Indiánok kiáltása a bányamélyből (beszámoló)

Egy magyartanár beszámolója – Új Forrás-est, november 12., Tatabánya

November 12-én, szombaton megnyitotta kapuit a tatabányai Segítő Kéz Alapítvány kisközösségi rendezvényháza. Kicsit késve érkeztem, de örömmel láttam, hogy a József Attila Megyei Könyvtárban eltöltött hétfő estékhez hasonlóan a Körtéri Közösségi Ház is megtelt az Új Forrás olvasóival. Az utolsó sorokat középiskolás diákok foglalták el, ők szorítottak nekem maguk között egy kis helyet, a lányok egymás ölében ültek, hogy jól lássanak mindent.

Az ünnepi megnyitó Bereznai Csaba alpolgármester beszédével vette kezdetét, aki hangsúlyozta a közösségi házak szerepét, az alapítvány hozzájárulását, külön kiemelte Kovács Anita segítségét. Erőfeszítéseik pedig nem hiábavalóak, hiszen az Új Forrás-estek is bizonyítják, hogy ezekre a programokra van igény, még az elektronika szakos középiskolások is rendszeresen vesznek részt ezeken az eseményeken. A hátsó sorokban a kilencedik évfolyamos tanulók is helyet foglaltak, akik még nincsenek az érettségi közelében sem, így nem érinti őket az a tény, hogy a regionális irodalom témakörön belül az Új Forrás folyóiratról kell beszélniük júniusban a végzősöknek.

Az alpolgármester beszéde után Jász Attila vette át a szót, ekkor a diákok között halk morajlás futott végig: a felsőbb évesek adtak felvilágosítást a kilencedikeseknek, akik először vettek részt ilyen programon. A nagyok arcán pedig látszott a büszkeség, hogy ők már beavatottak, tudják, ki Jász Attila, felismerik – a többnyire csak az iskolai tablókon látott – Szénási tanár urat, és boldogan újságolták, hogy egy korábbi ÚFo-esten Spiró Györggyel is találkoztak és van közös képük Hobóval is. Közben pedig Csendes Toll, az Új Forrás törzs élén lovagoló harcos – a diákok közül ekkor is többen összekacsintottak, olvasták a netnaplót, ismerik a helyzetet, hallottak a törzs tagjainak harcáról – kezdte felvezetni a program folytatását: az ÚFo novemberi számának és Krulik Zoltán Legolcsóbb mozi című kötetének bemutatója következett a 60. születésnapját ünneplő szerző köszöntésével. A diákok ekkor felfigyeltek, új név, róla még nem hallottak. Még nem ismerték a Makám vagy a RobinZOn KruZo dalait, nem tudták, hogy Krulik Zoltán is tatabányai, ’55-ben költöztek le Felsőgalláról, az ő rézműves nagyapja renoválta ’58-ban a Turult, csupa új információ hangzott el számukra. A nebulók egyre figyelmesebben hallgatták a beszélgetést, hiszen földijükről volt szó. Érdekelte őket, hogy Krulik hogyan jutott el a pannonhalmi gimnázium kórusától, a gregorián énekektől a Beatles zenéjének megismeréséig és a hollandiai lemezkiadásig.  A beszélgetés során újabb ismerős nevek következtek, Cseh Tamás és Petri György neve nem csengett idegenül számukra, csak a legkisebbeknek, a kilencedik évfolyamosoknak kellett útmutatót adni olykor, hogy Cseh Tamás, az egyik legnagyobb zeneszerzőnk két éve hunyt el, Kossuth-díjas költőnk pedig Tatabányától nem messze, Dunaalmáson lelt örök nyugalomra. Szonettjeit Krulik megzenésítette – itt az elsősök szeme felcsillant, hiszen ez a műfajmegnevezés sem idegenen számukra –, a költő pedig egy koncert alkalmával megismerte ezeket a dalokat és szoros barátság alakult ki közte és a korábban szintén verselő Krulik között.

A beszélgetés végén az est ünnepeltje több ajándékot, többek közt oklevelet is átvehetett a város képviseletében érkező Bereznai Csabától, majd megkezdődhetett az utolsó felvonás: a RonbinZOn KruZO dalait élvezhettük az est hátralévő részében. A diákok lába már az első dal közben elkezdett ritmusra járni a székek alatt, elsőként tapsolták meg a számokat, bár az egyik lírai darabnál túl lelkesek voltak, és ahogyan kezdett elhalkulni az énekes hangja, tapsviharban törtek ki, noha még tartott a dal. Ekkor kicsit elszégyellték magukat, de hamar kiült az arcukra az öröm, amikor felcsendültek József Attila híres sorai, hiszen még a kilencedikesek is ismerték a “Nincsen apám…” kezdetű verset, és egészen halkan együtt énekelték az ismert versszakokat. Az utolsó dalokat már nem hallották mindannyian, rohanniuk kellett a buszhoz, de már az is nagy szó, hogy egy csapat tizenéves a szombat estéjén ezt a programot választotta, új neveket ismerhetett meg és örült, ha olyan hangzott el, amiről ő már hallott, bennfentesnek érezhette magát.  A végzősök szorgalmasan jegyzeteltek, fotóztak, készülnek majd a tablók és az élménybeszámolók, csinálnak a középiskolában egy kis hírverést, hogy a következő alkalommal minél többen jöhessenek össze, hiszen az Új Forrás-estek – a törzs élén lovagoló harcos erőfeszítéseinek köszönhetően – folytatódnak, a diákok pedig már alig várják, hogy decemberben ismét találkozhassanak Hobóval, addig pedig hallgatjuk az énekes által megzenésített Pilinszky-verseket és Krulik Zoltán Petri-feldolgozásait.

Kovács Anikó