illusztrációk: Karazsia Lilla
Illúzió
Söre mögül bólint egy alak,
hogy alázat: biccentek, hogy így van.
A társaság ma este többször megette
sztorimat egy nővel, azután kihányta,
csak védeném becsületemet. Tudom:
a türelem, mint a sofőré a taxiban:
„Uraim, végre mondjanak egy árat!”
Mondok: kurva nagy! az ára annak,
hogy itt maradjak, ahol esténként
a férfiak keze gondtalanul blúzokban
tűnik el, ahol persze dunakorzó,
lánchíd, sör és cigaretta, mégis:
ahol olyan baljósak lépteink.
Rakpart
az esti órák poharai és cigarettái után a folyóhoz
érkezünk, szédülő tekintettel, de biztos lábakon.
1. szájtátva nézzük a halottat a partnak vaskorlátain.
a csuklón nem lüktetnek a kábelek.
ki mondta, hogy elmenekülünk? jár a tisztelet:
mögöttünk elkullog, neki csak ez marad.
2. zsebre vágtuk, amink csak van, és belekapaszkodunk
erősen. hasonlítunk a férfira, a szótlanság mindenképp
közös vonásunk. hazafelé nincs mitől félnünk, mégis
3. bízunk benne, hogy nem mi kényszerültünk ilyen
élettelenül a vaskorlátra csavarodni.
Apokrif Online 