Kabai Zoltán versei (online megjelenés)

Pályaudvar csöndje

Tavaszi hajnal
csak a peronok világítása,
a felsővezeték ideges
zizegése. Se utas,
se szerelvény, se
Józsi hozd vissza a kalapácsot!
csak magányos cigarettám
parázslik. A padon ülve,
mellettem táska,
benne űrjegyek,
zseblámpa, kalauzkulcs,
bárca, amelyre verset írok,
egy darab rongy,
siratja a lelkem,
eladtam magam
ennek az éjszakának.
Üres szerelvényre várok,
megosztom vele magányom.

Máskor vagány társaság
alszik a padokon,
nyúlós sörszag,
cigarettacsikk-halom.
Jönnek vagy mennek,
nem tudható.
Irigylésre méltó helyzet,
őket sem érdekli.

Én órára nézek,
indulnom kell.

Neszek

I.M. A.A.N.

Jönnek a kulcszörgetők,
nem törik rád az ajtót,
nyitják-zárják.

De éjjel hallod őket,
motoszkálnak a konyhában,
összefogdossák
személyes tárgyaid.

Megrezzent macska vagy,
hirtelen mozdulatot nem teszel,
tépelődsz: ha lámpát gyújtasz
elmenekülnek, ha rájuk kiabálsz,
gyilkost ordítanak, s bevádolnak.

Nem moccansz.
Hallod a kulcszörgetést,
feszül benned a düh,
de nyugton maradsz.

Tejmeleg.

Definiálni kellene,
jutott eszembe, amikor
valaki azt mondta,
nem szereti a meleg tejet.

Én sem, gondoltam gyorsan,
de nem mondtam ki.

Nálam a tejmeleg:
anyatej, otthon,
anyám süteménye,
amiből elloptam a végeket,

giccses díszek,
konzum szaloncukor,
túl finom őzgerinc,
vasalt ruha.

Nem szeretem a meleg tejet.