Viharsarok: Novotny Anna vitaindítója

Légy posztmodern? Légy posztmodern!

megjelent az Apokrif 2008/3. számában

„- Mert ha légy vagy, légy
légy!
– mondta vagy száz légyöltő
előtt a költő.”

Romhányi József

Ha van manapság (irodalmi) közhely, akkor az a posztmodern. Ugyebár posztmodern (azaz olyannyira modern, hogy az már a modernnél is modernebb) korban élünk, posztmodern költészetet olvasunk. A posztmodernt előszeretettel összekapcsoljuk az érthetetlennel, a fölöttünk állóval, ahol természetesen mi vagyunk az ostobák, ha ötödik nekifutásra se értjük meg a szerző gondolatmenetét. És sarkítunk, és szélsőségekben gondolkodunk. Pedig éppen az a posztmodern csodája, hogy – valaki más szavaival élve – óriások vállán áll, innen-onnan szemezget, válogat, hogy aztán létrehozzon valami újat, vagy legalábbis annak látszót

A gyakorlat persze azt mutatja, hogy mennél inkább kicsúszik a művészet lába alól a szilárd talaj, annál inkább próbál kapaszkodót találni. Erre lehet példa a zenében a neoklasszicizmus, és az irodalomban az időről időre fellángoló nosztalgia a régebbi korok után. A téma és kérdésfelvetései természetesen nem írhatóak le egy mondatban, könyvtárnyi nagyságú mondatokban sem, éppen ezért nem is bocsátkozom hosszas művészetelméleti fejtegetésekbe, hanem beröppenek az Apokrif 3. számának lapjai közé.

És ez nem csak dagályos szólam, hanem valóban röppenek, sőt mondhatnám: szállok, szálldogálok, repülök (ahogy tetszik). Ahogy ugyanis már az újság címlapja is sugallja, különleges, kitüntetett szerep jut egy, a köz által nem éppen szeretet övezte lénynek, a légynek. Ezen állatka nem túlságosan gyakori szereplője az irodalmi műveknek, mégis emlékezetünkbe ötölhet irodalmi példának okáért a Legyek ura, vagy a fent idézett Romhányi sorok. Hogyan jelenik hát meg e kis rovar az Apokrif lapjain?

Aradi Réka Légy! című írása többféle gondolatra sarkallt. A szöveg elsősorban vizuális reflexiót váltott ki belőlem, mégpedig egy erős Jean Effel-i asszociációt. Jean Effel illusztrálta az Ádám és Éva regénye című mesekönyvet, valamint más, humoros formába öntött bibliai témájú történetet is, ahol Isten nagyszakállú tógás öregemberként jelenik meg, és kedélyesen cseverészik Ádámmal és Évával (és az állatokkal). Ezek a – jelen szövegben néhol túlságosan kimódolt és olykor vontatott – csevegős párbeszédek teszik mégis üdévé Aradi Réka meséjét, mely kvázi gyermekeknek szóló bibliai történetnek hat, de mindezzel együtt keveredik benne az eredetmítoszi történetszövés, és a humor, és ez a keveredés termékeny. Karazsia Lilla képén pedig jól megfigyelhető a teremtő mozdulat, ahogy a történethez híven Isten keze nyomán a legyek elkezdik ellepni a világot.

A kedves történetet követően jön egy számomra sokkal problematikusabb mű, Nyerges Gábor Ádám Még ittebbje. Itt válnak érvényessé a posztmodernre tett korábbi szavaim. Azt a már-már tematikusnak nevezhető lapszám sejteti, hogy itt bizony nem egy twain-i titokzatos idegen látogatja hősünket, hanem a fent emlegetett ízeltlábú. Nem a történet, hanem a stíluskeveredés okozott számomra némi problémát. A lírai én, aki bár második elemistaként tanulta az olvasás tudományát, mégis cigivel gesztikulál, szaros villanykörte miatt dühöng, és azt gondolja mérgében, hogy az isten baszná meg. Nem a prűdség beszél belőlem, ugyan, manapság kit zavarna ez a szóhasználat? Ez is a posztmodern hozadéka, a Csirkefej óta a „bazmegoló” nyelvezet bevett irodalmi fogalom. Ami viszont nem működik, és egyszerre használva stilárisan zavaróvá válik, az a pedáns, régies, mondhatni anakronisztikus kifejezésmód, a „második elemistaság” és a továbbiakban elejtegetett káromkodások keverése. Az illusztráció ezúttal nem annyira a szövegre reflektál, sőt, az is kérdéses, hogy egyáltalán legyet ábrázol-e. Nem hiszem, bár lehet, hogy tévedek, hogy a légy is oly szenvedélyesen vonzódik a fényhez, mint apró vérszívó rokona, mindenesetre a kép erre enged következtetni. Persze a novella kiélezett, pontos lélektaniságát nehéz lett volna vizuálisan érzékeltetni, talán nem is lehet.

Szerelmy András Eggyel följebb című rövid írása egészen megkapó volt. A tördelésnek is köszönhetően (vajon szándékos?) még inkább úgy érzem, a kevesebb (talán) több lett volna. A kisfiú válasza az ivócimbora kérdésére, még a kicsit szentimentális –a szöveg korábbi nyers-gunyoros hangvételéhez nem illő, torokszorító jelzővel is hatásos lezárást adott volna a műnek. Ám az örkényi kezdés itt kafkai fordulatot vesz, és végül rejtélyes módon ér véget a történet. Az illusztrátor persze jól látta a lehetséges olvasatot, így a magas lépcsősor tetejére glóriás angyalkát rajzolt. Ez az ábrázolási mód jellemző Karazsia Lilla többi rajzára is, nevezetesen a stilizáltság – néhol klisészerű motívumokkal keverve. A stilizálás az illusztrációk készítésének bevett eszköze, mely addig nem problémás, amíg nem válik didaktikussá. A Sírfelirathoz készült képen a kevesebb több lett volna, vagy talán nem is volt szükséges az ábra, a Légy!-hez készült kép viszont kifejezetten inspiráló, több asszociációt ébreszthet a szemlélőben. A visszatérő fekete alakok egyfajta ciklikusságot kölcsönöznek az illusztráció-füzérnek.

Véleményem szerint az „abszolút légy” Németh András írása volt. A könnyed, mintha-stílusú történet abszurditása okán az Átváltozásra emlékeztet, szófordulataiban pedig idéz némi szerbi könnyed, fanyar humort, mégis mindezt a szerző olyan egyedien vegyíti össze, hogy egy egészen új, mondhatni „neoabszurd” elegyet képez a szöveg. A közhelyszerű kifejezések nem hatnak közhelynek, hiszen az őszi faleveles hasonlatot olvasva még mindig azon tűnődünk, hogy a csudába került a fiú a plafonra, az pedig már teljesen mellékes körülménnyé válik, hogy a történet végén a ugyanaz a fiú a szemét ráncolja… Kérem szépen, úgy tűnik, itt minden megtörténhetik!

A különböző szövegek olvasása közben nyer értelmet e kis írás címe. Lehet mese-parafrázist írni, esetleg régi költők stílusában szavalni, szabályos vagy szabálytalan szonettet írni és egysorost; mindent lehet! És látták az emberek, hogy ez jó. Legalábbis reménykedtek benne…

1 Comment

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s