A köd ráereszkedett a házra. Bebújt a tűzfal repedésein, a málladozó keretek résein. Csendesen beszivárgott a bérház lakásaiba, ráült az alvástól ernyedt izmokra. Nyűgösen ébredt a ház, mint a beláthatatlan kanyarban a fényszórók, úgy pattantak föl a fények egymás után. December huszonötödike volt, a karácsony első igazi napja. – Murzsa Tímea írja az Apokrif naplóját.
A köd ráereszkedett a házra. Bebújt a tűzfal repedésein, a málladozó keretek résein. Csendesen beszivárgott a bérház lakásaiba, ráült az alvástól ernyedt izmokra. Nyűgösen ébredt a ház, mint a beláthatatlan kanyarban a fényszórók, úgy pattantak föl a fények egymás után. December huszonötödike volt, a karácsony első igazi napja. Néhány ablakon matrica díszelgett. Az egyik télapó-kép megadta magát a nedvességnek, feje kókadtan nézte a földet. Minden emeleten egy-egy fényfüzér világított, a színes fényektől és a ködtől az öreg bérház megszépült. A harmadikon egy kisfiú betűket rajzolt a párás ablakra, majd odanyomta az orrát az üvegre.
Én is akarok disznófejet! – vetődött mellé hátulról az öccse.
Délre elült a köd, átadta a helyét a hűvösnek és a frissen sült étel szagának. A ház élénk és zajos volt, korgott, mozgott, mint egy óriási gyomor. Ismeretlen arcok mászták meg a régi lépcsőket. A negyediken óvatosan kinyílt egy ajtó. Egy fej bújt ki belőle. Öreg, ráncos arc, hosszú, hátrakötött fehér hajjal. Szeme megakadt a forgatagon, de sietve vissza is húzódott. Karácsonykor mindig több a betörés – motyogta halkan, és kettőre zárta az ajtót. A biztonság kedvéért egy cirokseprűt is odatámasztott.
Vacsora tájt kopogtatás hallatszott. Az idős asszony megrémült, szíve hangosan kalapált. Megpróbált csendesen odalopózni az ajtóhoz, de csoszogása elárulta. Inkább a nappali ablaka felé vette az irányt. A szoba sötét volt, a párkányon egy műanyag adventi gyertyasor állt. Annak a homályos fényénél próbálta kisilabizálni, ki áll a bejárat előtt.
Csak egy lábat látott, ami fázósan toporgott a kinti hidegben.
Ani néni! – szólt egy ismerős hang. Csak én vagyok, a szomszéd Kati. Hoztam egy kis húslevest, meg csirkét. Van kovászos uborka is. Én csináltam. Dicsérik! Tessék megkóstolni.
A néni megnyugszik.
Megyek már, aranyos! – kiáltja, de hangja még erőtlen, remeg az izgalomtól. Ajtót nyit.
Köszönöm, édeském. Ne haragudjon, csak tudja, ilyenkor olyan sok a betörő. Én meg egyedül vagyok…
Ani nénihez nem jön senki az ünnepekre?
Nem jönnek. Messze laknak. Meg a kicsi az asztmás, nem bírná az utat.
Kivel fog karácsonyozni akkor a néni?
Nem fogok én senkivel. Majd bekapcsolom a rádiót.
Nem lesz program ma az idősek otthonában? Szokott táncház lenni, ott jól érezné magát. Mindig sokan vannak, szoktam látni a hévről!
Nem való az nekem, aranyos. Nem szeretem ezeket az új zenéket. Meg nem is ismerem azokat az embereket. Jó lesz itt. Majd bekapcsolom a rádiót.
Közben megjelenik az ajtóban a szomszéd macskája.
Na, már megint itt a Cila. Mindig csavarogsz? – kérdezi a macskától Kati, de az már besurrant a néni ajtaján.
Szeret itt lenni. Mindig adok neki egy kis tejecskét. Meg egy kis kekszet.
Szeretné, ha itt maradna mára a Cila?
Ó, aranyom. Hát, maradjon, már ha úgy tetszik neki. El tudja ő dönteni.
A macska közben már letelepedett a szófára, elnyújtózva feküdt, dagasztotta a karfát.
Akkor maradjon csak itt. Holnap meg majd tessék becsöngetni, aztán beengedi valaki a Cilát… Ja, nem is, bocsánat. Holnap utazunk vidékre, a reggeli gyorssal. Nem tetszene addig vigyázni a macskára? Két napot leszünk csak. Áthoznék neki elegendő kaját, a kaparófáját meg az almot. Jól fog viselkedni, ígérem! Jó macska ez.
Tudom én azt. Mindig idefekszik a lábtörlőmre! Szeret itt lenni!
Eszik most, Ani néni? Mert ha nem, akkor berakom a hűtőbe az ételt.
De a néni már nem figyel. Leül a szófára, karjába veszi a macskát, cirógatja.
Rádiózni fogunk, jól van, kiscicám?
A szomszéd elmosolyodik, majd halkan kimegy, beteszi maga mögött az ajtót.
Apokrif Online 