Boldog-Bernád István novellája (csak a hálózati kiadásban)

Módok

I.
Hideg, esős, novemberi reggel volt, amely nyirkossá tette az Astoria aluljárójának minden zugát. Az egyik lépcsősor aljában egy bozontos fejű, rongyokba öltözött hajléktalan ült, nyakában egy gyűrött, nedves kartontáblával: „ITALRA KÉREM”
Majdnem minden nap itt ült, ha csak el nem zavarta egy sorstársa. Évek óta koldult már a főváros különböző pontjain. Persze nem mindig élt így, s nem mindig itt. Munkája elvesztése azonban fenekestül felforgatta addigi életét.
Aznap, mikor kirúgták, összetört benne valami. Fiatalkora óta a cukorgyárban dolgozott. Eleinte csak rakodómunkásként súlyos ládákat pakolt egyik teherautóról a másikra. Később aztán fontosabb feladatokat is rábíztak. Sosem vágyott másra, mindig is elégedett volt életével, amely szerényen bár, de nyugodt mederben folydogált.
Csak ült ott, mint mindig, s irigykedve nézte a fiatal párt. Pont előtte álltak meg ölelkezni, hogy nyálas boldogságuk parázsló lelkére gázolajként ömöljön. Persze észre sem vették őt. Gyűlölte őket. Gyűlölt mindenkit, akinek csak kicsit is jobb.


A feleségének jobb volt nélküle. Fél év sem kellett s elhagyta. Egy ideig szakadatlanul munkát keresett, de nem kapott. A segélynek pedig egyre nagyobb része vándorolt a környék kocsmáinak kasszájába. A válás után utazott fel Pestre, majd végleg elherdálta minden pénzét.
Általában sokan dobtak neki aprót, hiszen sajátos felirata teljesen nélkülözött minden klisét. Nem a család, nem az étel volt az ok, hanem az ital. Az emberek mindig is azt gondolták a koldusokról, hogy alkoholra költik a kapott pénzt. Ez a táblácska pedig oly tökéletesen teljesítette elvárásaikat, hogy szükségét érezték az adakozásnak.
Ezen a napon azonban még senki sem dobott pénzt a kis tálkájába. Pedig teltek az órák. Különösen ingerült lett, ahogy az elhaladók nemtörődöm módón észre sem vették őt.
Egy fiatal egyetemista azonban megállt, s érdeklődve nézte őt, majd végül megrázta a fejét, s elindult a lépcsőn. Több sem kellett, s a koldus mérgesen utánakapott a kezével, de nem érte el.
– Ne bámuljál! – kiáltott utána. – Adjál pénzt te rohadék!
Az egyetemista megfordult, majd mit sem szólva, megint megrázta a fejét, s kérlelhetetlenül továbbment. Ő azonban ott maradt egyedül a dühével.

II.
Bárczi felsietett az aluljáró lépcsőjén. Egy ideig tűnődött az imént történteken, aztán az egészet a pesti lét számlájára írta, s azonnal tovább is lépett fölötte. Sietett, mivel nem hozott magával esernyőt, de azért közben ábrándozva nézte a körutat.
Az épületek régi fenségüket magukra terítve dideregnek az esőben, s száznyi szemük üvegesen tekint a múltba. Bandi kicsit kótyagos volt már, s a lábai is összeakadoztak, de Kaján támogatta. Röhögve és énekelve tántorogtak ketten az éjszakában. Az egyetem oldalában összeverekedtek, majd rögtön utána össze is csókolóztak, mint a testvérek.
Az ajtók hirtelen kivágódnak. Kiáramlik a tömeg a kocsikból, s megindul mindenki a mozgólépcsők felé. Egy pillanatig úgy érzem, megérkeztem, aztán rájövök, hogy nem, az utazás még nem ért véget. A semuri fiú jut az eszembe, s elszomorodom.
– Írtam egy kis szösszenetet – mondta Bárczi, hogy megtörje a csöndet, mely közéjük
telepedett.
– Aham – válaszolta Nóra, látszott rajta nem túlzottan érdekli a dolog.
Lorenza, a kínzó Lorenza!
– Azért szánhatnál rá pár percet – bosszankodott Bárczi.
– Ha felolvasod, mert elég fáradt már a szemem.
Belbo egyedül maradt Piacenzában, s még egy nyamvadt krimit sem vehetett.
– Nem, tudod, hogy nem szeretem. Majd elolvasod máskor.
Tucatnyi test préselődik egymáshoz. A metró megállás nélkül rázkódik, miközben a zaj egyre elviselhetetlenebbé válik. Életek sodródnak öntudatlanul. Egy nő, akinek keze remegve tapad cigarettásdobozára, idegesen tekintget az órájára. Egy magányos öregurat oly erős köhögés ráz meg, hogy a mellette állók kelletlenül elhúzódnak. Egy anya türelmetlenül szorítja meg ugrándozó kisfia kezét. Vak szemek merednek a semmibe. Érzem, ha a semuri fiú most itt lenne, csak annyit súgna a fülembe: „Sohasem lesz vége…”
– Nos, mit gondolsz róla? – kérdezte Bárczi miután Nóra befejezte az olvasást.
– Ez megtörtént veled? Úgy emlékszem mesélted, bár egész szép körítést csináltál hozzá.
– Semmi sem, s ami mégis, nem a helyén – nevette el magát Bárczi.
Zenét minékünk, csak zenét, vagy add hazugságnak helyét!
– Hiányzik belőle az igazi történet – mondta végül Nóra. – Olyan ez, mint egy szoba, amelyből ajtók nyílnak, de csak benyitsz minden további szobába, pár pillanatig pásztázod a szemeddel a látottakat, aztán behúzod magad mögött az ajtót.
– A történet meghalt, épp a temetésről jöttem – felelte erre komolyan.
Elképesztő mennyi ember tolong ilyenkor egyszerre az állomáson. A szerelvény már bent áll. A kék kocsikat láthatóan zabálja a rozsda, elhomályosult ablakaikon itt firkák, ott meg reklámok díszelegnek. Levegőt alig kapni! Egy fiú nekem ütközik véletlenül, majd elsodorja az áradat. Hiszen ő az! Csak egy pillanatig láthattam az arcát, de megismertem.
Nem értem, hogy lehet ez. Szinte egészen megfeledkeztem róla, ám mégis, most szinte esküdni mernék rá, ő az. Sohasem gondoltam, hogy itt pillantom meg, ahol senki sem tudja, hol is van a Moselle völgye.
Bárczi amint belépett az ajtón, elkezdte törölgetni a szemüvegét. Kövér vízcseppek tapadtak rá, de a papír zsebkendő gyorsan magába szívta őket.

III.
Ebben a pillanatban lépett be Bárczi Jakab a kávézó ajtaján. Csurom víz volt, hisz mint mindig, most sem gondolt esernyőre. Számtalanszor megesett már ez. Morcosan fésülgette barna haját, majd a szemüvegét törölte meg egy zsebkendővel. Csak ezután járatta körül a tekintetét és sétált oda az asztalunkhoz.
– Szia! – köszöntöttem mosolyogva.
A többiek is rendre üdvözölték, eztán Jakab hetykén ledobta az üresen álló szék karfájára kabátját, majd leült. Addig morcos arca most mosolyra váltott, különös, fenyegető mosolyra. Mindmáig nem sikerült megszeretnem ezt a mosolyt, melyet mindig akkor láttam rajta, mikor végzett egy könyv olvasásával. Kicsit olyan volt, mint egy hóhér, akit az élet kioltásának pillanata istenné magasztal, legalábbis saját kis véres világában, majd utána rögvest visszahullik a földre, s várja következő áldozatot.
Valamiképp a könyvekben élt, vagyis inkább azok éltek benne, miután fölfalta őket. Egyik kedvelt témája is ez volt: Miként hatnak az emberekre a könyvek? Meg volt győződve róla, hogy minden ember együtt él olvasmányaival, melyek beleszívódnak elméjükbe, egyre inkább kitöltve az érzékelést, mellyel a világot felfogjuk. A textusok fátyolán át látjuk a világot. Vagy legalábbis valami ilyesmi.
Nem igazán értettem vele egyet soha, kicsit zagyvaságnak tűnt mindig is az elmélete, még akkor is, ha ő olyan eredetien, legalábbis önmaga szerint eredetien, adta elő minden egyes alkalommal, mikor összeültünk kis irodalmi kávézgatásunkra.
Most is, mint általában, sokáig folyt az egyes művek értékelése és a tanácsadás. Jakab írása váltotta ki közöttünk a legnagyobb visszhangot. Ő csak mosolygott, mikor értelmezni próbáltuk a művét, néha eleresztett egy-egy „Hideg”-et, olykor elnevette magát, de aztán komolyan ránk nézett, mikor befejeztük, s azt mondta: „Bizony, ez is benne van, de nem csak ez.”
Eztán mesélni kezdett. Hosszan tartott, először magukról a történetekről. Igen pőrén álltak előttünk a textusok, de meztelenségük csak még inkább elhomályosította tekintetünket. Bárczi azonban egyre jobban belelovalta magát, mígnem kilyukadt kedvenc témájánál. Sokáig beszélt még, mígnem egyszer csak ünnepélyes hangra váltott, s miután megmagyarázottnak vélte a bennünk felmerült kérdéseket, elkacagta magát jókedvűen, s azt mondta:
– Na, akkor olvassátok újra a novellám!

(kapcsolódó szövegek: Boldog-Bernád István: Visszatérő)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s