Viharsarok: Örök Szakítás – Simon Márton első verseskötetéről

A végére már meg akartam tudni, ki ez a hölgy akinek egy “magafajta fiatalember” egy egész kötetnyi szakítós verset szán? Végül nem néztem utána, hogy a köszönet nyilvánított Nóra-e vagy a Rita, hiszen tulajdonképp akár maga a Simon Mártont álmodó Dzsuang Dszi is lehet… Kemény István (aki verset is kapott a könyvben) fülszövegbéli állításával ellentétben vigaszt ugyan szerintem nem nyújtanak, de igen, kb. ilyen verseket írhat, amikor egy férfi rájön, “hogy szerelmeit előbb-utóbb megbasszák”.

Simon Márton várt első kötete ez, és azt hiszem akár a bornál itt is úgy lehet, hogy az idő nemesít. Nem elkapkodott, jól átgondolt koncepciót rejt a könyv, melyre bátran mondhatjuk rendben van. Meglehet, kézenfekvő kohéziós stratégia, mégis jól áll a verseknek a keretbe rendezés, még ha a szakítás-tematika után még egy közhellyel, álom-motívummal találkozunk is. Az első vers utolsó sorában egy repülőgép-szerencsétlenséget átalvó utasának álma jelenik meg, míg az utolsó versben az elbeszélő, amúgy a kötetben végig, szilárdan tartott E/1 beszédmódja és identitása is megkérdőjeleződik azokban a sorokban, ahol felmerül a gyanú, hogy az egész (és ez a szó itt a megelőző verseket, az ebben felépülő kozmoszt jelöli) csak az illető ex képzeletében létezik. Ami a versbéli srácot megnyugtatja, minket olvasókat talán elbizonytalanít, ha a sorok írója egy álom, akkor, ha mi egész köteten keresztül a nő álmát olvastuk? Vagy hányadán is állunk ezzel? Melyikőnk a lepke, és melyikőnk az a bizonyos kínai mester?

Mintha egy jelöletlen terápiás-naplót tartanánk kezünkben: nem tudjuk ki ír, kiről ír, mégis egy valami biztos megteszi, és ami ott van igazi, mi mégis távol maradunk: nem gondolkodunk, nem nyomozunk, olvasunk. Nem tudjuk meg például, hogy a minduntalan felidézett hölgy és otthagyottja miért mentek szét, (az ok vagy magátólértetődő, vagy nem ránk tartozik) maga a tény lebeg csak előttünk a szövegek jelentős hányadában, az, hogy már nincsen úgy, mint ahogyan régen volt. Még a múlt sem konstruálóik meg szilárdan, csak áll ebben biztonságot adó, ugyanakkor elveszett szerelem kiüresedett, jelekkel, emlékekkel telített, rumliban: az egész kapcsolat metaforájaként használt, egykor közös lakásban, ahol a tárgyak nem mozdulnak meg, csak az emlékezet, amely megírja a kötetet.

A könyvben megragadott emberileg kényelmetlen, szerencsétlen szituáció közhelyességét remekül ellensúlyozza, hogy erre, megvilágítandó ezeknek szánalmas voltát, számos szöveghely direkt reflektál. Az is a versek el és újraolvasása felé tereli a figyelmet, hogy nem találunk konkrét utalást a szövegek ilyen, a naplószerű megformálását indukáló aktusra: vagyis nem tudjuk meg, hogy mitől érezzük terápiás bejegyzésszerűnek, vagy még inkább, pszciho-blogposztszerűnek az egyes verseket? Tudjuk viszont, hogy a szövegek teste töredezett, a sorok rímtelenek. Közvetlenek, élőbeszédszerűek. Ha listába szednénk jó pont: a sok meghökkentő és szép metafora, a normális szórendtől való érdekes eltérés, mely egyes szavakat egészen új aspektusból értelmez. Vagy a sokat sejtető, érdekes címek (pl. Véletlenül jó, Esti vázlat, reggel átolvasni, És ez egy, Tévedni legalább… stb.) Minden arra utal, hogy ezek költő, verszövegek, mindaddig amíg egy szöveghely és cím el nem bizonytalanít. A könyv állítja magáról, hogy dalos könyv (ti. A magas földszinten születettek? / énekeltek? / énekelendő?) tehát Dalokat olvasunk (vagy jobb híján Dal helyetteket). Illetve ahogy A tagadás gyakolásában írva van: dalszövegeket.

Mivel mintegy „bejelöl minket”: személyes ismerősévé tesz az elbeszélő, róla, mint egy jól kitöltött facebookprofilból, megtudunk szinte mindent. Posztol az évődéseiből, az emlékezeteiből, a hiszti-közeli kitöréseiből. Az Akit én halványkék címűben például a nő új pasijával állítja saját magát oppozícióba: „Hogy pont olyan volt. Nagyjából tökéletes, / sármos, mély hangú, kiegyensúlyozott, hogy / pont egy ilyen, akit én óra- és teniszcipő – reklámokba képzelnék, / akiből majd egyszer XY kolléga és jó apa lesz, /szóval amilyen én nem vagyok: ő mindenestül / olyan”. Másutt tévét vagy pornót nézve talál magára, ismeri fel elhatalmasodott magányát a megnyilatkozó.

Az egyedüllétnek tulajdonképpen nem is egy, hanem két nő elvesztése az oka. A szakítós versek között gyászversek tűnnek fel, melyek anyához szólnak. Szerkesztésmódját tekintve ezek a költemények hasonlók az el ex kedveshez írtakhoz. Egy-egy tárgy (míg a lánynál főleg ruhadarabok, az anyánál használati tárgyak) megidéz egy emléket, amely a legjobban sűríti a kiemelt helyzetre legjellemzőbb érzést, melyet majd az e köré szerveződő helyszínekkel, az ezekben a terekben előkerülő jellegzetes szereplőkkel kapcsol össze a trópusok szintjén. Az anya elvesztésről, annak körülményeiről sokkal részletesebb képet kapunk, és mind a múltban történik. Egy ilyen sirató(dal) a Sokáig fehér című is, mely az anya halálnak emlékét egy (négyezer év alatt sem lebomló) fehér nejlonzacskó kontextusában idézi fel, amely összekötő elem a kórházzal, ahol az anya meghalt, ennek jelentés tartománya  bővül tovább: „… még arra gondolok, akit meg akartam verni, / mert azt mondta, boncolják. Meg arra, aki kivesz belőlünk valamit, / és már ahogy fogja, rutinból majdnem tudja, hogy mennyi, de azért leméri.”

Ne hallgassunk a fülszövegre! Fenn áll a veszélye, hogy nem megnyugvást fog találni az olvasó, ha kezébe veszi a kötetet. Inkább a magány toposzát egy újszerű aspektusból, kortársmódon megfogalmazó sorokat, nem vigasztalást csak jól megírt kesergőkben secondhand szavakat, egy közhelyes jelenség, egy kozmikus szakítás kimondásához anyával, és nővel.

A kötetet, hogy maradjak a webnyelvnél: lájkolom.

(L’Harmattan, 2010, 100 oldal)

Braun Barna

1 Comment

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s