“Mégiscsak jobb tökösnek lenni” – interjú k. kabai lóránttal

2011 novemberében k. kabai lóránt átdolgozást írt a Bárka Színház készülő előadásához, a Lángoló kerékpárhoz (premier: 2012. január. 21.). Dorota Masłowska Megvagyunk egymással c. művét Pászt Patrícia fordításában a Fiatal lengyel dráma című kötet közli. Az előadás rendezője Kamondi Zoltán, a dramaturg Garai Judit.
A darab főpróbájának hetében váratlan igazgatói döntés állta útját az átdolgozás színpadi megvalósulásának. A darab lengyel viszonyainak magyar eseményekké adaptálása csak a szövegkönyvben olvasható, a “magyarítás” azonban sem a nyílt főpróbán, sem azóta nem volt hallható. A darab jelenleg csupaszítva, „visszalengyelesítve” fut le az előadások estéin. A Lángoló kerékpár szövegkönyvének keletkezéséről és a főpróbahét utolsó napjain történt igazgatói változtatásokról beszélgettünk k. kabai lóránttal. – Mihók Nóra Zsófia interjúja

 

Apokrif Online: Milyen volt a viszonyod a Masłowska-szöveggel? Az író egy húszéves lengyel lány, említettük itt előbb már az ollózás-érzetet is, mesélj erről, kérlek.

k. kabai lóránt: Amikor először láttam a szöveget, akkor azt gondoltam, hogy a szerző (hezitál) nem mindig volt tudatmódosulás híján. Többen is így éreztük, és ez azon is látszik szerintem, hogy számos helyen következetlen a szöveg, többek között ezeket  a helyzeteket igyekeztünk megoldani. Itt kellett jobban belenyúlni a szövegbe, mondjuk hozzáírni pár mondatot, csak azért, hogy működjék. Jó volt kész szöveggel dolgozni, egyidejűleg látni a hibáit és tudni, mit akarunk belőle kihozni. Mondatról mondatra egyre jobban kinyílt a szöveg és egyre inkább látszottak a rétegei. Külön izgalmas volt, hogy Kamondi Zoli nagyon szeretett volna sok dalbetétet, az olvasópróba példányában van is tíz dal. Ebből kettő teljesen saját, a többi meg átirat korábbi dalokból. Ez volt a legnagyobb élményem, hogy adott helyre, adott témára, kötött szótagszámmal, kötött rímeléssel kellett egy szöveg, és ezt az erősen szabályozott feladatot jól meg tudtam oldani.

A.O.: Akkor a darab két síkjából a műsorközvetítés-jelleget ezek a dalok adják meg?

k.k.l..: Nemcsak ezek; és persze ezek a dalok brechti effektként el is távolítottak és be is olvasztottak a világukba. Ha jól emlékszem, három dal maradt már csak bent az eredeti tízből.

A.O.: Az előbb említetted a szöveg rétegeit…

k.k.l.: Igen, ez a szövegben is szerepel, ott az asztalon vannak különböző koszrétegek, erről beszél a Kislány, hogy a különböző maradékok és szennyeződések palimpszesztet alkotnak. Maga a dráma is ilyen rétegekből áll, egymásra íródnak különböző idő- és cselekménysíkok, ezek között lett volna fontos szerepe a daloknak, de sajnos ez nem látszik. Másrészről itt egy őrület van. A szöveg nem követel meg semmiféle logikusságot magától, hanem összességben olyan, mintha a Rendező hallucinált vagy álmodott volna, és emiatt nem logikus, de működőképes eseményszekvenciákból áll össze az egész. Ezért hiszem, hogy nem véletlenek például a szó szerinti ismétlődések az eredetiben. Masłowskánál fontos az álom ál-logikája, azt követi. Valami lejátszódik és annak egy kis részlete megismétlődik később teljesen más kontextusban.

A.O.: Ami nekem nagyon tetszett a szövegben, az a folyamatos tagadás.

k.k.l.: Mi ezt nagyon felerősítettük az átdolgozásban: nem olyanok a szóalakok, mint a fordításban, pl. nem evett, hanem nemevett, nemutazott, nemvolt. Állítássá tettük a tagadást.

A.O.: A hivatalos sajtóanyagot te írtad össze egyébként?

k.k.l.: Garai Judit, a dramaturg írta, de persze Kamondi Zoltán és én is beleírtunk, amit aztán elfogadott a titkárság, a sajtós és a végső döntés természetesen itt is Seress Zoltáné, a színház igazgatójáé volt. Máig ez a szórólap a hivatalos, és gondolom, furcsa lehet a nézőknek (volt kritika, mely ezt fel is említette), hogy magyar személynevek vannak a szereplőlistában, miközben a színpadon már lengyel nevek hangoznak el.

A.O.: Te úgy kaptad a munkát, hogy Kamondi megkért, szülessen meg egy változata a Megvagyunk egymással-nak, mégpedig egy „magyarosított”. Az pedig, ami most is látható-hallható, nem ez a változat.

k.k.l.: Igen, mert az közelebb van az eredetihez. Ami megmaradt az én munkámból, az annyi, amivel minden bizonnyal egy dramaturg is boldogulna, mindenféle adaptálási feladat alól felmentve. Jóval több módosításról volt szó eredetileg. Néhol eltértem az adott fordítástól, nem lényegi elemeknél néha sokkal jobb változatot találtam. Ezeket többnyire Patrícia, a fordító is kedvelte (olyikat kevésbé). És a nyílt főpróbán, ahogy hallottam, a közönség is vette ezeket a poénokat, egyszer csak azt vettem észre, hogy elkezdtek mellettem kuncogni. A legszembetűnőbb az, amikor a Rendező (Kardos Róbert) beszél a filmjéről. Ott az eredetiben lengyel helyszínek vannak. Azt teljesen átírtuk magyar viszonylatokra, sőt az is felismerhető, hogy az én kezem van a dologban, mert Miskolc, Debrecen, Százhalombatta említődik – emiatt is kicsit fals az egész most, a visszaváltozatás után. Úgy néz ki jelenleg Kardos Róbert, a Rendezőt alakító színész szövege, hogy „Magyarországon játszódik, de Lengyelországról szól”.

A.O.: Akkor ez kényszermegoldás?

k.k.l.: Annyiban az, hogy miután az igazgatói döntés megszületett a visszalengyelesítésről, azt már abszurdum lett volna kérni, hogy minden az eredeti szöveg szerint menjen le. De nagy dolog az is, hogy a színészek odáig vissza tudtak menni ilyen rövid idő alatt, hogy véletlenül se Arankát mondjanak, hanem Halinát vagy Haluskát, és ne a magyarokat emlegessék, hanem a lengyeleket.
Igazából ez olyan, mint amikor valamit nagyon komolyan veszel, és nincs beleszólásod abba, hogyan herélik ki. Persze, el lehet azzal szóban játszani, hogy igen, a kasztráltak nagyon megejtően énekelnek, viszont ez az énekstílus sok gyakorlással elsajátítható, és mégiscsak jobb tökösnek lenni, mint töketlennek (ezt valahol már le is írtam).

A.O.: Ez egy későn született, drasztikus döntés, ami nemcsak a rendezővel és veled szemben, de a színésszel szemben is rossz húzás volt: szakmaiatlan döntés.

k.k.l.: Így van, gyakorlatilag húsz órájuk volt rá, hogy átállítsák magukat teljesen. Nagyon jó színészek, meg tudták oldani azt a részét, ami a szövegről szól. Ezen a szinten, a nagyon nyilvánvaló dolgok szintjén változott a szöveg, nem Pest, hanem Varsó, nem Duna, hanem Visztula, na meg a személynevek — a többi maradt az átdolgozott szöveg szerint és most ettől kissé suta az összkép. Maradt egy-két morzsa, ami miatt érzésem szerint borul az egész. Itt a hangsúly az összképen van, hogy így már megint másról akar szólni, máshogy realizálódik a világ a végén. Ha minimálisnak tűnik is a változás a szövegben, teljesen más helyzetbe kerül minden, és éppen ezért csúszik el néha az előadás. Holott minden szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy Masłowska jó darabjából csináltunk egy még jobb szövegkönyvet, és amit igazán sajnálok, az az, hogy ezt a szövegkönyvet többé soha senki nem fogja megcsinálni.

A.O.: Ez a változat pedig éppen annak eszköze lehetett volna, hogy megszülessen a kommunikáció az egyes csoportok között, akik megnézik azt az előadást.

k.k.l.: Pontosan az lett volna a célja az előadásnak, hogy megjelenjen a szembenézés igénye azokban, akik ott ülnek. Ez ment ki sajtóanyagban is, ezt szerettük volna. De nem, továbbra is ábrándozunk az aranykorról, ami még sohasem volt, és minden rosszat a külső körülményeknek tudunk be. Soha nem történt meg a szerencsétlen, frusztrációval és görccsel teli múlttal való elszámolásunk, és ez a szövegváltozat, szolgálatában az előadásnak, egy lépés lehetett volna ehhez.

 

*

(kapcsolódó szöveg: Nyers hús nagymamavérrel)

1 Comment

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s