Eső mosta, Nap sütötte (beszámoló)

(Rövid szubjektív a Könyvfesztiválról)

XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, Millenáris, 2014. 04. 24–27.

Régen, mikor a Könyvfesztivál még a Kongresszusi Központban volt, az egészet egy előrehozott karácsonyként éltem meg. Rohangáltam standról standra, sose tudtam eldönteni melyik könyvet is szeretném valójában, ám nagy nehezen mégis ki tudtam választani párat, de csak azért, hogy egész úton hazafelé azon morfondírozzak, jól döntöttem-e.

Ez az érzés még kitartott az első pár Millenárison rendezett fesztivál ideje alatt is. Végül, amikor már észrevehetően zsugorodni kezdett, szépen lassan, az utolsókat rúgva elmúlt. Az utóbbi években már csak beviharzottam, tudtam, hogy a figyelemre érdemes standokat hol találom, tudtam, melyiküknél mit érdemes szemrevételezni. Néhány gyors kör után pedig a leginkább tetsző vagy szükségesnek ítélt könyvvel kiültem a teátrumba, hogy ott olvasgassam őket, amíg az időm engedi.

Az idei fesztivált sem vártam különösebben. Régóta megvan a listám arról, hogy miket lenne érdemes beszerezni, de hogy hogyan és miként lenne időm elolvasni, azt nem tudom – sajnos az időhiány konstans. A csütörtöki napot, ezt a felemás nyitónapot épp ezért kellett kihagynom, így már csak este, a gép elől szereztem tudomást az aznapi eseményekről.

Pénteken a kötelező körök lefutása után azonban ki tudtam ugrani kicsit körbenézni. Nem terveztem semmit, a programokat előrelátóan nem néztem át, pénzt is csak minimálisat vittem magammal. A délelőtti bizakodásom, hogy úgyis el fog állni az eső lassan elolvadt, ahogy egyre növekvő zuhéban sasszéztam a bejárat felé. A külső helyszínek halottak voltak, csak néhány nagyon kitartó bibliofil válogatott a L’Harmattan meg a többiek könyvei között.

Bent azonban egész kényelmes tömeg fogadott. Nem volt még meg az a zsúfoltság, ami a hétvégén szokott lenni – lesz majd –, kényelmes tempóban lehetett haladni, bár néha kerülgetni kellett a bámész vásárlóközönséget. Kevés könyv ragadta meg a figyelmemet, a legváratlanabbul a Kosztolányi kritikai kiadás legújabb darabjának, A szegény kisgyermek panaszainak a megjelenése ért, ugyanis a Könyvhétre saccoltam.

A legtöbb időt az angol nyelvű könyveket (is) áruló standoknál töltöttem, szíven ütött a minőségük és az áruk kontrasztja a magyar könyvekkel összevetve. Egy gyönyörű, Penguin által kiadott 1984-gyel sokáig szemeztem, végül otthagytam, gondoltam, majd megveszem holnap, amikor úgyis csak vásárolni jövök ki. Az angol könyvek sokkal felszabadultabban, sokkal lazábban épp ezért újítóbban kezelnek sok kérdést – legyen az a tipográfia, a borító vagy a könyvtárgy bármely más összetevője.

A standok nyűgétől megszabadulva három kiállítást fedeztem fel, végül az első oszmán nyomdász, İbrâhîm Müteferrika munkásságát szemrevételeztem, aki amellett, hogy gyönyörű könyvtárgyakat állított elő, nem mellékesen magyar származású volt.

Ám ez a nap nem hozta még meg azt az igazi könyvfesztiválos hangulatot, így miután pár órán keresztül tövig jártam a lábamat, eltettem magam másnapra.

Szombaton az időjárás jobban a kegyeibe fogadta a bibliofileket, mint előző nap. A reggeli kis eső után délelőtt már hét ágra sütött nap, így mindenki nyugodtan élvezhette az Irodalom jelmezben című előadássorozatot. Nyolc általános- és középiskolásokból álló csapat adott elő rövid kedvcsinálókat különböző könyvekhez a Millenáris különböző részein. Volt darab, amely naivitásával hatott elsősorban, mint például az Emil és a detektívek általános iskolások által előadott jelenetei, de volt korhű jelmezben és kitűnő színészi játékkal bemutatott ízelítő is Wodehouse Komornyikjából, a győri Nemzeti Színház stúdiósai jóvoltából.

A teátrum is megtelt élettel, a nap folyamán több koncert hangja lepte el a külső standokat, ahol végre alaposabban is körbe tudtam nézni. Itt a napfényben már zavartalanul folytak a dedikálások, igaz, nem vártak az egyes írókra akkorra tömegek, mint bent. Ott például a Magvető standjánál Esterházy megjelenése előtt egy fél órával se lehetett nagyon mozdulni, ám ez meg se közelítette azt a hihetetlenül hosszú sort, amely Háyra várt. A népszerűség igazi mércéi ezek a sorok.

Ebből következőleg a fesztivál a tetőfokát valamikor délután három és négy óra között érte el, ekkor már egy futó cigi után is nehezen lehetett visszamenni az épületbe, a jegyként szolgáló karszalagokra pedig néhol perceket kellett várni.

Időközben a másik két kiállításra is időt tudtam keríteni, melyek némi pihenésképp is szolgáltak, mivel itt lehetett csak megszabadulni a már mindenütt jelen lévő tömegtől. Az illusztrátorok és művészkönyv-alkotók kiállítása meglepően friss és szellemes volt, ám ahogy azt az előző nap kapcsán is említettem már, a magyar könyvpiacban nincs meg az ezek megjelentetéséhez szükséges potenciál, így az egyszerű magyar olvasók számára némileg idegenül hathattak. Az ezektől nem oly messze elhelyezkedő, a legújabb Biblia-kiadás köré szervezett tárlat már jóval kevésbé fogott meg, hisz lényegileg csupán arról volt szó, hogy a könyvek könyvét trendi és színes borítók közé préselték, amit így már bármihez hordhatunk.

Az épület másik részében, melyről eddig nem esett szó, szokás szerint a gyermekkönyvek kaptak helyet, igaz, ideszorult az Osiris standja is. Egyre inkább feltűnő azonban, hogy egyes kiadók nincsenek jelen a fesztiválon, vagy csak valamely nagy könyvesház polcain lehet összefutni a termékeikkel. Most a képregény csupán fájó hiányként volt jelen. Sem a Cartaphilus, sem a Képes Kiadó nem képviseltette magát, a kilencedik művészettel csupán a gyerekkönyveknek fenntartott pultok némelyikén találkozhatunk.

A fesztivál azonban e hiányérzetek ellenére is üdévé és pezsgővé vált szombat délutánra, rácáfolva a közhitre, miszerint nem olvasnak már az emberek. Mégiscsak szükség van könyvekre, ahogy arra az európai elsőkönyvesek fesztiváljának egyik résztvevője, a norvég Hilde Østby indirekten rákérdezett: „Why I write? Because there are some many great books, and I want to make one of them.” Remekül összefoglalta számomra, hogy miért olvasok: a sok remek könyv részese akarok lenni. Ám ahogy a belga Roderic Six pontosított: „there are so many crap books, too”. Sajnos a Könyvfesztiválon is észre lehet venni, hogy évről évre egyre kevésbé a minőségi irodalom – mely alatt nem csak a szépirodalmat és a szakirodalmat értem – a mozgatórugó.

Füzi Péter

A fotók forrása a XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál hivatalos oldala.