Takács Máriusz művei (online megjelenés)

Táplálkozás mindennel

– gyakorlatok vég nélkül –

1.

Van úgy, hogy az ember élete során elhagyja, elveszíti, hagyja kiürülni a szavait, vagy nem is hagyja, egyszerűen kiürülnek magunktól, és elfelejtődnek. És kiürülnek ugyanúgy a szavakból építkező – szavakká lett – történetek is. És amikor minden kiürült, elveszett, szétmálott, valahol, már csak tudat alatt, erős hívásra jön elő, akkor kezdődnek az új történetek,  akkor kapnak a történetek újra szavakat, a szavak pedig új tartalmat és jelentést.
A formát újra megtölti az anyag.

3.

Mikor ver az isten
ráz a hideg
ahogy a vízcseppek kopognak

5.

olvasatlan lapokból
összefűzött könyv
a megmaradt
értelmetlenné vált információ
a titokká vált információk
a titkok könyve
az összegyűjtött titkoké
vajon mit jelenthetnek együtt?
titok, titok, rettentő titok

7.

Megvan a szépsége annak
hogy nem látok jól
mert ha valamit jól látok
az már nagyon közel van
és ha valami nagyon közel van
az már jó

10.

Maga a sárga földig ható közöny ez a város
a nők mozgása, a férfiak keze
az én szemem
mint amikor a halál érkezik
és látni a szemben
úgy szűkül itt
millió élet

12.

Hova mindenhová egyedül megy az ember.
Bámul kifelé és befelé ablakokon, régi szerelmekre, gondokra, jövőre gondol, szöveget mond. Változik körülötte a tér és változik belül. Formálódik bent a lélek anyaga, ez a minden szerepbe, kéregbe belebújó plazma.
Az idősíkok elkavarodnak, múlt és jövő és jelen, lehetséges múlt, lehetséges jövő és lehetséges jelen, tények, fantáziák, fikciók keverednek egymással.
Tisztán látni, a racionalitás egy véletlenszerű kibökött variáció a lehetőségek közül, semmi sem igazolja való voltát.
De valami kell, amihez lehet igazodni (ragaszkodni?), azt hiszi az ember, mert azt gondolja, azt nem lehet kimondani: nem tudom, hogy mi valós, és mi nem.
Hát mindig dönt, és utána elhiteti magával, jól.

14.

Tündér arcok könyvszárnyakat
suhogtatnak
S ártatlan nézésből váltanak
domború hússá,
lüktető, éhes
életté

15.

Búsan lógó
megereszkedett arcredők
a szét, vissza és
összefolyódó arc
pocsolyahullámai,
tóhullámai,
tengerhullámai
a fiatalos,
öregvén arcokon

24.

s ha ma van, lesz-e holnap karomba erő*
hisz a múlt és jövő keveredik
egyszer bizonyosan nem volt,
s ez igazolja, hogy egyszer
bizonyosan nem lesz

(*felemelni a kisfröccsös
poharat a márványasztalról
a restiben
melyet a nedvesség
súlyos vákummá
olvaszt össze
örökkön egyé)

25.

A szobrok, a képek, a festmények amikor rólad készülnek abban a pillanatban nyerik el értelmüket
hogy tüdődben megáll a levegő
szemed már nem fókuszál
agyadban már nincsenek gondolatok
mert ami agyad volt, már maga sem tudja miért/mi célból összeállt anyagok bomló és csendes kuszasága
– s valóban, a bomlás milyen hangtalan –
s akkor értelmet nyernek a szobrok, képek, festmények,
másolatok rólad
s bár ugyanolyan véletlenszerűen, külső hatásra összeállt s majd külső hatásra széteső anyagkáosz ez
mint te voltál
mégis most értelmet nyernek
téged helyettesítenek:
ilyen vagy, mondják, s az emberek egy pillanat tört részére elhiszik
– ezekről az érzelemmentes anyagkáoszokról –
hogy te vagy, s élsz

30.

nagy kár, hogy nincs nálam zene
lehúnyja sok szemét
a metró dobál
az intertextualitás haldoklik
lehunyja két szemét
a kattogás
a mások búcsúzása
a keresztbe tett lábak részegsége
lehúnyja szemét
a Nagyvárad tér
a külvilágból bevágott szöveg
és a kattogás

Beszélj mindenkivel!

1.

egymás kezében tartjuk életünk
tükreinkben visszacsillannak nevetéseink hibáink
elválnak összeolvadnak darabjaink

3.

Az Úr két hajlékony szolgája
Vincent és Jules előtt már csak egy kérdés van:
mi hajlunk vagy minket hajlítnak?

4.

a boldogságos bölcs willendorfi szobrával
teázok a szálló macskaszőrök között

napsugarak verik fel a port
a sok ezer éve szunnyadó
ősi ösztönökről

vihar készül
mindig szélcsend jő

5.

Te megteszed amit csak úgy mondok
igazzá képzeled
pedig nincsenek igaz dolgok