Előzetes: Apokrif – 2010/4.

Decemberben jelenik meg az Apokrif harmadik évfolyamának negyedik, téli száma. Legfrissebb lapszámunkban három új szerzőnk is bemutatkozik, bár egyikük neve sem cseng ismeretlenül az olvasók számára: Dombovári Csongor és Hajba Gergő online felületünkön publikált már korábban, Berényi Csaba a FÉL folyóirat szerzőinek egyike. A lapunkban ezidáig csak verseket közzétevő Sós Dóra ezúttal prózával jelentkezik, Tarcsay Zoltán készülő regényéből, Nyerges Gábor Ádám novellafüzéréből olvashatunk egy-egy részletet. Recenziókat közlünk Miklya Anna, Háy János, Nádas Péter és Nagy Koppány Zsolt friss köteteiről. Továbbá: Evellei Kata, Kántás Balázs, Stolcz Ádám, Takács Nándor és Török Sándor Mátyás versei,  Vass Norbert prózája, Hraskó Nóra képei.

Tartalom:

Tarcsay Zoltán: Távlatból (Az Olvasóhoz)

*
Stolcz Ádám: Szupercsillagharcos vagyok, Visszafogott ember vagyok (versek)

Sós Dóra: Migrén (novella)

Török Sándor Mátyás: For rent, Requiem ante portas (versek)

Hajba Gergő: Egy híján húsz, Katicabogár, Szitakötő (versek)

Tarcsay Zoltán: Quia caro es (regényrészlet)

Kántás Balázs: Egy ’80-as évekbeli, Az anyámnak nevezett, Órákig nézem (versek)

Berényi Csaba: Nulla fonéma, Falusi erotika (versek)

Evellei Kata: Aszimmetrikus táj, Leltár, Gazdátlan ház (versek)

Nyerges Gábor Ádám: Sziránó és a felcsákózott tejföltintás hattyúdal (novella)

Takács Nándor: Állomás, Manzárd, Walzer (versek)

Dombovári Csongor: Szeretkezés egy léggyel, Repülő emberek, Templomok eladók (versek)

Vass Norbert: Hátra, le, kisütés (novella)

*

Látószög:

Nyerges Gábor Ádám: Kisült-e már (a Hátra, le, kisütésről)

Kusler Ágnes: Word-Art – Hraskó Nóra esete az irodalommal (Hraskó Nóra képeiről)

*

Látótávolság:

Torma Mária: Agyonnyomni az Istent – avagy szentháromság Háy-módra (Háy János: Egy szerelmes vers története)

Radnóty Zoltán: (F)eloldozás (Miklya Anna: Eloldozás)

Vass Norbert: A hontalanság lírai gyomorgörcse (Nagy Koppány Zsolt: Melyben Ekler Ágostra emlékezünk)

Török Sándor Mátyás: Ölebnyi döglegyek (Nádas Péter: Szirénének)

*

Hraskó Nóra képeivel


(lapbemutató: 2010. december 21., 18:00 Szabad az Á)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s