Pintér Béla: A 42. hét (író-rendező: Pintér Béla; Szkéné Színház. Premier: 2012. szeptember 28.)
Különösen aggasztó lelkiismereti kérdés mások nyomorán mulatni. Mások beszédhibáján, mentális adottságai(nak hiányá)n vagy egyszerűen kilátástalan és röhejes életén őszintén felnevetni, majd az empátiaegység önkéntes bekapcsolásakor magunkat szégyellve, szemlesütve körbenézni, más is nevetett-e, máig nem megszokott nézői érzet – legalábbis nekem nem. Ezért kutatom nagy figyelemmel az olyan rendezőket és előadásaikat, akik és amik képesek engem reakcióidőn belül kompromittálni, magam előtt is zavarba hozni a kéretlen röhögőgörccsel, az azt követő színlelt felháborodással és az előadás magányos tevékenységként végzett fejbeni feldolgozása közben felszínre hozott gondolataimmal. Rossz szóvicc, de Pintér Béla sohasem volt szívbajos, ha kényes témákról volt szó. Az előadás egyik fő kérdése ugyanis az, hogy az általa játszott családfő, Karcsi, ki miatt kap infarktust, illetve az, hogy a bekövetkezett tragédiát hogyan dolgozza fel a családja?
Kinek megváltás, kinek tragédia az apa, a férj halála, a tinédzser lány, Enikő (Roszik Hella) élete talán éppen emiatt nem sodródik ki végérvényesen. Egy a saját apjánál idősebb férfival járó, fekete bőrruhákat hordó, tupírozott hajú gimnazistából szerény, de ambiciózus fiatal lány válik hónapok leforgása alatt. Elég erős ahhoz, hogy az utolsó jelenetben magára hagyja anyját, megelégelve annak kicsapongó, félig-meddig titkolt (ám épp ezzel gyanút keltő) új életvitelét. Roszik Hella némi átfutási idővel, de látványosan vált a flegma, tiszteletlen kamaszból a szinte bigott vallásosságba, a templomi kóristalány attitűdre – bármennyire tipikus és elcsépelt fejlődési vonal is ez. Szabó Károly, azaz Karcsi alakja sztereotipsága ellenére (vagy éppen ezért?) szerethető – sajnálható figura, a széplélek történelemtanár, aki kezdetben türelemmel, később váratlanul nagy kitöréssel fogadja a karácsony előtt beálló változásokat. Egy személyben gyenge jellemű családfő, apa, lelkiismeretes tanár, akinek gyaníthatóan a fejére másznak a gyerekek, és mocskos szájú, pincérnővel is kikezdő, kakas módra viaskodó férfi, amennyiben a helyzet „megkívánja”. Először holdkórosnak tűnhet a látomásával:
Karcsi Itt volt egy zenekar a hallban. Albinoni Adagióját játszották. Aztán egyszer csak megjelent az
anyu. Menyasszonyi ruhában, lefátyolozott arccal. Hívott engem valahová.
Nemcsak a történet, de az előadás csúcspontjának is tekinthető az infarktusjelenet Imola hitetlenségével (először azt hiszi, férje csak másnapos), Enikő késői rettegésével, az először színpadra kerülő zenekarral, a testként megfeszített takaróval, amit a mentők sietve a kocsihoz cipelnek. Karcsi álma valóra válik, édesanyja a túlvilágra szólítja őt, utolsó szavaival még az ötödikes történelmet tanítja, újabb olyan pillanat, amikor egyszerűen „nem szabad” nevetni.
Imola (Csákányi Eszter) elismert orvos, akiben az embert is tisztelik kollégái, páciensei. Karcsi halála előtt nem sokkal véletlenül azt mondja, sajnos férjnél van, ekkor még nem is sejti, hogy Bocival, azaz Vargyas Lászlóval (Thuróczy Szabolcs) őrült és felelőtlen szerelmi – szexuális kapcsolatba fog bonyolódni. Imola életében nem volt olyan boldog, mint a rossz hírű, helyből kétes elemnek tűnő Boci mellett, későn jár haza, elfelejti Enikő szereplését, egyik szeretkezésből a másikba kerül a férfival. Balázska (Quitt László) és Tamás (Friedenthal Zoltán), a doktornő szülész-nőgyógyász kollégái rendre kiábrándulnak az „új Imolából”, aki nem veszi komolyan a munkaidőt, a továbbképzést. Boci húgával, Lolával ugyan nem kivételezik, de nyilvánvaló, hogy bátyja miatt foglalkozik vele. Stefanovics Angéla Lolája a felelőtlen, akaratán kívül teherbe esett kvázi leányanya, Enyedi Éva Ágikája (Tamás doktor felesége!) pedig a típusos, foggal-körömmel gyereket akaró és váró harmincas anya. Saját és gyermekeik egészsége, szülésük kimenetelének problémamentessége dr. Virágvári Imola felelőssége, feladata. Terhességük a túlhordás orvosilag is engedélyezett utolsó, azaz 42. hetébe lépett, bármelyiküknél bármelyik pillanatban megindulhat a szülés.
Ezzel együtt érezni már azt is, hogy bármelyik pillanatban magára maradhat Imola az eszeveszett, egyre zűrösebb szerelmi kalandban, amit a kezdeti éjszakai kimaradozások mellett már kábítószer-használat, sőt lopás is színesít. Boci karaktere magában hordozza a léhűtő, (vitatható minőségű) kvalitásait fillérekért árusító, olcsó tévésorozatokban szereplő színész és az anyakomplexusos, beszélgetés, érzelmek helyett testi örömökbe feledkező férfi összes megvetendő tulajdonságát. Alakja az ürügy arra, hogy a darab beszélhessen olyan kényes témákról, mint művészszínház, színház-igazgatóság, alternatívok, ill. fiatal férfi – idősödő nő, szerelemből mások helyett elvitt balhék esete. De itt nem merül ki a tapintatból, félelemből, politikai korrektségből került témák tárháza. Tamás felvidéki magyar orvos, Ágika és az ő beszédén egyértelműen hallható, erősen túlzó „műpalóc” felhanggal. Lola alkoholista terhessége első 3 hónapjában, hasát veri kínjában, szidja gyermekét, előéletéről pedig csak annyit tudunk, hogy valamikor népszerű díszlettervező volt, Ascher Tamásnak is dolgozott. Neki születik egészséges gyermeke, aki kénytelen lesz egyedül nevelni őt, míg Ágika és Tamás gyermekét Imola félrediagnosztizálja, betegen jön a világra. Laci (Szakonyi Györk), Enikő „kis barátja”, hatvan körüli biztonsági őr, akinek első két házasságából idősebb gyermekei vannak, mint jelenlegi barátnője, de már csak a sportnak meg a szexnek él. A zenekar a temetésen, a szemünk láttára kéri el az özvegytől a gázsit, de természetesen adnak számlát. Imola félvállról adja Boci tudtára, hogy a hálapénzt szülés után szokás odaadni. Az előadásszöveg verbális agressziójának szintje ugyan csak egy ponton, de jócskán túllépi a megszokott határt. Pintér Béla Karcsija különös elégedettséggel és élvezettel veszi szájára Laci édesanyját, pillanatnyi döbbenetet, majd beavatott kuncogást váltva ki ezzel szinte a teljes közönségnél.
Az előadás minimális díszlettel dolgozik, Imoláék lakása, a Beadó presszó és a rendelő mindössze annyiban különbözik egymástól, hogy a színpad jobb vagy bal oldala van-e használatban, ill. a lakás új eleme a karácsonyra kapott szauna. Szimbólummá emelkedése a giccs határát éri, a temetés után Karcsi arcképével díszítve a darab végéig „kísért” az apa emléke, s Pintér másik szerepben (Zalántay Norbert rendőrtiszt) történő feltűnése már csak az utolsó csepp a pohárban. Elmondható tehát, hogy a tér különlegesen szikár díszletezése, a szereplők játékának típusosra élezése, jelmezeik egyszerűsége és mégis maximális kifejezőkészsége tökéletes eszköztárnak bizonyul e téma megjelenítésére. Az előadás után hosszú-hosszú gondolkodásba telik, mire állást lehet foglalni a felmerült kérdésekben: Imola élete végleg elromlott? Lola felelősséget tud vállalni gyermekéért később is? Ágika és Tamás biztosan boldogtalanul fognak élni egy beteg gyermekkel?
Fotók: Mészáros Csaba és Szilágyi Lenke ( http://pbest.hu/hu/kepgaleria/category/33-a-42-het )
A szövegkönyvért, és a közlés engedélyezéséért köszönet a társulatnak.
Mihók Nóra Zsófia
Apokrif Online 