állt, pedig végig tejet lefetyeltek.
– Nem tudom, figyelj, nagyon úgy fest, hogy én is vonzódom a fajtátokhoz, de el nem tudnám képzelni, hogy eljárjak ezekre a holdra vonítós szarjaitokra – folytatta még mindig röhögve. – Mi következne utána, érted, mókuskerekezzek hörcsögökkel az elfogadás jegyében? – Észbe kapott, a szájára ütött a mancsával. – Ne haragudj, hülyeségeket beszélek. Egy cinikus fasz vagyok.
– Semmi gond – vigyorgott rá Puppa. Már egyáltalán nem tűntek ijesztőnek a fogai. – Én bírlak.
Furcsa: le nem vette a szemét Nyivorról, akinek kényelmetlenül kellett volna éreznie magát, mégis inkább dorombolhatnékja támadt.
– Nincs kedved eljönni velem következő teliholdkor? – kérdezte Puppa. – Végül is közösségi élményekre vágysz, nem?
– Na ne, és akkor mit csináljak, kurrogjak a holdra? – fintorgott Nyivor.
– Nem kötelező. Semmi sem kötelező. Csak gyere el. Ha egyszer megtapasztalod, soha többé nem akarsz lemondani róla.
– Vagy mi van, ha valakinek nem tetszik a pofám, és megcibál?
– Az nem fordulhat elő, amíg velem vagy – nézett mélyen a szemébe Puppa.
A felszolgáló, egy teknőctarka macska sasszézott melléjük, gyanakvó-riadt tekintetét egy percre sem véve le Puppáról.
– Műszakváltás – hebegte ügyefogyottan. – Kihoztam a számlát, de maradjanak csak…
– Nagyszerű! – Puppa mosolyától a szerencsétlen minden szál szőre égnek meredt. Nyivor az egész helyzettől roppant magabiztosnak érezte magát. – Amúgy is menni készültünk! – Mielőtt Nyivor észbe kaphatott volna, fizetett a dúlt ábrázatú felszolgálónak.
Nyivor kissé lehervadt.
– Máris mennél?
Puppa körbesandított, és lehalkította a hangját:
– Eléggé lefagytak tőlem, jobb, ha megyünk. Mit szólnál, ha hazakísérnélek?
– Nem fordítva szokás? – kérdezte önkéntelenül Nyivor, amitől egészen zavarba jött. Hogyhogy szokás? Végtére is ők elsősorban nem egy hím és egy nőstény, hanem egy macska és egy kutya. Minden csak ezután következik. – Úgy értem…
– Értem, hogy érted. – Ismét az a megnyugtató mosoly. – De egy macska ne csámborogjon egyedül Kanisztrádiában, pláne este. Azért vannak szélsőséges figurák.
Ballagtak egymás mellett, pontosabban Puppa ballagott, Nyivor pedig szaporázta: míg a kutya egyet lépett, addig ő kettőt. Puppa nem akarta lerázni, valahogy mégis elszontyolodott. Arra gondolt, hogy holnap reggel kezdődik minden elölről. Arra gondolt, hogy annyira nem is vicces, amit a mókuskerekezésről mondott. Arra gondolt, hogy mihelyt elválnak, megbontja azt a hétvégére elspájzolt tobozmirigylikőrt, és ha az sem segít, leugrik a közeli kis lélekvesztőbe, és ájulásig vedeli magát, vagy mindenesetre addig, hogy felszedhessen egy a sok elléstől és szoptatástól lógó csöcsű, ócska kis kurvát.
– Szótlan vagy – jegyezte meg Puppa. – Bánt valami? Azt hittem, felvidultál egy kicsit.
– Persze, felvidultam egy kicsit – legyintett Nyivor a farkával. – De ez alapvetően nem változtat semmin.
Puppa megállt.
– Szerinted semmi sem változott? – Közelebb lépett Nyivorhoz. Majdnem összeért az orruk.
Nyivor a vállát vonogatta. Nem nézett a kutya szemébe.
– Akkor majd teszünk róla, hogy változzon – mondta Puppa szinte súgva.
Nyivor egyszerre valami puhát, forrót és nyálasat érzett a pofáján, a szájában, mindenütt. Elernyedt. Nem működtek a reflexei. Vagy nem akartak. Mert bizonyos reflexei viszont nagyon is működtek. Még átvillant az agyán, hogy ez a vég: a kutyaíz finom. A kutyaszag finom. Ez itt egy kutya, és mégis finom. Aztán már nem gondolt semmire.
Apokrif Online 