Jassó Judit versei (online megjelenés)

Egy apáca gondolatai kódexmásolás közben

Az Úr az angyalok húsába harapott.
Vérük a földre csöppent.
Anyám udvarukon állva
Összegyűjtötte kupájában
S megitta;
Így jöttem világra.

Egyszer elmesélte;
Többször, ha kérdeztem
Azt válaszolta:
Hát hányszor szeretnéd hallani
Ugyanazt?

Anyám visszaadott az Úrnak
Már életemben. Nem tudott
Megtartani. Ruháját gyakran
Fölkapta a szél, s beléejtett
Egy újabb gyermeket.

Még sosem írtam le a nevem.
Nem fontos.
Különben is, nem akarok egy
Szó lenni. A szavak a könyvekbe
Valóak. Ha mégis leírom egyszer
Akkor a halálom előtt, hogy aki
Megtalál, tudja, ki ültem itt
Évekig névtelenül a cellában.

(talán egy vers, a padlóba vésve)
Nő vagy, szennyezett anyag
Mit szőnyeg alá söpörtek.
Szent irtózat tárgya, hol

Drágább, hol meg olcsóbb;
Kasztráló igézet, mi undorít,
Végül bűvkörébe von egészen.

Ív

Balázs Béla utca – Thaly Kálmán utca – Üllői út

Utakon, mi sötét, mint a seb,
De sosem gyógyulva kanyarog,
Jár hajnaltól reggelig,
Ki és be
Rakodik;
Szelektál.
Szeme gyakorlott szkenner.
Kulturált sakál; dögöt
Hivatalos előírás szerint:
Egyesével bontogat,
Kinyit, átnéz, visszazár.
Bizarr ajándék a szemét;
A zacskók szája
Némán, sóhajtva nyílik.
Az arcon semmi
Megkülönböztető jelzés nincsen:
Akárki, Senki, Bárki lehet.
Mennyivel jobbak a szemetelők.
Mennyivel jobbak a szemétszedők.
Mindig ezt kérdezed.
A viszonyítás egyszerű és releváns,
Elméd, a ráció éhségét nyomja el.
A többi titok
Vagy többnyire gyanús;
Miért csinálja. Ezt is mondogatod.
Hiába játszanánk barkochbát,
Szándékai kideríthetetlenek,
Az utca rég szándékmentes övezet.
Mért bűvölöd szemeddel. Nem kígyó;
Hegyezd füled, sem hallasz semmit.
A szó, mit emelsz értük, többnyire
Annyi csak, mintha magadban beszélnél.

 

Klinikák metrómegálló

A rozsda kieszi fejünk fölül,
Útmunkás kiveszi lábunk alól
A város egyetlen, hatalmas szőnyeg,
A város egyetlen, hatalmas ernyő.
Sietős lábak darálják az utat,
Mozgólépcső himbál a föld alá,
Huzat van, benne szerelvény-szag
Ajtók záródnak, felirat integet.

 

Deák tér

A masszív rohanás tömeget gyúr,
Újabb lépcsőkön keresztül betölti;
Vezeti, löki, pumpálja kocsikba
Kiköpi itt
S beszippantja ott, új útra tereli,
Alagúton oda-vissza vezeti, löki,
Mozgólépcsőkön keresztül betölti,
Ugyanúgy egy másik
Tömeget, mit masszív rohanás gyúr.

 

Széll Kálmán tér

Körül sínek elhasznált katéterei,
Belül ember-párnákból a tömeg:
Izomkötegekből, tízezer liter vérből,
Hangulatokból, mely
Mint a gyümölcskocsonya,
Remeg, ráfagy és oldódik,
Ha kisüt a nap;
Fodrozódik, mikor föltámad a szél.
A mozgás az örök tevékenység;
Nem jó és nem rossz. Lételem,
Melyet górcső alá vet az ész;
Olykor meg a szív, ami rögtön ítél.
Az értelem szereti, mikor a tárgyakat
Fogalmaival mintegy kézbe veheti,
Szétszedi, aztán megpróbálja
Összerakni, de nem mindig sikerül
Ugyanúgy; elrontott játékot,
Félreteszi, nem foglalkozik többé vele.
A saját lépték a lényeg, az út
Majdhogynem lényegtelen.
Ez az, amit tud a guberáló,
Mikor felnyit, kizsigerel;
Egy egész társadalmat vallat
Korán reggel, útszéleken,
S nem várja, hogy a választ
Azonnal megadd, mint egy tartozást;
Majd visszajön holnap.
Mindennap kérdez,
Apránként felelj.
Az ív, amit a városban írsz le,ű
Messzire vezet, ám jutsz-e tovább
(A Rubik-kocka jutott eszembe)
A kérdéseidnél, a válaszaidnál.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s