Térélmény
kozmikus hullámjelenség
hazafelé bokáim ropogását
hallgatom. talán a tér
végtelen szűkössége fáj.
idegen arcoddal
idegen ágyadba már soha.
nem tudom, miért
nem küzdök érte. úgy tűnik,
hiába sejtelek.
hiába kocogtatom hozzád
velőtlen vázamat.
a csontokon át csak zaj terjed
belém.
Eseményhorizont
a láz időérzékünket felgyorsítja.
minden mozdulat hónapoknak tűnik.
nem tudom meddig maradunk
ütemeid között.
– mint a kristályosra fagyott hús, ahogy
bizonyos hőmérsékleten feloldozást nyer
majd átalakul bennünk – akár a tested
úgy vagyok én is.
ha ez a néhány fok visszavonul
beléd bomlok.
Nyárközép
meghaltak. talán sosem éltek.
miért is gondoltam, hogy
én nem öröklöm a vonást.
arról akartam, amiről tucatnyian,
de senki sem. csak a kuss.
így vedlem az anyagtalant
majd tíz évig. itt hagyom
hullává szilárdult testemet.
átfesthetjük vele hamuvá a falakat.
Apokrif Online 