30 év slágerei (beszámoló)

Pál Dániel Levente Hogy éltünk, nem hiába című kötetének bemutatója – 2013. április 16. Kazimír Ház. 

Nem hiába jöttek el, akik vették a fáradságot, és kedd este meglátogatták a Kazimír emeletét. Egyedüli eseménynek lehettek tanúi. Nem csak azért, mert harmadik PDL kötetbemutató csak egyszer van az életben, hanem mert a szerző hirtelenjében feltalálta a „stendápirodalom” műfaját. De ne szaladjunk előre, építsük fel szépen ezt a beszámolót.

Lehetne olyan szépen, mint ahogy Pál adagolta a verseket és az előadást a kérdéses estén. Ezzel a kijelentéssel mindjárt a kötetre is kitérünk, mivel (az utólagos elolvasás során kiderült), a szerző gyakorlatilag a teljes kötetet felolvasva vezette végig a közönséget annak történetén. Mesélőkedve sem veszett el közben, akár két versszak közé is beszúrt egy-egy rövid sztorizást. Aki netán ismerte már PDL-t, annak kötetlen lett így a beszélgetés. Aki nem, annak humoros.

Hogyan beszélhetett ennyire szabadon? Amint a közönség (barátok, ismerősök, sajtó és irodalomkedvelők) egyenként megérkeztek az eseménynek, a szerző egymagában fogadta őket, mindenkihez volt egy szava. Borbáth Péter megnyitója után is ő vette át a szót, egyedül. Egyedül van-e ezzel, nem valószínű, ám e sorok írója nem emlékszik a közelmúltban olyan eseményre, amelyen egy kortárs költő ennyi feladatot vállalt magára. Az ő szavaival: volt már néző, szervező, kérdező, miért ne csinálhatná egyszerre mindezt, és mi mással, mint a saját kötetével? És ha már így teszi, miért ne lehetne egy performansz (a fél közönség felnevet). „Sokféle kötetbemutató létezik” folytatja, ő ezeket halál unalmasnak tartja, sok ember mond túl sok jót az ünnepelt szerzőről. PDL máshogy ünnepel, valahogy közelebb ahhoz, amit a kötete is képvisel.

A biztonság kedvéért zsebéből előkerül a telefon, az idő végett. A színpadon tehát egy újabb eszköz, valamikor el kell sülnie. Aztán belevág. Legyen nyers, mondja, de azonnal kanyart vesz, versek helyett a köszöneteket mondja el. A kötet bűvös háromszögét: egy szerelem, egy barát és egy keresztapa között. Legyen meglepetés az olvasóknak. Eztán következhet a megváratott vers, elsőként a ciklusokból kiszakadt Szerelmes vers. Itt álljunk meg egy szóra! Ebből a versből ugyanis tökéletesen kitűnik PDL költészetének stílusjegye. Képzeljen el a kedves Olvasó egy verset, ami az említett címet viseli. Ha megvan, akkor jöhet az a két sor, hogy: „a szomszéd cigánylányok kis kemény/pöcsöm fogdosták csillogó szemmel”. Szerepelt az Ön szerelmi lírájában ilyen sor? Ha igen, akkor talán mégsem olyan különleges, de a hallgatóságára azon a kedd estén üdítő hatással volt. Nem botránkozik senki sem, minden sor, minden szó tökéletesen ül a helyén: ettől a mástól lesz szép.

És folytatja, immár a ciklusokkal, és egy majdnem címadó verssel. Egyszerű, miért nem: a Vörös halakat vacsoráztunk könyvcímhez triviális egy nagy, vörös hal, aminél jobban mutat a szerző portréja a címlapon. Így készült el a borító fotója a „cd-kötethez”, Napba hunyor-mosoly, cigi, galamb. Homok. PDL belenéz a szerelem romjaiba, és hiába égeti a retináját, ő csak röhög. Nem úgy a hét évvel ezelőtti szerelem történetén, és a Zöld-foki szigetek zöldszemű feketéin. Feltűnnek a kulturális különbségek (Olho azul, Lélekfa-lélek), ami persze mindig jó ötlet a megdöbbentésre. PDL meg „csakazértsem” használja ki, csupán a kulcsot adja a kézbe (a Lélekfa-lélek versben), magától értetődően és szinte mellékesen: „sejtem, hogy ez emberésszel felfoghatatlan”. Mindjárt el is kezdi a háttértörténetet, és sorban kiderül, hány világot utazott már át a költő. Így lehet a Zöld-foki szigetekről egyenesen elhajózni (nem felejteni el a halászatot!) egy vonatra (Vonaton ül, útlevél nélkül), schengeni határokkal tűzdelt Törökországba, ahonnan már csak egy köpésre van a ház, benne egy házassággal( Kis esti gyors, A törékeny mosdó alatt, Az ágy közös), és ha már azt is megunja ez a nyughatatlan lélek (Felesleges), hát Pest utcáira megy a szabadságért, ha úgy akarja köztársaságot dönt (Földrengés után), ha úgy, akkor kiruccan Alexandriába. És PDL úgy lubickol mindenhol, mintha egész életében ezt tette volna. Élt. Megint előre rohantunk, hiába, ennyi élménnyel és csodával nehéz tartani a tempót. Nem is akarja senki, ki Szíriában, ki Keszthelyen ragad, és közben robban a korábban előkészített telefon, legalábbis Pál Dani megnézi, megköszöni a figyelmet. Ő felépítette a szerelem romjait, takaros gúlába, innentől az Olvasóé a főszerep.

Csak két sláger mellett nem lehet elmenni erről a Greatest Hits könyvből (ezzel csupán kedved csinálva Önnek, leendő Olvasó): az egyik sorai ott csengenek a közönség közt üldögélő tudósító fülében, ahogy a vendégeknek kijáró pálinkát iszogatja, „Ülsz és iszol”, s bár közel sincs a harminchoz, mégis beültette PDL a hintába. A másik vers pedig olyan, mint szerzője szerint a szabad ember: történetei éltek és mindent megtehettek. Most él, és csak az a kérdés, mennyi mindent tehet meg?

Nem hiába.

(Pál Dániel Levente: Hogy éltünk, nem hiába, FISz könyvek, 2013, 1500 Ft)

Gál Soma