Yoronna Hybrid Factory Project, Művelődési Szint, 2013. december 12.
A divat elég kényes téma.
Ami tíz éve még menő volt, az ma viselhetetlen. Magyarország padlásai bizonyára tele vannak a kétezres évek elejéről megmaradt magas talpú női cipőkkel, régi, letaposott sarkú vietnámi papucsokkal, a mindennapi használatra teljesen alkalmatlan, hosszúkás, hegyes orrú alkalmi topánokkal és zsenge ifjúságunk otromba műbőr csizmáival. Trapéznadrágunk lengedező szára alatt büszkén viseltük e ma már kissé nevetséges darabokat.
Ha azt tekintjük divatnak, ami az utcán elénk sétál, elég nehéz azonosulni a jelenséggel. A kultúra közegébe ágyazva viszont nagyon is életképes, eleven fogalommá válik. Gyurkovics Róna cipői ezzel a küldetéssel indulnak útra: a divat és a művészet közé kifeszített űrt töltik ki. Nem hivalkodóak, de egyediek. Nem harsogóak, de beszédesek, mint egy jókor és jó helyen olvasott vers.
A Hybrid Factory Project névre keresztelt kollekció öt fiatal költő szövegeivel és három képzőművész alkotásaival áll párbeszédben. A bemutató menete és a cipősorozat katalógusa egyaránt nagyfokú tudatosságot jelez. Művészet, praktikum és elmélet hármasából áll össze az az izgalmas egyveleg, amely a MÜSZIben tartott esten a közönség elé tárult. A cipőket, Szöllősi Géza provokatív hússzobrait, Verebics Ágnes képeit, Kozma Andrea játékos „cipőételeit” és a kiválasztott szövegeket az a teoretikus háttéranyag kapcsolta össze, amelyet az est kezdetén Hermann Veronika részletesen kifejtett. Ez a bevezető nyitott kultúradefiníciókat kínált fel, amelyek a cipők által ihletett performansz erőterét is meghatározták: „A kultúra az egy hibrid gyár.”/„Az identitás nem sors, hanem választás, a szöveg pedig egy történet és a kultúra az egy játék.”/„A felfedezés öröme. A kultúra az egy palimpszeszt.”
S ha a kultúra az egy palimpszeszt, akkor a cipők helyébe embereket állíthatunk, az emberek helyébe szövegeket, a szövegek helyébe képeket – a lényeg mindig egy: ezek a jelenségek ugyanazt fejezik ki, de nagyon is különböző módon. A Gyurkovics Róna cipőit bemutató művészeti produkció a kultúra, a művészet, a divat tekintetében nem adott lezárt válaszokat – Herrmann Veronika egymásból elágazó definíciójavaslatai éppen ezzel a nyitottsággal játszottak el.
A kollekció köré szervezett műalkotások legfontosabb motívumai a cipő és a hús voltak. E két jelenség már a műsor kezdete előtt meghatározó erővel bírt. A terem egyik végében Verebics Ágnes hatalmas, hússzeletet ábrázoló képe függött a falon. Közvetlenül mellette Kozma Andrea ízlésesen tálalt cipőspecialitásai vonzották magukra a kíváncsi tekinteteteket. Szemközt Szöllősi Géza tett-vett mesteri húspreparátumai között. E hármas tagolású vizuális térben hangzottak el a szövegek, amelyek valóban kölcsönhatásba léptek a szerzőjük által viselt cipővel.
Ezek az írások kivétel nélkül jó adag humorral készültek – nehéz is lett volna komolyan venni őket, ha derű nélkül vallottak volna a lábbelikről. Így azonban minden összetevő a helyére került. A fellépők nem csupán a számukra készített cipőről szóló szövegeket adták elő, hanem a hallgatásba burkolózott képzőművészek helyett is megszólaltak. Karafiáth Orsolya például Szöllősi Géza cipőjéről vallott. A férficipőt kölcsönvéve, a csupasz preparátumok előtt olvasta fel a Hasfelmetsző Jack-sztorit, amelyből kiderült, hogy a szóban forgó darab eredetijét az első áldozat mellett találták és „minden kétséget kizáróan az elkövetőhöz tartozott”. Bartók Imre szintén a halállal hozta összefüggésbe a neki ajánlott bőrcipőt. „A könnyű mintadarabot elsősorban temetőkben tett élménytúrákhoz javasolják, melyek során a cipő szuggesztív kemikáliákkal félrekezelt viselője egyesével tépkedi ki a hajszálait, miközben azt üvöltözi a nyitott sírok felé: »Nem esztek meg, úgysem hagyom, hogy megegyetek!«” – olvasta Bartók igen nagy meggyőződéssel e borzongatóan jó kedélyű sorokat. Simon Márton egy kissé magának való, békés cipő jellemrajzát vázolta, Áfra János a tökéletese elegancia összetevőit sorolta fel, Fenyvesi Orsolya pedig „a lusta álmodozóknak”, a gyorsjárású lopakodóknak ajánlotta türkizkék és barna színekben pompázó topánkáját.
A felolvasás végeztével azonban a bemutató nem ért véget, csupán kötetlenebb módon folytatódott. Miután Hermann Veronika néhány szóval lezárta a hivatalos programot és bemutatta a közönségnek Gyurkovics Róna cipőtervezőt, minden résztvevőnek felkínált egy pohár gin-tonikot és egy ehető cipőtalpat. Az inkább dizájnelemként értékelhető, talp alakú süteményt majszolgatva még bőven volt idő tüzetesen megtekinteni a kiállított műalkotásokat.
Cipő és hús, divat és művészet, alkotás és viselet – ezek a fogalmak nem is állnak olyan távol egymástól. A divat és a művészet egészen bizonyosan nem – ezt a bemutatón látottak és hallottak alaposan igazolták. Az est számos üzenete közül kiemelhető egy igen fontos gondolat. Legyünk nyitottak a kevésbé nyilvánvaló dolgokra is, és ne fogadjunk el saját számvetés nélkül semmiféle évtizedes berögződést. Ideje másképp gondolkodni a divatról – ideje egyáltalán gondolkozni a divatról. A művészet a hétköznapokban, a legegyszerűbb tárgyakban is jelen lehet. A cipők beléphetnek a versek közé.
Tóth Anikó
A fotókat Pál Bence készítette.
Apokrif Online 