Nyerges Gábor Ádám művei Vass Norbert kísérőjegyzetével

Instant

szövegfilm

Instant from Apokrif Online on Vimeo.

Instant

filmszöveg

Ez a férfi -­  nem tudni a nevét -­  néha dolgokat lát, amiket nem ért. Egy nyolcvan magas. Rövid, barna haj, szemüveges. Akit lát, garbót visel, mikor látja és edzőcipőt. Az ember tudvalevő, hogy nincs egyedül, mégsem lát vele senki mást. Félelmet érez, vagy az övét, vagy a sajátját. Ez az ember esténként ablakot nyit a hőség miatt. Ilyenkor látnia kell az utcát és a rajta vonuló bölény, medve, vagy elefántszerű dolgokat. A látottakba néha beleszűrődnek félig hallott telefonbeszélgetések. Változó hosszúságúak a szünetek. A gyárban, ahol dolgozik (Instantnak hívják a felirat szerint) porított húst készítenek. Egyik nap az egyik, másik nap a másik részlegen dolgozik. A páratlan napokon húsból por készül, a párosokon fordítva. Szombaton is dolgozik, csak vasárnap pihen. A férfi gyakran hozzákölt ahhoz, amit lát, néha többet, néha kevesebbet.

Kövérek vagyunk és akkor még meg is kell halni. Mostanában bús elefántgondolatai voltak és egyre jobban aggasztotta, hogy a munkatársai némely termékeket elfelejtettek felcímkézni. Az ég úgy volt kék, ahogy csak festményeken szokott, közelkeleti, fűszeres hangulatú árnyalata volt, a házak erőteljes díszletjelleget öltöttek, gyanította, hogyha nekiesne egy falnak, az mint papírmasé, kidőlne. Mindez persze csak azért volt, mert bár vasárnap késő este volt, az utcai lámpák és a még mindig pislákoló nap délutáni fényt adott, az utcán pedig szobanövények álldogáltak egykedvűen. Álmában rég nem látott gyerekkori barátjával találkozott, akinek egyszerre csak, minden átmenet nélkül befelé fordult mindkét szeme. Üvöltött, hogy segítsen, segítsen. Meg hogy látja egyik szemével a másikat és viszont és a hangja remegett. Pedig olyat nem lehet látni. Ablakbecsukáskor nem voltak bölények, de mintha elefántok. Talán csak autók, gondolta másnap a gyárba menet. (A medvékről ezúttal megfeledkezett.)

A férfi már nincs itt, csak az, amit lát. Az ember, mikor valaki bemutatkozik, így szól, Instant. Se többet, se kevesebbet. A gyárban néhány naponta tűnnek fel azok a leírhatatlan külsejű alakok. Civil ruhában vannak, gyakran ismerősökében. Nem tudni, miről tárgyalnak és kivel, de mindig visszajönnek. Talán az üvöltők közül jöttek, bár ahhoz túl jó a hallásuk. Egészen halkan tudnak suttogni, mintha nem is nyílna közben a száj. Hidegebb lesz a levegő utánuk. A férfi, míg itt volt, gyakran azon kapta magát az utcán, hogy rossz a tükörképe. Mikor meg-meglátta magát különböző kirakatokban, maga magától legtöbbször lemaradt, vagy más mozdulatot tett, mint ő, és a következő pillanatban már máshol volt. Sokszor két tükörképe is volt. Egyszer aztán megértette ezt és rohanni kezdett, de ilyenkor sosem lehet eléggé. Tévednek, akik azt hiszik, hogy ilyenkor az álomban az ember áll egy helyben, inkább a világ gyorsul körülötte túlságosan. Végérvényesen megváltoznak a hozzávetőlegességek. Futás közben egy kirakatba nézett és halálraváltan látta meg tükörképei előtt loholva saját tükörképét. Ez nem sokkal azelőtt volt, hogy utolérték volna. A medvékről megfeledkezett, suttogta valamelyik, hang nélkül. Az üvöltők egy nagy, vastag fal mögött élnek. Sokak szerint már csak néhány helyre nem tudtak betörni. Hogy ki kezdhette, nem tudhatjuk, de valaki bizonyosan meg tudott győzni még valakit, hogy minden, hangot kiadó berendezést tekerjen a maximumra és ordítson, ahogy csak a torkán kifér. A gyengék, akik nem valók közéjük, onnan ismerszenek meg, hogy befelé fordul a szemgolyójuk a hangerőtől. Velük nem tudni, mi történik. Feljegyzések nem maradnak, a zúgó hangtömegből sem hallatszanak ki krónikák. A kóstolt terméket toxikálási előírásból borral kell leöblíteni. Egészen be lehet rúgni műszak végére.

A férfi képzelete korántsem zabolázhatatlan. Például nem képzeli tovább az elkészült húsok és porok útját, nem kelti őket életre ablaka alatt elvonuló dolgokká. Ha így gondol rá, fél a képzelettől. A gyárban alvó rozsda- és zsírfoltokat, takarásban maradó ismeretlen zugokat mégis benépesíti számos történettel. A hangok nem érdeklik, a válla mögül jövő suhanásokat, sejtett magánhangzókat és rebbenéseket eredendően száműzi a banalitások tartományába. Az embert néha magára hagyja szemérmes illendőséggel, így olyankor sem zavarja meg, mikor hozzá hasonlóképp öltözködő alakok keresik fel, akikkel keveset beszél, de nem vonul félre. Kávészünetében felmegy a legfelső szintre, az irodák előtti folyosóra. Üres műanyagpoharát (ha akad) a vállával kitámasztott ablakok keretén egyensúlyozza, míg lombokban gyönyörködik. A pohár üres. Ha lebillenti a fel-feltámadó szél, a belső udvarra esik, ahová munkavédelmi okokból különösen tilos szemetelni. A térfigyelő kamerák ugyan nem fordulnak felé, de lencséjük pontos fesztávja csak nagyon kevesek előtt ismeretes. A legmegnyugtatóbb ilyenkor azt képzelni, hogy a pohár a helyén marad. Így nem kell utánarohanni szűk lépcsőkön bucskázva és elkésni a műszakból. Az ablak ki nem nyitása, a pohár oda nem támasztása nem segít. A gyárban nem tudni, hányan vannak. Sokan viselnek hasonló ruhákat civilben is, ami valamilyen mértékig zavaró tényező. Szobájában ezalatt üresen vár a nyitott ablak, bármi is látszhatna belőle. Feljegyzéseiről nem szeret ellapozni, mikor visszatérne hozzájuk, sokszor üres az oldal. Képzelete állandó kétségek közt tartja üres jegyzetlapjai felől. Az ember nem tudni, mennyit jegyez le élete történéseiből, de fontos megbeszéléseit bízvást. A férfi, amint beteszi maga mögött a vécéfülke ajtaját, a pillanat töredékéig magáról megfeledkezve arra gondol, hogy ebben a pillanatban magában van-e. Olyan közel sejti egy lépés hangját, mintha maga lépte volna hátrafelé.

Felmerülő kérdés, hogy a hús onnan jön-e, amerre esténként az ablakok alatt tartanak. A gyárban ezzel szemben azt kutatják, hogy mikortól nem marad egyben. A férfi nem lenne hajlandó ennek a szolgálatába állítani a fantáziáját. Az ember, akit ilyenkor inkább lát mint képzel, viszont nem teheti, hogy nem talál választ bármiféle felmerülő kérdésre. A vasárnapok tétlenek és ismeretlen zugok, rozsdás-zsíros felületek takarásában játszódnak. Nem tudni, mennyit lehetne megtudni a férfitól. A térfigyelő kamerák fesztávjai és a gyárban előállított termékek címkéi nem segítenek. Már csak két mondatnyi feljegyeznivalóra van lehetőség. Nem minden terméken szerepel felirat.

*

*

Egészen halkan suttogni… – Tortilla helyett

Nyerges Gábor Ádám Instant című szövegfilmje mellé

Nyomasztó zaj, pincesötét. Papírmaszkba csomagolt plüssmedvebocs, óvatos erkélyszédülés, aztán újra a mackó.  Instabil elemlámpafény keresi orrlukgombjait, álarcba öltözött szembogarát. Eddig a főcím előtti intim billegő-szekvencia. Aztán gyors zoom, bele a szövegbe. Ettől fogva sejtelmes suttogás uralkodik el az éji világon, alatta ventilátorszerű hang liheg. Elkél, a hőség ellen. Lynchszerű, eszes és éhes útvesztő szív be, falain mintha Kafka nevét vélném olvasni. Az álomszerűség a Buharov-fivéreket idézi, a hangmonotónia Phil Mulloy kegyetlen meséit, a nyugodt és a zaklatott között egyensúlyozó suttogás a Cure túlvilági, andalgó altatóját juttatja eszembe. Mindezekből gyúr – ha tetszik: porít – érvényes, működő, kies, rettegéssel teli, klausztrofób mikrovilágot Nyerges szövegfilmje.

Neoncsövek villódznak, képek égnek ki, játszanak egymásba, olyan zaj hallik, mintha valahol csap csepegne. Minden olyan bizonytalan. Míg fülünk, agyunk a történetet követi, szemeink egymástól kérnek tanácsot. Össze is néznek talán, tanácstalanul. Vagy azt nem lehet? Hús tapad össze, rozsda és zsírfoltok látszanak, a háttérben bús, elefántszerű árnyak úsznak át, az ablakkeretben némi zöld, de semmi sem tükröződik. Hamar megismerjük e szűk világ határait, kényelmetlenül, fogolyként érezzük magunkat benne. De maga a világ is jól ismeri a sarkait. Nem engedi tekintetünket  azokon túlra tévedni, inkább összezavarja azt. Majd pedig felszámolja magát. Ösztönből és kegyetlenül. Előbb a szöveg, aztán a kép. A medvéről is lekerül az álarc. Refrénnel és szólóval szakadunk ki a szorításból, de addigra már mindenünnen szempárokat, kamerákat, suttogásokat és halk sikolyokat sejtünk.

Nyerges remegő lámpával világít, és imbolygó kamerával szerez képet szövege és zenéje alá. A megtalált, kísérleti mozgókép, ha még bizonytalan is olykor, tovább erősíti a kipróbált műfajokat. A kamera-töltőtoll szignózta első hálószoba-klipjét. Irány az utca!

Vass Norbert