Török Sándor Mátyás művei a 3. számban

Felejtés

Elhagyott sziget partjait
horzsolják acél pengefodrok
tűnt hangod fel-fellobbant
s lassan szertefoszlott
a habokban kristályméreg
oldja a jelent a múltat
s lassan egész valódat
ahogy e kéklő szigeten is
egyszer megáll majd a szél:
jéggé roskad a harmat minden lombon
s egy kihűlt testet sodor messze mély
hullámverésével az alkony.

Egyedül

Fogod a kezem. Hallgatunk.
Az aszfalt megolvad alattunk:
Hullámzó halmán a panelházak
Inogva fölénk hajolnak.
Az ég-selymes takaró
Szürke fedelükre boruló
Gyengédség. Síri köd
Suhan fejünk fölött.
Friss harmat leng
Szemedből szemembe.
A világ elénk borult,
Lágy kebel. Mi maradtunk
E bárkán egyedül evezve,
Mögöttünk hullaszag kereng…

Őrültek

Hol van már a régi dallam, melyben annyi, szörnyü hajlam,
Őrület, spleen, megdicsőül; bőrkötésben kínhalál,
Mit ha olvas elmerengve, álmos fővel minden ürge
Békés, tiszta anyaméhbe ringathatja bánatát,
Minden fáradt, égő lélek, csitíthatná bánatát:
Hol a vers, mi megtalál,
Ha fájdalmunk oly mélyre váj
Hogy, mint égő tűzmadár,
Szétporladunk tőle már?
És hol az ember, ki kacaj
Nélkül olvassa félőrült,
őszinte szívünket?
És hol vagyunk mi?
Milyen messze van tőlünk
Még, ahová igyekszünk?
Múlni már, hullni már,
Ez végső menedékünk?
Áhítozzunk az égbe,
Hogy megváltson végre
A mindenható, kolosszális
Világűr?

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s