Feketemosó: A kettős árulás terhe, avagy M terápiája M-mel

Önön áll, vagy bukik, hogy változtat-e a jelenlegi helyzetén, de ha nem kezd bele, sajnos nem tudhatja – Tinkó Máté írja a Feketemosót.

M: És ezt a magányt mióta érzi?

M: Nem nevezném végtelen űrnek, vagy kimondhatatlan elhagyatottságnak, de azért masszív magány, valóban. Már nem tudom belátni a végét egy napnak vagy egy tevékenységnek. Régen valamiféle katarzist éreztem, ha leraktam a munkát, elvégeztem a komolyabb feladatokat, aztán hazatértem. De mostanában megint csak küszködés az egész, kút peremébe kapaszkodnék, de csúszok vissza a mélybe. Annak megélése, hogy mókuskerékbe szorultam, szintén untat és elkedvetlenít.

M: Talán a szociális találkozások, a baráti társaságok, a család, a párkapcsolat, kizökkenthetnék ebből.

M: Látja, elevenére tapintott. Már csak ezért is növekszik bennem a lelkifurdalás, hogy velük szemben is felelőtlen vagyok, amikor ezek az érzéseim eluralkodnak. Kettős árulás terhét viszem.

M: Ezért akarja itt hagyni az országot? Már nem tudja örömét lelni?

M: Öröm, az van, ha van. Csak személyiségem nincs. Robotként mondom fel azokat a válaszokat, amiket várnak tőlem, szerepjáték az egész, semmi őszinteség, semmi önismeret. Amikor magához jövök, akkor is olyan, mintha csak az elvárásokat teljesíteném. Tudom, hogyan kell megfelelni a különböző szituációkban. Ettől közönyössé válok.

M: Nem kell nekem megfelelnie, és másoknak sem.

M: Akkor meg miért ülök itt? Kimondtam hangosan félálomban már sokszor: Smaragdváros. Maga szerint ez mit jelent?

M: Ha rákeres a Wikipédián, biztosan talál valamit. Egyébként úgy tudom, Seattle-t nevezik így.

M: Touché. Csakhogy én magyarul álmodom mindezt. Nem Emeraldnak mondom, nem Emeraldként álmodom a hét dombot, hanem ezzel az erős magyar szóval, hogy: Smaragd. Talán ősi módon félek az angol nyelvtől. Hetente rákeresek valami új információra ez ügyben a neten, mégis mintha valójában rettegnék: elhagyni az anyanyelvemet. Egyébként, ha belegondol, így, hogy azt sem tudom, ki az, aki ezt álmodja, milyen szándékai vannak, miféle személyiséggel rendelkezik, mégis milyen módon induljon el az álom nyomában? Nevetséges az egész. Kellene egy vastag kötél, meg egy irgalmas fa.

M: Nézze, ez már lehet egy jel is, amin el kell indulnia. Mármint nem az utolsó gondolatára értettem. Nem gondolnám, hogy magának jót tesz, ha lekezelően közelít a tudattalanjához, vagy önsorsrontó futamokba kezd. És hát, nem kellene azon sem rettegnie, hogy felborítja az asztalt. Azon már sokkal inkább, hogy egyre messzebb kerül attól az önmagától, akit 35 évesen elképzelt valaha. Természetesen az előzetes elképzeléseihez sem kellene feltétlenül ragaszkodnia. Önön áll, vagy bukik, hogy változtat-e a jelenlegi helyzetén, de ha nem kezd bele, sajnos nem tudhatja. Ez vonatkozik a nyelvtanulásra is. Előbb-utóbb boldogulni fog idegen nyelvi környezetben is.

M: Gondolja? Nincsen érzékem a nyelvhez. Ha valaha is közel kerültem idegen logikához, idegen mondatszerkezetekhez, az a németé volt, még hosszú-hosszú évekkel ezelőtt. Nem tudok ráhangolódni az angolra.

M: És miért nem hiszi, hogy képes a fejlődésre? Sosem késő elkezdeni, akár egy teljesen ismeretlen nyelvbe is belevághatna, felnőttkorban sincsen semmi veszve. Gondoljon bele, az USA-ban hányféle etnikum hányféle nehézségekbe ütközik, amikor angolul kell megszólalnia. Maga is egy lenne közülük, emberi lény.

M: Érdekes, ha magával beszélgetek, minden olyan könnyűnek tűnik. Még ez a világ végi Seattle is. Ha valaha eljutok oda, a Space Needle-ből küldök magának egy fotót, valami kedves beállításban.

M: Tudja, mit? Küldjön. Ha egyszer eljut oda, törekedjen megőrizni minden egyes pillanatot az emlékezetében. És ne feledje összevetni fantáziája képeivel azokat. Akárhány terápiás alkalmunkon fölemlegette, miket lát pontosan, becsmérelte saját magát. Mintha gyűlölnie kellene gondolatait és érzéseit. Emlékszik, egyszer úgy fogalmazott: nem tud éles víziókat produkálni empirikus tapasztalatok nélkül. Kérem, hagyjon fel az önostorozással. Hátha kicsit könyörületesebb lesz saját, egyelőre valóban kontúr nélküli vágyaival is. Ha nem is szűnik meg, néhány kővel talán könnyebb lesz kettős árulásának súlya. Ez az őskori kőgörgeteg. Higgye el, én végig ott leszek maga mellett, hogy cipelni tudja.