„Rakosgatni kell még a dolgokat” – Fehér Renátóval beszélgetett Dobszay Balázs (beszámoló)

A Magyar Irodalomtörténeti Társaság frissében újraszervezett Hallgatói Tagozata első nyilvános rendezvényét 2012. április 12-én, a Pinceszínben tartotta. Az est vendége Fehér Renátó költő volt, őt Dobszay Balázs, az ELTE BTK hallgatója faggatta indulásról, politikáról, jövőbeli tervekről.

Az Abszint helyett című vers elhangzása után az ilyenkor szokásos „kötelező körök” megtételével startolt a beszélgetés. Szó esett a dalszövegírással induló, majd az Íróakadémia falai közötti pályakezdésről, külön kiemelve Tóth Krisztina szemináriumait. Ugyancsak meghatározó tényezők a 2007-es, 2008-as sárvári írótáborok, melyek a szakmai kapcsolatokon túl a magánéletieket is megalapozták, illetve elmélyítették; fontos állomás az idén négy éves Körhinta Kör, mely éppen a mostani hónapokban újul meg. Világnézetet, gondolkodásmódot formáló alkotók között elsősorban Kemény Istvánról és Petri Györgyről szükséges megemlékezni, de a sor megannyi névvel folytatható.

A költői indulást követően meglehetősen aktuális téma következett: a politikai költészetről, az írói felelősségvállalásról folyó diskurzust a Forr a dalok és a Random ország című versek vezették fel. Utóbbi nagylélegzetű felsorolásban csúcsosodott ki, innen a részlet: „Mindenkinek beugató pózőr költőcskék országa / Bezárkózó életek országa”. Előkerült az ÉS-vita is, ennek kapcsán Fehér annyit mondott: aki nem műveli a politikai költészetet, az nem műveli; de mindenki merjen, sőt, érezze kötelességének megnyilvánulni, mert társadalmi kérdésekről elkerülhetetlen beszélni. Ez a fajta politizálás ugyanakkor egyáltalán nem kell, hogy egybefolyjon a pártokról és politikusokról folytatott politizálással. A legzavaróbb, hogy „nincs egy Petőfi”, nincs közös hős, „a meglévő közös alapokat viszont nem vagyunk hajlandóak tudomásul venni”.

Ezután ismételten felolvasás következett, előbb egy régebbi darabból, „Nem tudtam, hogy nyilasok, ávósok vagy / egészen mások üldözik, / de a végén, már vele együtt, bíztam a győzelmükben.” (Amit kovbojosnak hívott), majd az idei Műút áprilisi számában szereplő Anyajegy hangzott el. Ezek kapcsán merült fel az emlékezés kérdésköre, és az ehhez fűződő „kitakarózó líra”: a költő hangsúlyozta, nem zárható ki természetesen az írás terápiás jellege sem, a személyiség folyamatos analizálása, és ilyenformán egy alapvetően problémaorientált, mechanizmusokra koncentráló líráról beszélhetünk. Ez is rejthet csapdákat, hiszen könnyű átesni a ló túloldalára, és siránkozásba, öntetszelgésbe váltani. És noha a Pest-élmény alapvető módon határozta meg Fehér pályáját, a műveiben fellelhető mikrokozmosz nem kötődik konkrétan egy-egy városhoz (“Ámbár lehet, mégis”, teszi még hozzá – némileg felmentve a beszámoló íróját a konkrétumokhoz való görcsös ragaszkodástól). Egyébként is: eddig egy viszonylag sokszínű életműről beszélhetünk, amorf anyagról, mely nem áll meg a verseknél, hiszen a publicisztika és főleg a kritikaírás egyaránt meghatározó szerepet játszanak benne. A kérdésre, hogy mikorra várható már végre a saját kötet, higgadt választ kapunk: nem sietős, rakosgatni kell még a dolgokat.

Addig legalább lehet lapozgatni a Titkos írás című Szőnyei-köteteket, több mint kétezer oldalasak, de azért befér az utazóba más is. A beszélgetést a Fúga és a Zsömleszag zárják, utóbbiból különösen erős sorok: „a kontaktlencse beszáradt, / mittudomén hogy hányadik kerület ez. / Monogrammá felejtem, akitől ilyenkor eljövök […] ”. Itt róható fel egy viszonylagos pontatlanság a szervezést illetően: noha minden székre jutott egy-egy rövid válogatás Fehér Renátó verseiből, a papírlapokon lévő alkotások közül egy sem hangzott el a felolvasások során. Már ha ezt pontatlanságnak illik nevezni, hiszen így a közönség az elhangzó hét versen túl mintegy bónuszba kapott további négyet.

Összességében viszont, noha újonnan alakult társaság szervezte rendezvényről van szó, aligha beszélhetünk kezdeti megilletődöttségről: a teltház egyfelől betudható a jól megválasztott és nagy érdeklődést kiváltó beszélgetőpartnernek és természetesen a jól felkészült, válaszokra folyamatosan reflektáló moderátornak – másfelől remek promóció vezette fel a másfél órát.  Remélhetőleg a továbbiakra is jellemző lesz ez a hozzáállás mind a meghívottak, mind a rendezők részéről.

Nyéki Gábor

 2012.április 12., Pinceszín, 19:00

A képek Kara Dávid felvételei

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s