A 2024-es év lezárásaként költőket, prózaírókat és kritikusokat kérdeztünk az év legfontosabb műveiről és eseményeiről.
Mely magyar szépirodalmi műveket tartod 2024 legjobb könyveinek?
Szerettem Nagy Gerzson harmadik regényét, a Meddig él egy anya címűt. A szövegben nem igazán vannak érzelmek, és a nagy horderejű történések is hiányoznak, mégis a családi viszonyok (például a testvérek, Ágota és Tom, vagy az anya-lánya, apa-fia kapcsolat) finom, áttetsző ábrázolása, az idősíkok és földrajzi helyszínek váltakozása, és főleg a pontos nyelvnek köszönhetően észre sem vesszük, ahogy egyik pillanatról a másikra kerülünk egy hétköznapi történet felszínéről a mélyére.
Mely világirodalmi műveket szeretted a legjobban 2024-ben?
A 2024-es évet Julie Otsuka Buddha a padláson (fordító, Morcsányi Júlia) könyvével kezdtem, és bár sokat, sokfélét olvastam, ezt a mindössze 142 oldalas regényt nem sikerült felülmúlnia más kötetnek. Az év leggyönyörűbb és legmegrázóbb prózája volt számomra, ami olyan, mint amikor veszünk egy nagy levegőt, olvasás közben néha kapar a torkunk, néha fulladozunk, a végén pedig nem is kiáramlik a levegő, hanem szinte észrevétlenül felsóhajtunk az összes nővel együtt, akikről Otsuka ír. Egyik kedvenc idézetem a regényből:
„A hajón a ládáinkban magunkkal vittük mindazt, amire szükségünk lesz az új életünkhöz: fehér selyemkimonókat a nászéjszakára, színes pamutkimonókat a mindennapokra, egyszínű pamutkimonókat öregkorunkra, ecseteket kalligráfiához, vastag fekete tusokat, vékony rizspapír lapokat, amiken hosszú leveleket írhatunk haza, apró bronz buddhákat, a rókaisten elefántcsont szobrait, babákat, amikkel ötesztendős korunk óta aludtunk, több csomag barna cukrot, amivel megvásárolhatjuk mások jóindulatát, élénk színű steppelt ágytakarókat, papírlegyezőket, angol nyelvkönyveket, virágos selyemöveket, sima, fekete köveket a házunk mögött futó folyóból, egy fiú hajtincsét, akit egyszer megérintettünk, szerettünk, és megígértük, hogy írni fogunk neki, pedig tudtuk hogy sosem, ezüsttükröket, amiket az anyánktól kaptunk, utolsó szavai még mindig a fülünkben csengtek. Majd meglátod: a nők gyöngék, de az anyák erősek.”
2024 utolsó napjait pedig Sally Rooney Intermezzo-jával (fordító, Dudik Annamária Éva) töltöttem. A 33 éves ír besteller szerzőnek ezt a regényét tartom a legkiforrottabbnak, mind a karakterábrázolás, mind a nyelvi megformáltság tekintetében.
Voltak-e olyan irodalomtudományos vagy kritikai kötetek, melyeket szívesen olvastál idén?
Itt van a polcomon Darvasi Ferenc Csak hagyjanak békén című Mándy Ivánról szóló monográfiája, ebbe még csak belelapoztam, de részt vettem a könyvbemutatón, és ismerem a szerző elhivatottságát, alaposságát és már-már megszállottságát Mándy életműve iránt, már csak időt kell szakítanom rá, hogy én is alámerüljek a Mándy-univerzumba.
Volt olyan képzőművészeti munka vagy tárlat, amely megragadta a figyelmed 2024-ben?
Májusban Berlinben voltam, a Collegium Hungaricum meghívására a Klak Verlagnál megjelenő 17 kortárs magyar szerző prózáit tartalmazó Anscheinend gehört die Welt uns? című antológia bemutatóján. Szerencsémre az Alte Nationalgallerie-ben éppen akkor zajlott a 250 éve született, egyik legnagyobb hatású romantikus festő Caspar David Friedrich kiállítás. Én még soha nem álltam sorba ennyi ideig, hogy egy kiállításra bejussak, de megérte.
Volt-e olyan irodalmi alkotás, klasszikus, amit újra felfedeztél ebben az évben?
Két éve működik egy könyvklub a verőcei Zsengélő Café-ban, amit én vezetek. Áprilisban Tolsztoj Feltámadásáról beszélgettünk. Utoljára 30 éve olvastam, világirodalom szigorlatra kellett. Most, hogy újraolvastam, nem csalódtam, az ilyen jelenetek miatt például:
„Átázva, sárosan, elgyötörve ért haza, és attól a naptól fogva indult meg benne az a lelki átváltozás, amelynek eredményeképpen azzá lett, amivé lett. Attól a szörnyű éjszakától fogva már nem hitt Istenben, nem hitt a jóban. Azelőtt maga is hitt Istenben meg abban, hogy mások is hisznek benne; de attól az éjszakától fogva meggyőződött róla, hogy senki sem hisz Istenben, s mindaz, amit róla és az ő törvényéről beszélnek – merő csalás és hazugság. A férfi, akit szeretett, s aki szerette – mert hogy szerette, ezt tudta Katyusa –, cserben hagyta őt, megcsúfolta érzelmeit. Pedig ő volt a legjobb ember, akit ismert. A többi mind még nála is rosszabb volt. S mindaz, ami ettől fogva Katyusával történt, lépten-nyomon igazolta ezt a meggyőződését. Az istenfélő, ájtatoskodó öreg kisasszonyok, Nyehljudov nagynénjei elkergették a háztól, amikor már nem tudta őket úgy kiszolgálni, mint addig. És mindenki, akivel azután összekerült, egyformán viselkedett: a nők pénzt akartak keresni általa, a férfiak pedig – az öreg rendőrkapitánytól kezdve a börtönőrökig – úgy tekintették őt, mint valami élvezetüket szolgáló tárgyat. És senki sem törődött azon kívül semmivel a világon. Ebben a meggyőződésében még jobban megerősítette az öreg író, akivel szabad élete második esztendejében hozta össze a sorsa. Az író kereken ki is mondta, hogy ebben – ő ezt poézisnek, esztétikának nevezte –, ebben áll a boldogság.”
Mi az idei éved meghatározó zenei és/vagy filmes élménye?
Mi, akik a 70-es években születtünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy jó zenét, és főleg jó dalszöveget, csak a mi időnkben tudtak írni. Hát, nem. Egy ideje figyelemmel követem az Analóg Balaton zenéit, dalszövegeit, nyáron pedig egy koncertjükre is elmentem. Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni róluk, íme egy példa, hogy miért:
„Ülök a vonaton, nézem a hegyeket
Az Alpok a Balaton, sík és meredek
Idebenn messze elutazom, rengeteget szívok
Mama légyszi ne sírj mer’ én is sírok ha sírtok.”
Senkit ne tévesszen meg Matthias Glasner Sterben című filmjének borzasztó magyar címe: ugyanis a Haldoklás, de komédia igazi mestermű egy berlini karmesterről és családjáról – demens apjáról, alkoholista nővéréről, rideg anyjáról, depressziós zeneszerző barátjáról, és exbarátnőjéről. Az idei év, talán évtized legnagyobb meglepetése.
Milyen folyóiratokat olvastál szívesen idén?
Alföld, Élet és Irodalom, Irodalmi Szemle, Jelenkor.
Mely 2025-re tervezett könyveknek várod a megjelenését?
Halász Rita második és Mécs Anna első regényét.

Gurubi Ágnes író, szerkesztő, újságíró. Tanulmányait az ELTE-n, valamint a Színház- és Filmművészeti Főiskolán végezte. Hat évet töltött a Magyar Rádió Irodalmi Osztályán szerkesztő-riporterként, két évig dolgozott a Pesti Estnél rovatvezetőként, majd 2011-2017-ig a Fidelio magazin felelős szerkesztője, 2017 óta a Papageno magazin felelős szerkesztője. Első regénye Szív utca címmel 2020-ban jelent meg a Kalligram kiadónál. A könyv spanyol fordítása, Las chicas Bergman címmel, az argentin Blatt&Ríos kiadónál jelent meg 2023-ban. 2022-ben Másik Isten című regényét a Helikon kiadó adta ki. Jelenleg harmadik regényén dolgozik.
