Ha engem kérdezel, nos,
még őrzök álmokat
(bár egyet-egyet elmos
a szürke áradat):
enyémek, szépek, egypár
még szót is érdemel –
de akkor ér csak ez már,
ha engem kérdezel.
Hisz múltjáról a gazdag
Douro-t se kérdezik,
amint a torkolatnak
ölébe érkezik.
Az óceán vizében
közömbös már neki,
mely cseppek voltak éppen
az ő gyöngykönnyei.
Behömpölygött megannyi
várost, erdőt, mezőt –
megállni, megmaradni
és eggyéválni jött.
Talán búvópataknak
gondolta önmagát,
de mágnesek hatottak
rá sok-sok éven át.
Megérkezés. Bokámon
már együtt férnek el.
Nem fáj, hogy más az álom,
ha minket kérdezel.
Két ősi szóra szállt le,
de oszlik most a köd.
Már sejtelek, saudade.
(Ez volt az egyikük.)
Faragó Dániel (1985, Budapest) költő, műfordító. Az ELTE BTK Italianisztikai Irodalom- és Művelődéstörténet Doktori Programjának abszolvált (2011) hallgatója dantisztikai témában. Olaszországban, Padova mellett él, dolgozik, közben eddigi egyetlen színdarabja felolvasószínházi bemutatójára készül, és néha még kész disszertációról, doktori fokozatról és bölcsészpályafutásról álmodik.
Apokrif Online 