Szalay Álmos drámája (Online megjelenés – 2. részlet)

Kedves Olvasóink,

az Apokrif történetében egyedülálló kezdeményezéssel úgy döntöttünk, az elkövetkezendő három hónapban, kéthetente vasárnaponként hat részletben közöljük szerzőnk, Szalay Álmos legutóbb bemutatott, a közönség és a szakma figyelmét egyaránt felkeltő drámáját, a  Tejjel, mézzel, Hitlerrelt. Korábban már ugyanezen elektronikus hasábokon olvasható volt Mihók Nóra Zsófia kritikája az előadásról, most pedig közreadjuk a darab szövegét, teljes terjedelmében. Alább következik a második részlet.

Kellemes olvasást kíván,
(a szerk)

Tejjel, mézzel, Hitlerrel

– idill egy részben –

HELENA:    (George segítségére siet, megsimogatja a vállát, szereti őt nagyon) Szívj nagyokat ebből a friss levegőből, ilyet Londonban úgysem fogsz tudni.

GEORGE:    Járjunk el kirándulni, Helena. Hegyeket akarok látni.

HELENA:    Jaj, ne legyél ilyen pátoszos, megint meg akarsz halni!

GEORGE:    Életem utolsó éveiben hegyeket akarok látni, magas hegyeket.

HELENA:    Nem fogsz magas hegyeket látni, George!

GEORGE:    Miért nem?!

HELENA:    Mert nem fogsz meghalni!

GEORGE:    (már-már pityereg) Ez nem függ össze!

HELENA:    De, összefügg, gyere vissza a kedves urakhoz.

GEORGE:    Levegőznöm kell, Helena, nagyokat szippantani ebből a friss levegőből.

(A távolból, a nézőtér irányából, egy nő érkezik, nagy svunggal és nagy érkezéssel, kezében bőrönddel. Ő Leni Riefenstahl, a nagy náci filmrendezőnő.)

LENI RIEFENSTAHL:    Bort.

(Heydrich és Himmler felpattannak, bort töltenek (egyik fogja a poharat, másik a borosüvegből önt) az elbűvölő és veszélyes Leninek.)

HIMMLER:    Kezét csókolom, kedves Riefenstahl kisasszony!

HEYDRICH:    Nagy megtiszteltetés, hogy önnel találkozhatom. Néhány hónapja futólag összefutottunk az Operában, ott is mérhetetlenül gyönyörű volt a művésznő.

LENI:    Magából árad ez a kanszag, Heydrich? (rá se nézett Heydrichre, természetesen, lehuppan a borával egy fotelba, észre se veszi az angol vendégeket)

GEORGE:    Meg vagyok rémülve Helena, ki jött meg, ki ez a nő?

HELENA:    Valami rossz modorú ifjú asszony. Ezek a nácik valahogy… olyan fessek, erősek, férfiasak, fiatalok, acélosak, de a nőik… botrány. Botrány.

GEORGE:    Félek a nőiktől, Helena.

HELENA:    Nem csodálom. Romlott tyúkok. Mindegyik iszik és ocsmányul beszél.

LENI:    Hol van Hitler? Hitlert akarom. Érezni akarom az illatát. Adni fogok neki egy puszit. Himmler, hol van Hitler?

HIMMLER:    Öö… nos, ha nem tévedek, a földszinti dolgozószobájában pihen…

LENI:    Miért pihen, amikor itt gyülekeznek azok, akik szeretik őt? Miért?

HIMMLER:    Tudja kisasszony, a Führer szereti a hatásos belépőt. Ha már mindenki megérkezett, akkor szeret beállítani.

LENI:    Mert ő mindenkié. Ő mindig mindenkié. Egyszerre. Szeretem őt. Békés. Olyan békés a tekintete. Olyan erős. Az ő kezébe tettük le a sorsunk, és nincs is ennél megnyugtatóbb dolog a világon. Heydrich, maga olyan férfias.

HEYDRICH:    Köszönöm, kisasszony. Ön pedig nagyon… nőies.

LENI:    Jaj ne.

HEYDRICH:    Szabadna bemutatnom önnek Mr. és Mrs. Calveryt? Mrs. Calvery, Fräulein Riefenstahl, Mr. Calvery, Fräulein Riefenstahl.

(Megtörténik a bemutatkozás. Leni most, hogy bemutatták a londoniaknak, felveszi kedves és elbűvölő, érdeklődő álarcát.)

LENI:    Maguk olyan különlegesek, hiszen londoniak. És itt annyira hiányoznak a külföldi arcok, mint a csuda. Még, még! Jöjjenek még! Londonból, New Yorkból, Malájföldről istenem, Rómából, Párizsból! Jöjjenek!

HELENA:    (kedvesen) Hát igen. (kedvesebben) Jöttünk.

LENI:    Hát igen. Szép országunk van nekünk. Szép, megmutatható, mutogatható országunk van, szép, nagyon szép tájakkal, szép emberekkel. Csodaszép emberek élnek ebben az országban.

GEORGE:    De jó maguknak.

HIMMLER:    Nem véletlenül az árja faj áll az evolúció csúcsán.

HEYDRICH:    Éljen!

(Mindenki összekoccintja a poharát, és isznak egy kortyot.)

GEORGE:    (Himmlernek) Maga áll az evolúció csúcsán?

HELENA:    George, más szokások, már ország, más emberek.

HIMMLER:    A fajom, Mr. Calvery.

(Fagyott csend áll be.)

HELENA:    Nagyon örültünk ennek a szokatlan és nagystílű nyaralásnak. Tudják, Hitlerrel még 1933-ban találkoztunk, szerencsés kormányra kerülése idején. Ő nagyszerű férfiú. Egy nagyszerű férfiú. Igen. Egyébként Ribbentrop hozott össze minket.

LENI:    Ő szexi pasi.

HELENA:    Ó. (szünet) Amerikában ismertük meg.

GEORGE:    Milyen… forróság van itt. Kiállok kicsit az erkélyre. (elindul)

HELENA:    GEORGE!

GEORGE:    (visszasétál)

LENI:    Hú, de kemény az öregével.

HELENA:    (továbbfolytatás gyanánt rácsap a térdére – és folytatja) Hitler gyönyörű szmokingban volt, és beszélgettünk a fogadáson, és csodálatos, nagy ívű ötletei voltak, és…

(A váratlanul belépő Magda, egy pohár valamivel a kezében, fejezi be a mondatot.)

MAGDA:    És mind megvalósította. (odalép az angol vendégekhez) Önök már az előbb is itt voltak? (kezét nyújtja Georgenak, majd Helenának) Magda a nevem.

GEORGE:    (bemutatkozik) Szegény férje itt járt, emlegette is önt. Nagyon el volt kenődve maga miatt.

MAGDA:    Ő nagyon érzékeny. (jelentőségteljesen Lenihez fordul, kimérten, mint egy svájci óramű) Leni.

LENI:    Magda.

HIMMLER:    Sőt, túl is teljesítette azt! Tízszeresen!

HEYDRICH:    Százszorosan!

MAGDA:    (Mintha: „Jól van, akkor legyen.”) Ezerszeresen!

(Újabb közös koccintás.)

LENI:    Szóval, a mi Führerünk nem semmi öltönyben virított. És?

HELENA:    És lenyűgöző volt az aurája! Erős, férfias, elementáris, füstös, megélt! Mint aki nagyon sokat és nagyon megélt. Nem úgy, mint az angol politikusok! Chamberlaine! Ismerik? Ő egy vérbeli úri fiú. Jóképű, de kastélyokban és szalonokban nevelkedett. A maguk vezére ember. Minden létező minőségben.

HEYDRICH:    Igyunk a vezérre, Führerünkre, Adolf Hitlerre!

(Újabb közös koccintás következik.)

LENI:    Magda, nem tudod, merre van a főnök?

MAGDA:    Dehogynem. Már előbújt a szobáiból.

LENI:    Beléd kell karolnom (fáradtan feláll, meg is teszi), olyan fáradt vagyok.

MAGDA:    Gyere édesem. (elindulnak kifelé)

LENI:    Szárnyaszegett madár vagyok, Magda, ments meg.

MAGDA:    Nincs hányingered?

(Eltűntek. – Egy darabig állnak, ülnek a szereplők.)

HEYDRICH:    (Himmlerhez) Nem tudja véletlenül, merre van ezen a szinten a mosdó? Sosem tudom megjegyezni.

HIMMLER:    Dehogynem, elkísérem, nekem is kell.

(Tehát Helena és George maradtak a színen. Csak a miheztartás végett.)

GEORGE:    Gyönyörűek ezek a hegyek.

HELENA:    Nem fogsz meghalni, George!

GEORGE:    Miért nincsenek Londonban magas hegyek?

HELENA:    George, nem fogsz magas hegyekkel bíbelődni utolsó utadra indulva az örök vadászmezőkre, hogy aztán kísérts nekem, mint valami elégedetlen kopogószellem. Tudod, hogy félek a sötétben, nem hiányzik nekem egy tárgyakat rugdosó George-kísértet. Majd akkor halsz meg George, ha én már meghaltam. Nő vagyok, illik előreengedni. Puszta lovagiasságból is megtehetnéd. Másfelől ez az egész rendkívül elszomorító is. Ez a dolog. A hegyekkel.

GEORGE:    Megrémültem ezektől a nőktől. Szívtelenek. Nagyon sajnálom, de elgyengültem. Nem megy már olyan jól semmi, már a bor ízét sem úgy érzem, ahogy régen.

HELENA:    Megöregedtél George.

GEORGE:    Mi lesz ebből, Helena?…

(Leni szalad be, és ő fejezi be a mondatot, – legalábbis úgy jön ki a lépés.)

LENI:    Nagy tűzijáték lesz!! Jöjjenek, jöjjenek, pörögjenek ki a hulló szikraesőbe! Örüljünk együtt e mesevirágos júniusnak! GYERÜNK! (azzal Leni kipörög)

GEORGE:    (Helenához) Most kell… kipörögni?

HELENA:    Ugyan már, George. Megnézzük azt a tűzijátékot.

(Helena megfogja George kezét, és elindulnak kifelé. A fények készségesen megmutatják az egész csapatot, háttal, amint a tűzijátékot nézik. A nagy durrogástól és a zenétől kiabálniuk kell, hogy hallják egymást.)

MAGDA:    Csak borulna már lángba! Boruljon lángba az egész! Lángok legyenek mindenhol!!

EVA:    (eldől, elesik, senki nem foglalkozik vele)

LENI:    LÁNGOKAT!! LÁNGOKAT!!

(A csoport lassan elkezdik skandálni: Lán-go-kat! Lán-go-kat! Egy minden korábbinál hatalmasabb, szinte már félelmetes tűzijáték elnémítja őket, csak Eva zümmög lent a földön.)

EVA:    Lángokat… lángokat…

GEORGE:    (odalép Eva-hoz, most vette észre) Kisasszony, karoljon belém, feltápászkodunk valahogy együtt, gyerünk no.

EVA:    Mi a fasz van?…

GEORGE:    No, ne káromolja az eget, csak egy kicsit eldőlt.

HELENA:    Mi történt a kishölggyel?

GEORGE:    Elesett véletlenül, aztán itt a nagy sötétben nem vettük észre.

(Mialatt Helena közelebb férkőzik Eva-hoz, Heydrich, Himmler és Bormann férfias dalokat énekelnek: Ma minden bajtárs átnyomul, / ma minden bajtárs álnokul, / Tűzön és vízen és sáron és véren, / a Führerért minden áldozatra kész!)

HELENA:    Ó, te jó ég, nem ütötte meg magát?

EVA:    Bebasztam a fejem. (elsírja magát) Úristen, annyira fáj a fejem.

HELENA:    Kisasszony, jöjjön, megtámogatjuk George-dzsal, ledőlünk ide a pamlagra, jöjjön csak. (támogatni próbálják Eva-t)

GEORGE:    Nyugodtan markoljon belém, nem lesz semmi baj, jöjjön.

(Heydrich, Himmler és Bormann folytatják a férfias dalaikat: Ma villámot szór fenn az ég, / okádja a lángot a lángtengerég / Futva rohanva dübörgő hadunknak / Rémisztő tűzorkánja  elkaszálja eltarolja / Örökkön e földről a mocskot s a vészt!)

EVA:    Bevertem a fejem a kőbe, vérzik is.

GEORGE:    Igen, egy kicsit szivárog belőle a vérecske, de eláll az. Hol a szobalány? Kell egy kis vizes borogatás…

HELENA:    Én nem tudom, hol a csap, meg hol van egy finom ruhadarab.

GEORGE:    Hol a szobalány?!

HELENA:    (kikiált a bálozó népnek) ELLIE!

SZOBALÁNY:    (megfordul feléjük) Gyönyörű a tűzijáték, jöjjenek, nézzék!

HELENA:    Eva kisasszony feje vérzik, beütötte a kőbe!

SZOBALÁNY:    Szegény kisasszony. Csak még ezt a nagy kék sávosat hagy nézzem meg, olyan lélegzetelállító! (visszafordul a tűzijáték felé, és magasra emeli a poharát)

HELENA:    Ez már mégiscsak szemtelenség, maga a cselédlány itt, és…

SZOBALÁNY:    Szobalány vagyok!

HELENA:    Felőlem maga lehet a félszemű kriptaőr is, de ennek a nőnek itt vérzik a feje, és nem tűrhet halasztást, hogy szerezzen neki borogatást, MOST!

BORMANN:    (hátraszól) Nem kell úgy sajnálni! Kicsit vérezhet még! ODA NÉZZENEK! (újabb durranás és fényjelenség)

HELENA:    Hát én ezt nem értem! Nem értem! George, menjünk és keressünk valamit, ezek itt mind megőrültek. Eva, maradjon itt, pihenjen, és ne törődjön semmivel, csak relaxáljon, pihenjen, ne figyeljen semmire, mindjárt jövünk.

(Ahogy Helena és George eltűnik a házban, a tűzijátékozók zsivaja és a dübörgés, majd a fények elhomályosulnak, végül eltűnnek. A házaspár a kusza és kiismerhetetlen házban bolyong, és hamarosan el is vesznek. Míg bolyonganak, amit vagy látunk, vagy nem, az erkély ünneplő népének csíphetjük el néhány mit sem jelentő mondatát.)

*

Eddig megjelent részek:

Szalay Álmos: Tejjel, mézzel, Hitlerrel (1. rész)

*

folytatása következik: 2012. november 25-én