Merengésre fel!

Emlékszem, mikor egy szép nyári napon Nyerges Gábor Ádám barátom váratlanul megkeresett azzal az abszurd ötletével, hogy szeptembertől szerény személyem vegye át az Apokrif netes felületével kapcsolatos teendőket, minden komolyabb rábeszélés nélkül, mintegy reflexszerűen bólintottam rá erre a megtisztelő felkérésre – köszönhetően elsősorban annak, hogy a lap egyedi arculatát, a szerkesztők elhivatott lelkesedését régóta szimpatikusnak találtam, vagyis nem volt számomra kérdéses, hogy ha lehetőségem nyílik rá, akkor készségesen csatlakozom az Apokrifban zajló aktív szellemi munkához. Jóllakott napköziseket idéző mosolyom azonban már kevésbé volt őszinte, mikor néhány perccel később Gábortól azt is megtudtam, hogy a lelkesen vállalt feladatoknak egy szeptember elejére esedékes szerkesztői bemutatkozás is részét képezi. Nem mintha nem birkóztam volna meg nagyobb kihívásokkal eddigi életem során, mindazonáltal be kell valljam, kicsit mindig zavarba jövök, ha saját magamról, kritikaíró vagy szerkesztői elképzeléseimről kell színt vallanom – éppen ezért már meg sem lepődtem azon, hogy tegnap délután, mikor egy remekül sikerült JAK-táborból tartottam (bortól és irodalomtól kellően megfáradva) hazafelé, teljesen hasztalan igyekeztem a cirka 5 órás buszút alatt végre egy elfogadható vázlatot összehozni a kért bemutatkozáshoz. Már a kezdetektől fogva komoly problémákba ütköztem: Heidegger idézet szolgáljon mottóul a leendő szövegnek, vagy inkább Woody Allen? (Ahogyan azt a végeredmény is mutatja, a dilemma eldöntése végül meghaladta képességeimet.) Emelkedett hangvételű traktátusban szólítsam meg az erre tévedt érdeklődőt, vagy esetleg a telemarketing retorikai húzásait felhasználva ecseteljem a (hon)lapban rejlő kiváló lehetőségeket? És vajon felkeltem-e a potenciális olvasó érdeklődését azzal, hogy az Apokrif rendszeres használata jótékony hatással lehet műveltségére, mi több, akár értékes centiméterekkel növelheti publikációs listájának hosszúságát is?

Mielőtt azonban bemutatkozásom visszavonhatatlanul önparódiába torkollna, essen inkább néhány szó azokról a nemes célokról is, amiket az Apokrif (Vass Norbert kollégám találó kifejezését kölcsönözve) „akasztani való romantikusokból” álló csapata zászlajára tűzött. Reménykedve abban, hogy nem dimenzionálom túl saját szerepünket a (szerencsére kellően sokszínű és mozgalmas) hazai kulturális életben, úgy érzem, hogy az Apokrif feladata elsősorban abban ragadható meg, hogy egy nyitott fórumot, színvonalas megjelenési felületet igyekszik teremteni annak a rétegnek, amely régebben elefántcsonttornyokban, manapság pedig (talán a gazdasági válság következtében) inkább romkocsmák félhomályában mereng olyan sokak által feleslegesnek kikiáltott dolgokról, mint például az irodalom. Az Apokrif Online tehát a továbbiakban is arra törekszik, hogy (változatlanul kiemelten koncentrálva a pályakezdő szépírókra) az igényes primer művek tálalása mellett izgalmas olvasatokat, kritikákat, érdekfeszítő élményeket és beszámolókat közvetítsen, lehetőség szerint a kultúra legkülönbözőbb területeiről. Az internet végtelen tágassága úgy hiszem erre remek körülményeket biztosít, ezért a kibertér ránk eső hányadát kár is volna felesleges korlátok közé szorítanunk – műfaji és tematikus megkötések helyett (vállalva a gondolat közhelyességét) egyedül a minőséget megtéve szerkesztői elvként arra törekszünk, hogy ez a jótékony (a jövőben színházi és képzőművészeti tárgyú írásokat is magában foglaló) pluralizmus az elkövetkezőkben is termékeny eredményre vezessen, és ne csak a legkülönfélébb témájú cikkek szerzőit töltse majd el jóleső elégedettséggel munkájuk megjelenése, hanem az Apokrif Online-ra tévedő látogatók is mind megtalálják az ízlésüknek megfelelő tartalmat.

Az Apokrif műhelyének célkitűzése tehát nem más, mint hogy újabb csatornát nyisson a művészetre fogékony érdeklődők között, párbeszédre ösztönözze a romkocsmában elmélkedő lelkeket. „Éljen a mindennél többet érő orális kommunikáció!” – ahogyan azt drMáriás is megénekelte a csodálatos Tudósok zenekar egyik emlékezetes számában. Míg tehát a negyedévente megjelenő folyóirat továbbra is lehetőséget ad a (kultúráról aktívan merengők számára létszükségletnek mondható) papíron történő megjelenésre, addig ezzel párhuzamosan az online felület azt a változatlanul gyakran felbukkanó előítéletet igyekszik felszámolni, miszerint az internetre feltöltött alkotás nem több virtuális pusztába kiáltott szónál. Szívből remélem, hogy az Apokrif Online-on kószáló olvasónak is sokszor lesz alkalma meggyőződni arról, hogy nem csak a papíron olvasható szavaknak van nyomatéka, hanem egyetlen virtuális oldalnak is komoly (gondolati) súlya lehet – arról már nem is beszélve, hogy utóbbihoz ráadásul elég csak digitális esőerdőket kivágnunk.

Minden eddigi és leendő olvasónak Apokrif lapszámok, illetve Apokrif Online bejegyzések feletti kellemes merengést kívánva:

Turi Márton

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s