A színfalak mögött látni (beszámoló)

(Kalicka CrossoVers, április 17., Kalicka Bistro)

Április 17-én a CrossoVers rendezvénysorozat legújabb állomásához érkezett, melynek keretei között Áfra Jánost Vass Norbert faggatta, a fiatal költő JAK+PRAE.HU által gondozott, és az idei könyvhéten megjelenő, Glaukóma című kötetének utolsó simításai kapcsán. A költészeti tematikához szorosan kötődő elektrográfiai alkotások is szóba kerültek, sőt a Kalicka Bisztró technikai lehetőségeinek köszönhetően vizuális ízelítőt is kaphatott a helyiséget a kezdés után negyed órával szinte teljesen megtöltő, szép számú közönség mindabból a munkából, amelynek eredménye rövidesen kézzelfoghatóvá válik majd.

Olvasással kezdődött az este, méghozzá egy nulladik jelzővel aposztrofált szöveggel (az elsők), amely mintegy ciklus alá nem rendezhető nyitányként funkcionál, és rögtön ráirányítja a figyelmet számos fölvethető problémára. Vass egy teremtéstörténet mentén származtatott értelmezésre helyezte a hangsúlyt, és próbálta is ebbe az irányba terelgetni a beszélgetést, kimutatva a kötet egyéb bibliai utalásait. Áfra ennek a kontextusnak a nem annyira tudatos, mint inkább saját tájékozódásának alapjaiban jelenlévő és ez által működtetett jellegével magyarázta ezeket a gesztusokat. „A létezés előtt adatott a szem” – halljuk ki a versből; a figyelem fenntartását mindenesetre a látás olykor transzcendens dimenziója adja (az érzékszerv szerepére való reflexió új kötetcímet is eredményezett).

A szövegekben képviselt szereplíra alapvetően az empátia síkján szólal meg. A szerző a versírás és a felmutatott egyéni sorsok megválthatósága között nevezett meg párhuzamos elgondolásokat, tehát ahogy meg lehet és kell is küzdeni egy-egy vers befejezhetőségével, úgy az üdvözülés gondolatával is eljátszhat az ember, noha a lezárhatatlanság, a teljesületlenség lesz minden bizonnyal a végső alapélmény („végeláthatatlan szöveg” – utal Apokrif Online-on megjelent Évjáratára a szerző).

Milyen kár, hogy a fokozódó zajszintben (a hátulsó bárrész vendégei nagyon magukba feledkeztek) a beszélgetőpartnereknek szinte túl kellett ordítaniuk egymás szavát, ezért felolvasás helyett némi zavar és feszültség bontakozott ki. Szerencsére Vass jól reagálta le a helyzetet, és tovább bombázta kérdéseivel Áfrát. A zártan lírai értelmezéstől elrugaszkodva fölmerült a kötet személyiségei révén kirajzolódó aspektusok családregénnyé olvashatósága is, és természetesen ennek kapcsán a már-már megkerülhetetlen közhely: mennyi helyzet, élmény alapul a költő saját, egyéni tapasztalatain. A válasz pedig frappánsan hangzott (és itt hadd utaljak a kötet eredeti, paradoxont magában foglaló Megosztott idegenség címtervére): ebben az alternatív magánmitológiában épp az nem kap hangot, akiről szólnának a történetek. Ha tehát biográfiaszerű, hát akkor kifordítottan az – úgy közelíteni valamihez, valakihez, hogy valójában távolodunk a létrejövő anyag alkotójától.

Akármennyire igyekezett, mégsem kerülhette meg ezen az estén a szerző a személyes vonatkozásokat: szóba került Áfra szerkesztői munkássága (Alföld, kulter.hu, prae.hu, Szkholion), mely a mindennapok monoton, a maga módján mégiscsak izgalmas ritmusában zajlik. Ettől függetlenül és ennek köszönhetően is sok segítségre számíthatott másoktól egyes szöveghelyek megítélésében, mivel önmagával sosem lehet elég szigorú az ember, ahogy talán senki sem képes tulajdon anyagával szemben az lenni – vallja a szerző.

Ahogy haladtunk tovább az estében, a vetítővásznon addig is folyamatosan jelenlévő, váltakozó elektrográfiai munkákra terelődött a szó; a művészeti ágak, tevékenységek, úgymint írás – szerkesztés – képzőművészet közös platformra hozásának szándékára. Ennek kapcsán Áfra beszélt gyermekkorának hajdúböszörményi éveiről, az általános iskoláról, ahol alapvetően grafikai irányultságát pallérozta („ott mi nem a költészetre szocializálódtunk”), később is művészeti szakközépiskolát, festőszakot választott, itt ismerkedett meg a kortárs technikákkal. Föltehetőleg látókörének szélesítése eredményezte, hogy aztán mégis a magyar nyelv és irodalom, illetve a filozófia mellett tette le a voksát: bölcsészhallgatója lett a Debreceni Egyetemnek.

Vass ismét lecsapott az aktuális témára, és kihasználta az asszociációs lehetőségeket: mennyiben hatja át egymást grafika és versnyelv, lehetnek-e átfedések, és ha igen, akkor pontosan milyen formában? A szkennerrel készített alkotások alaposabb vizsgálata során hasznos mediális következtetésekre jutottak a beszélgetőpartnerek: folyamatok mutatkoznak meg egy-egy grafikán, a sorozatfelvételek egymást követő pillanatokat őriznek, játszatnak egybe. Történéseket, amelyek a valóságban nincsenek, ahogyan a tökéletes láthatóság sincs jelen – „nem lehet elégszer átírni a szöveget”, mondta Áfra, és a közönség, ha egész pontosan nem is értette a szisztémát, az eseménynek ezen a pontján minden bizonnyal revelatív élményben részesült.

Közben a háttérzaj is elült, és a maradék időben még felolvasott néhány vers (hozzátartozók, és aki lett, pillanat félre, falu mélyén, azon a vonalon) valóban hozzájárult ahhoz –  amint az egy színvonalas felolvasóesthez illik -, hogy a tetőpont se maradjon el. Innen pedig – némiképp önkényesen – a szerzőtől egy négysoros idézet:

„(…) a múltat újra formálom a fiúban,

bár talán már nem is ugyanaz az élet

van bennünk, így hát álmodok neki

más apákat magam helyett (…)”

Azt gondolom, a kötet tétjét, a súlyos dolgokat a színfalak mögött is láthatta, aki ott volt.

Tinkó Máté

A cikket Áfra János elektrográfiai alkotásai illusztrálják. Sorrendben:

Nightscratches (7) (2007)

Divergence (3) (2007)

Aethna (2) (2009)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s