Hajónapló zárása, Nyúl Pál utolsó bejegyzése – Gál Soma írja az Apokrif naplóját.
Kedves Olvasók!
Elmúlt másfél év, mióta kezembe kaptam ezt a lehetőséget. Másfél éven át mostam a feketét (igaz, fél év kihagyással). Másfél évig élt Nyúl Pál.
Most itt állunk e karakter sírjánál, az én születésnapom előtti napon, amikor visszabújhatok a saját bőrömbe.
Letekintek a gödörbe. Egy szélcserzette, tengerisó marta, elhasznált arcot látok. Elhasznált idézeteket szórunk rá rögök helyett, belepik a betűk a testét, belefonódnak a szakállába, és mindenki zokogni kezd, hogy milyen szép ez a temetés, milyen szépek az élet nagy dolgai, amiket rászórunk Pálra. A legtöbbjét ő köpködte ki, azokban a sorokban, amiket a naplójára vetett másfél éves élete során. Ezeket tolmácsoltam én a netre. Megrázott a halála. Közel állt hozzám.
Nagy francokat!
Be kell valljam, kedves Olvasók: Nyúl Pál csak a képzeletem szüleménye volt. Azért alkottam meg, hogy mögé bújtathassam gyenge, idézetszerű mondataimat, amiket a szépirodalomban nem szabad, de ki kellett jönniük. Ő égett helyettem a nyáladzással, a folytonos szerelmekkel, a szenvedéssel. Nem is bánom, hogy meg kell ölnöm. Féltékeny voltam, ezt is be kell vallanom. Hiszen mindig ugyanazokba a nőkbe szeretett bele, bátrabban is udvarolt, sőt, sikeresebben.
Nyomatékosan kérem Önöket: NE OLVASSÁK NYÚL PÁL SZAVAIT! Egyszerű, nyers mondatok csak, amiket a hangulat mondatott hirtelenjében egy részeg matrózzal. Nem többek puszta ösztönnél. Sőt, elárulom, nem ritkán lopta a gondolatait, olyan oldalakról, mint az Instant Coelho, hasonlókat, mint:
„A hit ezüstös szépsége kristályos pillanatokkal kecsegtet.”
De hiába gondolkodom, a szépsége mellett is ugyanezeket az érveket tudom felsorolni.
Nyúl Pál úgy élt, ahogy a hullámai sodorták. Kesergett ugyan a bajban, de mindig fohászkodott a jól szélért, és hitt is abban, hogy elérkezik. Saját maga is fújta a vitorlát, de emberhez képest roppant tüdeje közel sem volt elegendő a vászon kifeszítéséhez.
Ahogy a decemberi sárnál állok, sírjánál annak az embernek, aki felvállalta másfél évig a legócskább mondataimat és a rinyálásaimat, köszönetképpen belefújok a betűkbe. Mint ezer bóbita, úgy szállnak a bejegyzések, aranyló csillogással vonják be a várost, kész az adventi dekoráció, köszönjük meg Nyúl Pálnak, hogy elhozta az ünnepet, hogy bemutatta a magyar óceán életét, hogy bevallotta a szerelmeket. Hogy annyi szép percet, mondatot okozott.
Obrigado, querido amigo!
Apokrif Online 