Feketemosó: Egy kis felfordulás

Valaki hatalmas mennyiségű újságpapírt szórt szét a járdán, és ebben nemcsak a szélnek volt szerepe. Az összekeveredett oldalakon méretes illusztrációk díszelegtek, melyek hosszúkás, ragadós nyelveket ábrázoltak, tele kétségbeesetten ficánkoló rovarpolgárokkal. Néhányan kisebb csoportokba verődve azon tanakodtak, hogy vajon melyik újság példányai lehetnek, de erre senki sem jött rá, és az újságosok sem tudtak bővebb felvilágosítást adni. A nagyobb napilapok elhatárolódtak az ügytől, és provokációt emlegettek. – Kerber Balázs írja az Apokrif naplóját.

Éjjeli víziók

Rengés rázta meg a város külső kerületeit, körülbelül ötezren elájultak félelmükben. Egy épület súlyosan megrongálódott. Szerencsére a hadsereg ura volt a helyzetnek; mindjárt kivezényelt még ötmillió katonát, hogy ott álldogáljanak menetoszlopokban. Ruggarth csak fél csáppal figyelt a tévére, éppen ébredezett. Egyesek, akikről azóta kiderült, hogy mániákus depresszióban szenvednek, és gyakorta támadnak vízióik (egy komolyképű orvosbogár hevesen bólogatott a stúdió hátterében) azt állítják, hogy óriási szemeket és tüskéket láttak, de a miniszterelnök úr megerősítette, hogy ez badarság.

– Kellőképpen tájékoztattuk a kedves polgárokat, hogy semmiféle veszély nem fenyegeti őket a külkerületekben, és ez így is van. Az, hogy éjjel bármiféle támadás történt volna, kizárt. (A miniszterelnök frusztrált arca arról tanúskodott, hogy ha maga nem is hisz a szavaiban, azért mástól ezt elvárja.) Miközben Ruggarth még egyszer belenyomta fejét a párnáján kialakult völgybe, és egy hosszúkás, hűvös folyosóról álmodott, folytatódott a hírműsor:

– Elhívtuk Crawt Flick biztonsági szakértőt, hogy megnyugtassa a kedves nézőket. Crawt úr, igaz, hogy éjjel semmi sem történt?

– Már hogy történt volna? A város minden szegletében tankok állomásoztak.

– Ennek ellenére a föld megrengett.

– Hát igen, tudja, ezt még a tankok sem tudják megakadályozni.

– Úgy értem, nincs kizárva, hogy a föld nem magától rengett.

– Hogy érti ezt?

– Hát, hogy valami szörnyeteg…

– Na, ne tréfáljunk, kérem! Milyen trükkök ezek? Nemcsak a város, a város környéke is biztosítva volt. Ilyen biztonságban még sosem aludtak rovarok. Még a házak pincéit is őriztük. Kvittek vagyunk, asszonyom. Nincs mit mondanom.

– Úgy gondolja, hogy ezek után nem kell még jobban szigorítani a biztonsági intézkedéseket?

– Mi? Hogy még több tank legyen az utcán? Asszonyom, maga éhhalált akar? A boltig sem lehet eljutni a sok harckocsitól.

– Úgy gondolom, talán a polgárok elvárnák, hogy a külső területeken…

– Marhaság, kérem! Különben is, ekkora túlerő ellen mégoly termetes hangyászsünök… izé… betolakodók sem vennék fel a harcot.

– Mire alapozza ezt a kijelentését?

– Hát, egyszerűen így van…

Ruggarthban csak ekkor merült fel a kérdés, hogy tulajdonképpen ki kapcsolta be a tévéjét. De nyomban észre is vette, hogy Swaprock ül az ágya szélén, és a távirányítóval hadonászik.

– Kamu! Kamu! – ordibálta hevesen, és épp azon volt, hogy a kék gombbal átkapcsoljon a matiné csatornára, mely kizárólag zenés reklámokat és favicceket közvetített; az utóbbiakat szokatlanul vidámkedvű humoristák olvasták fel, és minden poén után idegesítő műnevetés harsogott.

Ruggarth egy pillanatra még látta a magabiztos képű szakértőbogarat a képernyőn, amint a mindennapokban felbukkanó paranoiáról és a társadalmi nyugalom szándékos megbolygatásáról beszél.

– Swaprock, mi ütött beléd? Nem az volt, hogy nyolckor a pályaudvaron?

– Ja, igaz is, kicsit elaludtál.

– Az mit jelent?

– 7. 50 van…

– Micsoda potroh! Ez aztán nem semmi! – hallatszott egy mesterkélt hang a matiné csatornáról, és csakhamar eltúlzott röhögés bugyborékolt fel.

– Szerintem ennél még a szakértőbogár is jobb volt. – sandított Ruggarth a kétes minőségű humoristára, aki az adott poén érdekében a színpadon elhelyezett asztal alá bújt, majd a felderítőket parodizálva balra-jobbra tekintgetett, aztán úgy ragadta meg az asztallábakat, mint egy ketrecbe zárt állat a rácsot.

Mikor Swaprock rányomott a kikapcsoló gombra, az alak épp egy történetbe kezdett, melyből már csak ennyit hallottak:

– Vidám az élet; tegnap is…
– Na, induljunk. – mondta Ruggarth meglepő határozottsággal.

*****

A város élete azonban ezen a reggelen nem volt vidám. Valaki hatalmas mennyiségű újságpapírt szórt szét a járdán, és ebben nemcsak a szélnek volt szerepe. Az összekeveredett oldalakon méretes illusztrációk díszelegtek, melyek hosszúkás, ragadós nyelveket ábrázoltak, tele kétségbeesetten ficánkoló rovarpolgárokkal. Néhányan kisebb csoportokba verődve azon tanakodtak, hogy vajon melyik újság példányai lehetnek, de erre senki sem jött rá, és az újságosok sem tudtak bővebb felvilágosítást adni. A nagyobb napilapok elhatárolódtak az ügytől, és provokációt emlegettek. Míg előző nap este gigászi felvonulási térnek tűnt a város, most inkább úgy festett, mint egy óriási szeméttelep. Ruggarth és Swaprock csak épphogy szemrevételezték a történteket, mert minden erejükkel a pályaudvar felé loholtak. Ennek ellenére a nyolc órás vonatot semmiképp sem érhették volna el, így még szerencse, hogy az csak negyven perces késéssel indult. Az állomást ugyanis önjelölt vallási próféták lepték el, akik eltorlaszolták a síneket, és kijelentették, hogy őrültség ilyenkor bármilyen vonatot elindítani. Csuklyás delegációk érkeztek a pályaudvarra mindenféle aranycsápokat lóbálva, és kántálásuk még az árusokat és a digitális reklámokat is elnyomta. Egy hosszúkás, cingár rovar, fején púpos, ezüstszínű süveggel szórólapokat osztogatott az érdeklődőknek a „nagy felfordulásról”, mely természetesen, ahogy izgatottan fejtegette a köré gyűlteknek, „a föld mélyéből, az igazság petéiből származik.” Páran a hallgatóságból annyira fellelkesültek, hogy a süveges megáldotta őket nyúlánk csápjaival. A spontán szakrális tüntetést végül a katonaság oszlatta szét, persze viszonylag békés eszközökkel (már ha a taszigálás és a fenyegetőzés békésnek számít). Az akció végére befutó Ruggarth és Swaprock már csak a riadt utasokat látta, aztán pedig Swaprock örömmel nyugtázta, hogy nem késték le a járatot. Nem mintha féltek volna az Asszisztens Úr haragjától. A kupékban meglehetősen lehangolt rovarok üldögéltek, kezükben a legolcsóbb sörökkel és kólákkal.

– Ki utazik pont ilyenkor pont el? – kérdezte Ruggarth.

– Hát, sajna nem a tegnapi barátunk. – fintorgott Swaprock, és eszébe jutott a fontoskodó szőke bogár. Szemüvege, akár a napkerék.

A vonat lassan csikorogva elindult. Ruggarth szinte mindjárt hátradőlt az ülésen, és nemsokára álom lepte meg; mintha az előbb látott tévéadás folytatódott volna, csak a csatornák kissé összekeveredtek. A szakértőbogár épp arról győzködte a vidám humoristát, hogy akárki szétszórhat hatalmas, ragadós nyelveket ábrázoló újságokat egy városban, ebben semmi furcsa nincs. A humorista megértően bólogatott, majd felmutatott a nézőknek egy magazint, melynek címoldalán kalapos, vigyorgó hangyászsün pózolt, igéző felirattal: VIDÁM AZ ÉLET!

Folytatása következik!