Fehér Renátó verse

Egy falra

                                         „Márcsak a rabruhából
                               kifoszló cérnaszál maradt velem,
                               felöltve egy vonal iratlan sorsát.

                               Nincs semmi, csak a hely meg az idő,
                               hol utoljára számontartanak.”

                               (Pilinszky János: KZ-oratórium)

A testnek nincs múlt ideje.

Nekivetem a homlokom a falnak,
a múlthoz közel kell menni, mondják,
mintha itt már félni se lenne mitől
akárki is menetel mögöttem,
csak berendezkedni, de mennyi időre?
A menekülőket hátulról látni,
engem viszont megvédeni sem kell,
nálunk úgyis a dédapák emelték
az utolsó házakat, gyáva halottak, akik az
ezredforduló után aludtak el napos verandán,
öregen, mint a Nagy Háború.

Falnak mi azt hívjuk, ami megóv,
vagy épp hogy elzár, de
semmiképp sem enged.
Nekünk nem volt gondunk soha a falakkal,
szégyelltem is magam néha emiatt.
Mert régen csillaghomlokú nők és férfiak
jártak ide a lebombázott tanszékekre verseket tanulni.
Őket kell mesélnem, ha majd állok a konyhában,
haditudósító, aki már megint hazatért.

Húzom az ujjam végig a falon,
ahogy könyvgerincet is simogattam már,
nagyregényt így, át az éjszakán, utolsó vizsgára,
ti ott, legyetek büszkék.
Vagy gyűrűsujjal, onnan ér indul a szívbe,
csupasz hátat, kosárív gerincet,
lassan nagyon, mert éppen elaludtál.
Van-e nehezebb, mint megtalálni valakit,
ha még romok sincsenek?

Itt állok hát, és azt tudom,
hogy Ukrajnában hó esett,
Rohoncon a húst eltüntették,
Szabadkán az Ulica Gellert Perlován sár dagadt,
északnak zakatolt naponta öt vonat,
miközben játszott Pesten az Operett.
De ma bronzba öntött szavaikkal
legalább a falak hézagmentesen beszélnek,
halljátok feleim, az égben bál van,
én ismerem a meghívottak névsorát, és
a család jelmondatát,
hiszek a test feltámadásában.

Emlékműavatás

a Királyi Magyar Pázmány Péter (a mai Eötvös Loránd) Tudományegyetem egykori, a Holokauszt során és a második világháborúban elpusztult oktatóinak és hallgatóinak emlékére 2014. november 14-én, pénteken 13 órakor az ELTE Bölcsészettudományi Karának campusán, a Trefort-kertben.

Fehér Renátó verse abban a kötetben is olvasható lesz, amely a Trefort-kerti Emlékműpályázaton induló pályamunkákat hivatott bemutatni.

Az emlékműavatás eseménye.
A kutatás Facebook-oldala.
Az emlékműavatáshoz kapcsolódó konferencia eseménye.