Ismét új rovatot ajánlunk Kedves Olvasóink figyelmébe, bár – amint az irodalmi tárgyú/jellegű netnapló sem – nem teljesen új az ötlet, nem is egészen eredeti. Hasonló vállalkozást indítunk ezúttal, mint a tíz részes, nagy sikerű, kiugró olvasottságot produkáló Évjárat rovatnál tettük: ezúttal azonban egy hétig naplózzuk élményeinket napi rendszerességgel, méghozzá a magyar irodalom talán legkellemesebb apropójából: az Ünnepi Könyvhét kapcsán.
A Könyvhét öt plusz egyedik napján Vass Norbert írását olvashatjuk.
Az eső kopog be értem a könyvtár ablakán. Közeleg a négyóra, ideje búcsúzni hajdanidők könyvheti egyszervoltjaitól, kezdődik a nyolcvankettedik. Hónalá csapom Sztálin teheneit, aztán ernyőalatt a Vörösmarty tér irányába óvakodom. Odafelé megesik a szívem a Fashion Street morózus kóricálóin: nem elég a rossz idő, tetejébe még az érthetetlen könyvtéboly. Pedig átlagos McFreeze-csütörtöknek indult szatyorral, opcionálisan matyóval, paprikával – gondolják. Ehelyett ázás van. Letakart, obskurus standok.
Már az első kanyarban figyelmes leszek egy ballonkabátos-kalapos fazonra. Távolról nekem – sértődés ne essék – elázott Magritte festmény és Mechanikus Narancs-főhős varrógépasztali találkozásának tűnik. Ahogy törölgetem lencsémről a vízcseppeket, főszerkesztővé tisztul. „Na, a másik hülye” – köszönt kedvesen. Ázott kézrázás. Partinagyosan szólva: színpad felé orient. A színpad felé, ahol Tóth Krisztina ciklámenben elfújja a fellegeket. Kiderül. Az is, hogy a fóliák alatt nem primőr zöldség, hanem könyvek lapulnak. Bár remélem, sokat salátává olvasnak majd. Akkor kezdődjön.
Megfontolt bemelegítő kör következik. Még nem állok ki minden lehetséges pit stopnál, csak azon duzzogok, hogy nem az esőcipőt választottam. Csütörtök délután van. Javában szabadedzés, de azért kezdődnek már a mért körök. Annál érdekesebb a Könyvhét, minél lassabb kört fut a bölcsész. A látogató meg annál kevésbé bölcsész, minél kevesebb ismerős arcot lát a téren. Idén több mint száz kiadó reklámtáblája tűnt fel a belvárosi Hungaro-Ringen, ezen mind feletti egy gyűrűn. 385 újdonat kiadvány. Mindennapra egy, és még. Nincsenek statisztikáim az előző évekről, de szerintem nem olyan rossz ez.
Nézzük akkor a boksz-utcát. Elsőnek ugyebár át kell lapozgatnom a képregényeket. Macskát és élőholtakat fixírozok ezért, köröttem szárad a flaszter. Sznobság ez, vállalom. De ha képregény a kezemben, kacaj az arcomon. Aztán ráakadok A Trabantfejű nő-re, és sokáig gusztálom az új Jász Attila-kötetet is. Múltra szomjazón mustrálom Andor Mihály Szegény Micsinay-ját, meg Kolozsvári Papp László A diák utolsó története című kisregényét is. Beszerzendők továbbá Lator László emlékezései és a Nyughatatlanok is. Én most mellőzném az elcsípett írók-költői bokavillantások, könyökhajlatok részletezését, álljon inkább itt még annyi, hogy jók ezek a találkozások. Hogy ilyenkor azért megdobban a szív.
A rádióban ugyan arról beszélgetnek, hogy Hollandiában, meg valahol máshol is megszűnt az anyanyelvű szakkönyvkiadás. Londonban, tavaly minden metrószerelvényre egy, csak egy e-könyvolvasó jutott, míg idén már mindegyik metrókocsiban böngész valaki likvid-könyvet. Az amazon.com elnök-vezérigazgatója nemrégiben történelmi bejelentést tett. Azt mondta, a virtuális gigaáruház nagyobb forgalmat bonyolít immár digitális könyvolvasókra írt könyveinek értékesítésével, mint amennyit nyomtatott példányok eladásával kasszíroz.
Én viszont, őszintén szólva teszek az elektronikus tintára. És szerintem vagyunk még páran. Nekem a könyv teste, illata kell. Az ünnepe, hogy azon töprenghessek, hogy melyiket ma, melyiket holnap. Hogy a dedikálások alkalmával kéztördelve elhadarjam a nevem. A gesztus, hogy elvetemült bibliofiloszok reliktumfaja online könyvheti naplószösszeneteket szerez. Az utolsó majd kapcsolja le a szervert. Utána meg majd elkezdjük mesélni, amit addig összeolvastunk.
Vass Norbert
Kapcsolódó írások:
Könyvheti netnapló (1) – Gátszakadás
Könyvheti netnapló (2) – (S)tart
Apokrif Online 
20 Comments