Évjárat (3) – Mindennapi

2014 végével ismét megkértük lapunk állandó szerzőit, hogy – teljes formai-tartalmi szabadsággal élve – a lehető legszubjektívabban nyilatkozzanak elmúlt és leendő évükről, mi volt számukra idén a legfontosabb, mire számítanak, mit remélnek a következő évtől. 2010-ben indult, nagy sikerű sorozatunkat újabb szövegekkel folytatjuk tehát. A beérkezett írásokat folyamatosan közzétesszük az Évjárat rovat keretében, az Apokrif Online felületén.

Juhász Tibor írását közöljük.

Azokat a vevőket szerettem a legjobban, akik hat- és hétóra között jöttek. Piros szimfóniát kértek és féldeci szilvát, a buszig megittak kettőt. Fontos volt számomra, hogy legyen hozzájuk pár kedves szavam, bár egyikük sem válaszolt. Ha esett, megengedtem nekik, hogy a boltban húzzák le. Ilyenkor itt hagyták a göngyöleget borravalónak, mordultak valami köszönömfélét, majd nyakukat behúzva csattogtak el a macskaköveken.

Ugyanezek az emberek jöttek este hat- és hétóra között. Görnyedtebbek voltak, de furcsamód nem tűntek fáradtabbnak. Egy újabb dobozt kértek, féldecivel, a buszig megittak kettőt. Néha beszélgettek egymással, brigádvezetőnek nevezték a főnököt, gyalázták az anyját, hosszú szippantások után a pénzen hőbörögtek, hogy kevés van, hogy elfogy, ha rossz idő volt, akkor a Reiszet szidták, és szinte teljesen úgy caplattak át a macskaköveken, hogy hirtelen úgy éreztem, ennek a napnak sohasem lesz vége.

Több mint egy éven keresztül próbáltam írni róluk. De nem találtam a megfelelő szavakat. Figyeltem őket, műszakom után megvettem én is a két szilvát. Próbáltam úgy tenni, mint akinek kivan a fasza, de nem volt az igazi. Aztán rájöttem, hogy ezt nem lehet eljátszani. Nem csak az izzadság, a dohány meg az alkohol fáradt koktélja az, amelyet minden reggel teljesen egyformára kevernek. Valami lényegibb dolgot húztak maguk után, amely, ha nincs köze a tűzfalakhoz, meg a lakótelepekhez, annyira komikusan hatott volna, mint egy cipőtalpra ragadt, hosszú vécépapírcsík.

Feladtam minden próbálkozást és elkezdtem betartani a formalitásokat. Már nem köszöntem, ha bejöttek, nem kerestem a tekintetüket, rosszul adtam vissza, kiküldtem őket az esőre piálni, rájuk szóltam, ha a bolt előtt cigiztek. Sokkal jobban éreztem magam, hiszen nem kellett játszanom, hogy elegem van, nem zúgott a fejem minden este a piától. Pár hét elteltével már blokkot sem adtam. A visszajárót csak az asztalra tettem, meg sem vártam, hogy elpakoljanak, szolgáltam is ki a következőt.
Aztán, egy napon, mikorra már el is feledkeztem arról, hogy miért vagyok itt, bejött egy férfi. Lerítt róla, hogy közéjük tartozik, de nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget. Igazam volt, piros szimfóniát kért, meg szilvát. Mondtam az árat, ő meg valahogyan a pult szélére rakott egy kétezrest. Dühösen nyúltam át a pénztárgépen, és, bár tudtam volna visszaadni, szándékosan kiapróztam. Az ötforintostól a százasig raktam bele mindent, csörögjön csak, gondoltam magamban, erre legyen eszed. Szóval elé raktam egy nagy halom érmét, és már fordultam is hátra, hogy megigazítsak valamit a polcon, mikor megszólalt:

– Nem adná a kezembe, fiatalember?

Meglepetten fordultam vissza. Felém nyújtotta mindkét két karját. Először azt hittem, hogy ökölben tartja a kezeit. A nagyujjain kívül mindegyik hiányzott. Fehér kis görcsökben végződött a tenyere, melyek közepén egy-egy barna vonal húzódott. Egy végtelennek tűnő perc után elnézést kértem, remegve összeszedtem és a tenyere közepébe raktam a pénzt. A zsebébe mélyesztette, aztán nagy nehezen felmarkolta a cigit meg az üveget, megköszönte és kisétált a boltból.

Szégyelltem magam. Túl jól játszottam az eladó szerepét, akinél mindig több pénz van. Kezdtem otthonosan mozogni a kasszának ezen az oldalán. A nap végére annyira megalázott lettem, hogy vezeklésképpen vettem két szilvát. Aztán még kettőt. És nyárvégére megtaláltam a megfelelő szavakat.

Tudod hogyan? Elképzeltem, ahogy a szilva után megtörli a száját, és rágyújt.

Juhász Tibor

(kapcsolódó szövegek:

2014:

Évjárat (1) – Ideje annak

Évjárat (2) – Szőkeév

2013:

Évjárat (1) – Kagylót gyűjteni

Évjárat (2) – Nincs mit tenni

Évjárat (3) – “Annyi bátorságom sincs, hogy a halált szeressem”

Évjárat (4) – Rideg napok

Évjárat (5) – Temetések éve