2012. november 12., este 8. Sötét van. Nagyon. Fejemre csepeg az eső. Hagyom. A ma Budapestjére igen jellemző kép fogad a Nyitott Műhely bejáratánál: utcán dideregve füstölő emberek. Sokan. Bejutás oldalazva, székcsenés az ülőhely miatt. A főszereplő egy megvilágított asztalon áll, mellette üveg bor és víz várakozik. Várakozunk mi is.
Megérkezik Király Levente, A királynál című Kemény-kötet szerkesztője, mögötte jön a szerző is. A bemutatkozást követően általános derültség, majd mentegetőző magyarázkodás a cím áthallásossága miatt. A háttérben készülődés , majd a Triginta Percussion ütőhangszeres trió zenélni kezd. A síp, csörgő, dob, keltette hatás beavatási szertartást megelőző, várakozó hangulatot idéz, falat emel kint és bent közé, leválaszt a külvilágról: megérkeztünk, kezdődik a rituálé. Kemény István olvas fel, elhangzik az Elégiácska, és A királynál című verse. Hangja, beszédmódja pattogó ritmussal tölti be a teret.
A versek után Király Levente az este főszereplőjéről, az új kötetről kezd beszélni, rögtön annak borítójára terelve a szót. Kemény, amikor anno két-három éves gyermekeinek reneszánsz festményeket mutatvaa nagy nevek után elérkezett az albumban a „festettek még” kategóriában szereplő művészekhez, felfigyelt egy bizonyos Albrecht Altdorferre, aki a XV-XVI. század fordulóján élt, alkotott és az európai tájképfestés egyik úttörőjének számított. Altdorfer három évvel a mohácsi csata után (Kemény ennek jelentőséget tulajdonít) festette meg Nagy Sándor csatája című képét, amelyen az előtérben bonyolódó csata háttere sokkal fontosabbnak tetszik a maga mitikusságával, meseszerűségével, transzcendens telítettségével, mint maga a csatajelenet. Miközben a történelmi események a maguk menetében zajlanak az előtérben, valami misztikum kisugárzik az egészre, csakúgy, ahogyan (a szerzői szándék szerint) A királynál kötetben is. Kemény lírájában az Albrechtnél megismert módon töltődnek fel valami plusszal a napi aktualitások, történések, ezért lehetett kiváló borító a festményből. Sőt, a képen látható jelenet mintha ott lett volna Peter Jackson, a Gyűrűk ura-filmek rendezőjének fejében is, mert csatajeleneteiben a lándzsák hullámzásával mintha ugyanezt a hatást idézte volna. Kemény István szerint párhuzam vonható Peter Greenaway filmrendező és a Rajzoló szerződése, illetve Michelangelo Antonioni Nagyítása, és az ő saját alkotói működése között. Ahogy Antonioni filmjében a nagyítások következtében válik láthatóvá a bokor alatti hulla, és ahogy a Rajzoló szerződésében is az angolparkról nap nap után készített rajzokon túl a gyilkosság válik fontossá, úgy az ő verseiben is csak bizonyos fókuszálás, odafigyelés után mutatkozik meg az előtérben zajló, a lényegről a kereső figyelmet elterelő események mögött az igazi tartalom.
A felvetésre, hogy lírája valamilyen rejtélyt magában foglaló költészet-e, Kemény igennel felel. (Létezik vajon rejtély nélküli költészet?) Megtudjuk azt is, hogy a ’80-as években, amikor mindenki számára távoli remény volt csupán a megjelenés lehetősége, ő már egyetemi évei alatt dédelgetett sztárnak számított, még ha ez az információ saját bevallása szerint akkor nem is jutott el hozzá. (A közönségben egy lány halk suttogással ezt kétkedve fogadja.) Ám konyhájába nagyon is sok költő jutott el(maga Király Levente is), mivel régebben minden csütörtökön irodalmi konyha működött náluk, így a péntek reggel felébredő gyerekek gyakran találtak a lakásban itt-ott alvó költőket. Nem is különös, hogy lányai is foglalkoznak költészettel, mint kiderül, épp miattuk kellett Keménynek a Sárvári Irodalmi Pályázat zsűrijéből kilépnie, mert összeférhetetlen lett volna, hogy saját gyermekeit bírálja.
Vajon észreveszi-e, hogy hatással van más költőkre, örül-e neki, firtatja-e, így a következő (kemény) kérdés. Ehhez határozott stílusra lenne szükség Kemény szerint, ám neki inkább versei, kötetei vannak, nem stílusa. Hatása azonban mégis megkérdőjelezhetetlen. A kritika a közéleti líra megújítójaként emlegeti, Búcsúlevél című költeménye túl sokat szerepel mindenütt, épp ezért a szerző tartózkodik is a felolvasásától. A rendszerváltás előtti időkből hozta magával a vágyat, hogy jobban megismerje az egyén és a hatalom viszonyát – bár elmondása szerint a rendszerváltás a közreműködése nélkül ment végbe, ezzel együtt a törekvése a lelki függetlenségre mindvégig erős maradt. A királynál című verse majdnem bekerült az Édes Hazám antológiába, ám kérte, hogy vegyék ki, mivel ez istenes vers, nem hazafias. A „menjünk, húzzunk el innét” mentalitás, mint napjaink kortünete, élénken foglalkoztatja, és a hazafias érzület ezekben az esetekben nehezen ignorálható, ám megfigyelései szerint a hazafias versekre a közvélemény nem reagál érdeklődéssel.
Több kérdés nem hangzik el, a felolvasásban szerepel Az egyiptomi csürhe, a Remény, a Kishit (rontás ellen), és a John Anderson éneke című szerzemény. Egy-egy sor után elismerő morajlás a teremben. A morajlás és a szavak végül elhalnak, zenél a Triginta Percussion. Vásárlás, dedikálás, világi hívságok. A bemutatkozás sikerült, megismerkedtünk Kemény István A királynál című kötetével. Megkerülhetetlen, aktuális, eredeti, friss.
Balogh Ákos
(fotó: Kemény Lili)
(Kemény István A királynál című kötetének bemutatója, Nyitott Műhely, 2012. november 12.)
Apokrif Online 