Évzáró körkérdés (2024): Ágoston Enikő Anna válaszol

A 2024-es év lezárásaként költőket, prózaírókat és kritikusokat kérdeztünk az év legfontosabb műveiről és eseményeiről.

Mely magyar szépirodalmi műveket tartod 2024 legjobb könyveinek?

Minden évnek vannak sajátos fókuszpontjai, amelyek relációja meghatározza az adott időszakot, a könyvek kiválasztását és befogadását. A kérdést pontosítva relevánsabb választ tudok adni arra, hogy a friss megjelenések közül melyek kerültek a 2024-es évem szellemi irányvonalainak metszéspontjába, ezért az ennek megfelelő legjobbakat emelem ki.

Figyelemre méltónak találtam, ahogy Kovács Dominik és Kovács Viktor a Lesz majd mindenben a gyarapítás/alkotás és veszteség kölcsönhatásában és többször is újraismétlődő dinamikájában megalkotják a regény formavilágát: a metaforikus pillérek, a szereplők jellembeli egymásra hatása, a narráció stílusa, a cselekmény makro- és mikroszintjei is tudatosan építik fel a ciklikusságot.

Ebben az évben áttekintettem Simon Márton eddigi köteteit. Örültem, hogy a Polaroidok tömörítési poétikája bizonyos tekintetben visszaköszön a Hideg pizzában. A hétköznapi beszéd konvencióit úgy rendezgeti, hogy a legkevésbé törjön meg a természetessége, mégis széles konceptuális terek nyílnak meg a versekben. A szövegek tagolása lehetővé teszi, hogy ez a működés nemcsak a versegészben aktivizálódjon, hanem bizonyos kiemelt részletek is külön, komplexebb módon megnyíljanak. Az ilyenek sűrűsödési pontokként működnek, amelyek a Polariodokhoz képest a Hideg Pizzában önmagukat meghosszabbítva, nyelvi hidakkal képeznek kohéziót egymás között. A hétköznapinak tűnő pillanatokban folyamatosan a belső kiterjeszthetőségeket keresi.

Ugyan egy évvel korábbi Závada Péter A muréna mozgása című verseskötete, de a külföldi utazásaim miatt erre az évre tolódott az olvasása. Újraolvastam Závada Péter eddigi összes verseskötetét. Látványos az elmozdulás az egyre több teoretikus utalást tartalmazó versalkotás felé. Minden bizonnyal az utolsó két kötet között kisebb a különbség, mégis jelenlévő. A befogadás és alkotás kérdésköreire nagyobb hangsúly kerül. Az alludált elméleti szövegek még tágabb értelmezői térben aktivizálódnak a poétikai kivitelezés által: nemcsak sajátos értelmezést nyújt a kötet, hanem lehetővé teszi az olvasó számára az eredeti teoretikus szövegek alkotó felülírhatóságát is. Izgalmas, ahogy mozgásba hozhatóvá teszi a különböző szövegeket, a nyelvi jelentésmezőket.

Mely világirodalmi műveket szeretted a legjobban 2024-ben?

Érdekesnek találtam a Görög leckéket Han Kangtól olyan szempontból, hogy újragondolja az emberek közötti kapcsolódás lehetőségeit, a nyelv szerepét, miközben a szöveg nyelvileg is billeg a líra irányába ezzel is elbizonytalanítva a szavak jelentéshasználatát, felhívva a figyelmet a kommunikációs szabályrendszert felülíró mélyebb kapcsolódásra.

Voltak-e olyan irodalomtudományos vagy kritikai kötetek, melyeket szívesen olvastál idén?

Az idei évem kedvenc tanulmánykötete Mezei Gábortól Az organikus jelenlét poétikája volt. Alapvetően szerettem benne a szoros olvasatok igényességét, mélységét, melyek az interpretációt is alkotói szintre emelik, miközben az irodalomtudományos keretrendszerben mozog. A kötet izgalmát számomra az adta, ahogy a nyelvi önműködések kapcsolatba kerülnek a biológiával, valamint ahogy a nehezen megközelíthető jelenségek (mint például a tér akusztikus vagy animális perspektívájú megközelítése, a légzés hozzáférhetősége, az elhallgatás) feltárulnak a kultúratudományos teoretikus szövegek és a szépirodalmi szövegek nyelvi-poétikai vizsgálata közben.

Volt olyan képzőművészeti munka vagy tárlat, amely megragadta a figyelmed 2024-ben?

Az egyik meghatározó Reigl Judit hetven évét ölelte fel a Műcsarnokban, bemutatta az alkotói útja főbb munkáit. A másik pedig a Szépművészeti Múzeum Kapuk a létben — A fa motívuma Pieter Bruegeltől Hollán Sándorig című tárlat volt. Mindkettő a formaváltás lehetőségeit tárta elém, egyik esetben egy életművön belül, a másik esetben pedig a képzőművészet széles, történeti távlataiban. Mindkét kiállítás alkalmas volt a diskurzusra: a képekkel való kapcsolatba lépést fokozta a hozzám társult alkotó barátok jelenléte is. Az előbbi kiállításra Korpa Tamás kísért el, akivel a vizuális nyelvben is feltártuk a képiségen túlmutató, a látottság mellett a más érzékszerveket is mozgató és nyelveket teremtő lehetőségeket. Az utóbbira pedig Bánki Beni csatlakozott hozzám, akivel a PhD-kutatásaink érintik a biopoétika kereteit is, így kultúratudományos diskurzust teremtettünk a befogadás során.

Volt-e olyan irodalmi alkotás, klasszikus, amit újra felfedeztél ebben az évben?

Szerb Antaltól A Pendragon legendát olvastam újra. Elég régen olvastam ahhoz, hogy most más perspektívából tekintsek rá. Rá is ébresztett, hogy az elmúlt időszakban a nehezen megközelíthető, folyton elmozduló jelenségek foglalkoztattak. (Nem véletlenül kutatom az ihletet.) A Pendragon legendában a biológiai értelemben vett élet, hit és szerelem jelenségeinek körülhatárolhatósága bizonytalanodik el, amelyet a folytonos műbeli (különböző síkú) mozgások alakítanak ki.

Mi az idei éved meghatározó zenei és/vagy filmes élménye?

A Tökéletes napok emelkedik ki a filmes élmények közül, mert a cselekmény és a párbeszédek dinamikája helyett a hétköznapi tapasztalatok, látványok felerősítése, belső jelentősége, mozgástere kerül a középpontba. Felejthetetlen, ahogy a fák alatt üldögélő főszereplő a munkaszünetében a lombkoronát nézi: a kamerán keresztül láthatóvá válik a néző perspektívája, megteremtődik egyfajta jelenlétiségbe ágyazott jelentősége az általában vett megszokott látványnak.

Mely irodalmi rendezvényeket szeretted a legjobban 2024-ben?

Az őszi Margó Irodalmi Fesztiválon jól éreztem magam, mert folyamatosan fejlődik, de nem zsúfolt irodalmi rendezvény. Ugyan a színpadi beszélgetések minden irodalmi rendezvényen erősen eltolódnak a szerzőközpontúság felé, de az átlagosnál több olyan kérdésfelvetéssel találkoztam, amelyek emelték a szakmai színvonalat.

Milyen folyóiratokat olvastál szívesen idén?

Az Alföldet olvastam a legszívesebben, mert a permanens megújulás határozza meg a folyóirat létét. De az elmúlt évben is szívesen vettem a kezembe az Irodalomtörténetet, az Új Forrást, a Szépirodalmi Figyelőt és az Apokrifot is.

Mely 2025-re tervezett könyveknek várod a megjelenését?

Nem szokásom a várakozás, mert ahhoz előzetes elvárások társulnak, korlátozzák a befogadást. Inkább örülni szoktam már olvasás közben bizonyos frissen megjelenő műveknek.

Van-e bármi más, ami megragadta a figyelmed idén, amire a fenti kérdések nem térnek ki?

Ebben az évben vezettem be az életembe, hogy az elalvás előtti utolsó fél órában egy olyan könyvet olvasok, amely segít levezetni az egész napos szépirodalommal és tudományos szövegekkel foglakozó munkám szellemi feszültségét. Nem egyszerű a választás, mert le kell csendesítenie a napi munkához kapcsolódó szövegek diskurzusát, de ha silány a szöveg, akkor felbosszant. Ebben az évben Margaret Mitchelltől az Elfújta a szél volt az erre alkalmas villámhárító.