Németh Tamás műve a 3. számban

Abszurdum

P. G., a fizikus, nem a hadvezér, egy fülledt nyári délutánon mélán olvasgatja a konyhában jó barátjának a fluxióelméletről írott cikkét. Rajta kívül csak fia van a helyiségben, aki egy csésze forró kávét keverget az asztalon, mert a nyári melegben mindig kínzó álmosság tör rá, meg egy légy, amely bejárta már a fiú arcát, mivel az túlságosan fáradt a védekezéshez.

Egyik pillanatban azonban – ki tudja, miért más ez, mint a többi – a fiú orra enyhe fintorba fordul – bár a légy elrepül, de ami megtörtént, megtörtént, a múltat nem lehet eltörölni  és ezt a fintort, mint oly sokszor, ezúttal is tüsszentés követi.

A légy a plafon közepén, biztos helyen, mint aki tudja, hogy amit tett, az bizonyos fokig legalábbis mindenképp helytelen, a kávé az asztalon, a fiú az orrát törli. Fáradt szemében bosszúvágy.

A fiú feláll, szó nélkül felsétál a falon, majd nem is ügyelve léptei tompítására – talán reméli, hogy a légy nem számít erre – átlép a plafonra, a légyhez sétál, és kegyetlenül agyontapossa. Még meg is forgatja jobbra-balra a lábát, mintha bizony remélné, hogy a rovart a betonba taposhatja. Ám a légy inkább lassan átpereg a szoba légterén, és mint egy őszi falevél, belehullik a kávéba. Ezek után a fiú durcásan, de cseppet sem sietve, visszasétál.

Az apa az egész jelenetet figyelemmel kíséri. Amikor fia leül, csak ennyit dünnyög a bajsza alatt:

– Ez lehetetlen.

– Valóban – mormogja a fiú, és szemét ráncolva kihalássza a tetemet.

1 Comment

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s