Közvetlenül elalvás előtt
mindig olvasni szoktam,
legalább egy-két oldalt
akkor is, ha éppen ittas
vagy hullafáradt vagyok,
s az, amit olvasok,
gyakran hatással van az álmomra,
összemosódik a kettő,
meghatványozva az élményt,
továbbálmodom a történetet,
vagy később köszön vissza valami,
például, ha egy Pilinszky-kötet
csúszna ki ernyedő kezemből,
aztán látnám a Javast,
ki tizennégy-öt éves korától fogva,
mióta ismertem,
mindig készséges volt irányomban,
s ez álmomban is megmutatkozna,
egyszerre több dolgot kérnék tőle,
az egyik miatt fölugrana hozzánk
(vagy én hozzá?) még délelőtt,
egy másik ügyében pedig
találkozót beszélnénk meg estére,
hét óra tízre a Jézus sörözőbe,
utazni készülnék ugyanis aznap,
ha egészkor elindulnék onnan,
időben érkezhetnék a Keletibe,
de minderről megfeledkeznék,
nyolckor ő keresne telefonon,
mondanám, ne haragudjon,
egyáltalán hol van?
most nem ez az érdekes, felelné,
hanem hogy mióta tart e hajsza,
ki kezdte és akarta? —
ugyanott leszünk fegyencek,
zárhatnám akkor rövidre
az álombeli idézést.
Nyilas Atilla 1965-ben született Budapesten. Költő, szerkesztő, nevelőtanár, eddig kilenc kötete jelent meg. Versei jelentek meg többek között a Műútban, az Élet és Irodalomban, a Holmiban, az Alföldben, a Kortársban, a 2000-ben, a Vigiliában, az Új Emberben, az Új Forrásban, a Tiszatájban és a Parnasszusban. Legutóbbi kötete: Való igaz (Fekete Sas Kiadó, 2025).
Apokrif Online 