Évzáró körkérdés (2024): Gerőcs Péter válaszol

A 2024-es év lezárásaként költőket, prózaírókat és kritikusokat kérdeztünk az év legfontosabb műveiről és eseményeiről.

Mely magyar szépirodalmi műveket tartod 2024 legjobb könyveinek?

Most el kell tekintenem attól, hogy az új kötetem megjelenése is erre az évre esik, a könnyebbség kedvéért úgy teszek, mintha mondjuk 2022-es könyv lenne. Emellett egy másik oldalazó tánclépéssort is alkalmazni vagyok kénytelen; profi olvasónak tartom magam a próza esetében, a líra területén azonban csak műkedvelőként merek nyilatkozni, mégis lírát kell kiemelnem, mert az idei prózakötetek között bár találtam érdekeseket, pl. Láng Zsoltét, izgalmas debütálásokat (írtam is egyikről-másikról; Biró-Zsombor Aurél kötetéről, meg egy bizonyos Nem című kvázi-dokumentumregényről is), fajsúlyos kötettel nem találkoztam (ehhez pedig hozzá kell tennem azt is, hogy Darvasi László óriásregényéig még nem jutottam el a sok egyéb restanciám miatt, szóval a fenti állítás csak ezzel a fel- és kitétellel megengedhető). Amit kifejezetten erősnek éreztem idén, az Borsik Miklós Futárlírája, Simon Bettina: Rengeteg állat a vonatból szintén tartalmaz néhány kifejezetten izgalmas darabot, Kerber Balázs: Számtan a holdas estékre pedig az eddigi életmű egészével együtt nézve szerzett komoly intellektuális örömöket. Ja, igen, Kemény István: Lovag Dulcineája az életmű fontos darabja, nagyon szerettem. Na és akkor már megemlítem Kele Fodor Ákos Honti hantokját is, ami egy akkora vállalkozás, mint fejszével és kétnapnyi élelemmel kiköltözni a jakutszki erdőkbe. Nem is igazán sikerül megoldani a maga elé állított problémákat, az esszé és a regény nem jól vegyül, előbbi nem tud mérsékelten gondolatokat színre vinni, utóbbi nem tudja a poétikai célkitűzéseit teljesíteni, mégis meg kell említeni már a vállalkozás rettentő volumene miatt is.

Mely világirodalmi műveket szeretted a legjobban 2024-ben?

Nehéz, nehéz, meg kell hagyni. Ömlik be az ablakon az autofikció, és nagy a nyomás, hogy szeressük, imádjuk őket, hogy rajongjunk értük. Ez a poétikai irány a magyar termésen, épp az idein is vastagon meglátszik. Hogy őszinte legyek, herótom van már tőle. Mint ahogy herótom van a zsánerek keverésének esztétikai diktátumától is. Eddig azt gondoltam, hogy mindenre nyitott olvasó vagyok, de ez a világjelenség nagyot taszított rajtam a konzervativizmus irányába, szinte hogy kapaszkodni kezdtem esztétikai értékekbe. Van egy könyvecske, Murakami Haruki: Mesterségem a regényírás esszékötete, amely egyszerre beszél a szakma nehézségeiről, és készít egy személyes retrospekciót, számvetést. Ez a megközelítés engem is nagyon érdekel, úgyhogy szeretettel forgattam, különösen a japán oktatás kritikáját megfogalmazó passzusokat. Aztán egy Murakaminál jelentősebb írót is említenék, Jonathan Franzen: A világ végének vége (bár ez nem idei könyv). Nagyon izgalmas, noha a madárles ornitológiai kitérőitől néha az öklömbe kellett harapnom. Ezzel elárultam, hogy az idei évben főszerepet játszottak az esszék, hirtelen szókapcsolattal élve, az alanyi esszék.

Voltak-e olyan irodalomtudományos vagy kritikai kötetek, melyeket szívesen olvastál idén?

Szisztematikusan nem. Természetesen sok kritikát meg tanulmányt fogyasztok, de a legritkábban kötetben. Hogy csak a legutóbbi, két-három napos élményemet említsem: Az autofikció mint az irodalom vége c. Antal Balázs írásnak tudtam örülni. Hetente több kritikát olvasok, éppen ezért most nem mernék egész éves olvasmánylistát készíteni. De most jut eszembe, hogy szerettem Bacsó Béla: Esztétika és Műértés című (emlék-)kötetét is. Vagy az tavalyi?

Volt olyan képzőművészeti munka vagy tárlat, amely megragadta a figyelmed 2024-ben?

Nem volt katartikus, de a Szépművészeti Múzeum Mezopotámia kiállítása fontos volt. Nem épp a méreténél fogva, hiszen kétmaroknyi gyűjteményről van szó, de nagyon szépen és láttatóan ragadta meg a kort. A kor pedig most épp fontos nekem az íródó regényem miatt. Aztán a feleségemmel látogattunk pár kiállítást, pl. az Eötvös10 Kortárs Magyar Fotográfia kiállítást, de nem különösebben kötött le. Van egy fotográfus ismerősöm, Kiss-Kohut Andrea. Az ő munkái mindig megállítanak egy percre. De megállított egy percre a szentendrei Szerb templom ikonosztáza is. Szóval ebben sem volt semmi szisztematikus. Ja, igen, egy-két hónapja belekeveredtem egy trafós kiállítás (a Jövőarcheológiák; Miklósvölgyi Zsolt, Nemes Z. Márió, Borsos Lőrinc, Komoróczky Tamás, Trapp Dominika, Földes Györgyi) éjszakai betörési performanszába, melynek során az alkotók átrendezték a kiállítóteret. Az több szempontból is lenyűgözött.

Volt-e olyan irodalmi alkotás, klasszikus, amit újra felfedeztél ebben az évben?

Móricz. Határozottan Móricz. Az Isten háta mögött vagy a Rab oroszlán. Déry, még határozottabban. Tudniillik A befejezetlen mondat. Most tegyem hozzá Az utolsó mohikán is? Nem tudom, miért olvastam el harmincsok év után, de megtettem. És milyen jól tettem! Egyre finnyásabb vagyok, pocakosodik bennem az olvasói operaénekes. Ha valami nem tetszik, már nem okvetlenül adom meg a könyvnek a végigolvasás tiszteletét. Sok szar van, na. Az meg egészen fantasztikus, hogy egyik-másik kolléga ujjongására ezeket is szeretni, imádni kell, de még inkább rajongani értük. Javaslom mindenkinek, hogy ilyenkor gyorsan vegyen a kezébe egy klasszikust, tisztázandó csalóka érzéseit.

Egyébként mindig vannak újrafelfedezéseim, a klasszikus jelzőt egyelőre elhagynám. Babiczky Tibor Szapphó-paradigmája például megint orrba vágott, Jónás Tamás korai versei mindig erős kézzel szorongatják a nyakamat. Fantasztikus ez az olvasói szado-mazo. Csak ajánlani tudom.

Mi az idei éved meghatározó zenei és/vagy filmes élménye?

Zenei? Pl. a Glass Beams, ez egy konkrét felfedezés a számomra. Ausztrálok. Minden elemében felismerni valamilyen átvételt, az összhatás mégis egy teljesen sajátszerű fúzió. De újra felfedeztem Philip Glass néhány régi, kísérletezőbb munkáját. Filmek közül kiemelkedő volt Révész Bálint KIX névre keresztelt dokumentumfilmje, vagy a Netflixen nézhető Száz év magány. Ez utóbbi nagyon inspirál. A figurák kapcsán a saját íródó regényem figuráiról vagyok muszáj gondolkodni.

Mely irodalmi rendezvényeket szeretted a legjobban 2024-ben?

Nem voltam ilyenen, hacsak nem a kiadóm vagy a FISZ karácsonyi rendezvénye. Ezek családiasak, igaziak, lehet a barátokkal beszélgetni. Amennyire látom – és ez neuralgikus kérdés az irodalomban –, annyira visszahúzódott mindenki a csigaházába, hogy a legfájóbb hiány most tényleg a közösség. A legfontosabb rendezvények most a három-négy-öt személyes baráti összejövetelek. Én például igyekszem néha főzni valamit néhány nemzedéktársamnak. A teraszon elbeszélgetünk a halászlé után Pilinszky idejétmúltságáról és csakazértis-érvényességéről, gyerekvállalásról és csakazértsem-vállalásról, iszunk pár pohár bort, aztán mindenki hazamegy. Az idősebb pályatársakkal, Margócsy Istvánnal, Márton Lászlóval kettesben szoktunk találkozni, irodalomtörténeten merengeni, csakazértsem-búslakodni. Ennél többet nem remélhetek, de ez éppen elég.

Milyen folyóiratokat olvastál szívesen idén?

Alföldet mindig. Időnként Műútat. Hiszitek vagy sem, Apokrifet. Jelenkort már nem. Megfogyatkozott az olvasható folyóiratok száma.

Mely 2025-re tervezett könyveknek várod a megjelenését?

Závada Péter: Éngép

Van-e bármi más, ami megragadta a figyelmed idén, amire a fenti kérdések nem térnek ki?

Az idei év számomra a magánélet két (vagy inkább három-)oldali hiperterheltségével telt, úgyhogy a figyelmem nem egészen úgy volt kihegyezve, mint rendesen. Ennek ellenére még élek, olvasok, és észrevételeim is vannak, ezeket a fentebbi válaszaimban próbáltam elrejteni. Egyébként a regényem széles medrének falai között lassan áradó cselekményben gázolok, és az olvasmányaimmal is ezt igyekszem aládúcolni. Pl. Josephus Flavius A zsidók története, vagy Roland de Vaux Ancien Israel. Két legszeretettebb kontemplatív tevésem: szemlélni a gyerekem gyors cseperedését, kutatni a regényhez, és lassan haladni az áramában.