Feketemosó: Gyerekfilozófiai betekintő

„A gondolkodás egyfajta bizsergető, furcsa érzést vált ki bennem.”[1]

Jean Piaget közismert kognitív tanuláselmélete szerint a gyerekek 11-12 éves koruk előtt nem képesek filozófiai gondolkodásra, mivel állítása szerint ebben a korban még nincsenek birtokában azoknak a metaszintű képességeknek, amelyek lehetővé tennék számukra a „gondolkodásról való gondolkodást”, vagyis azokat a mentális készségeket, amelyeket a filozófiai elmélkedés megkíván. Ezt a szemléletmódot a közvélemény is széleskörűen osztja, gondolván, hogy a filozófiai kérdések túl absztraktak, komplexek és megfoghatatlanok a gyermekek számára. Piaget koncepciója sokat tematizált az oktatáskutatás területén, és meghatározó erejű a tanuláselmélet tárgykörének alakulásában, azonban ma már számtalan kutatás bizonyította hiányosságait.[2] A pszichológus mélyen alábecsülte a gyermekek kognitív képességeit – és egyúttal jogát a filozófiához.

A gyermekfilozófiai oktatási módszertant kidolgozó Matthew Lipman megkérdőjelezte a gyermekek képességeire vonatkozó tanuláselméleti, tudományszemléleti hiányosságokat, amelyek áthatották a mainstream oktatást, és teret nyitott a felnőttek-gyermekek párbeszédén alapuló oktatási-nevelési formának, a gyerekfilozófiának. „Mikor éreztem, hogy [a gyerekeknek] van képességük a filozófiához? Eszembe jutott egy esemény, amit megemlíthetek. A kétéves fiam fürdés után azt kérdezte tőlem: »apa, ideadnád a pizsamámat?« Mondtam neki, hogy »persze«, és ahogy ezt tettem, nem vettem észre, hogy a ruhát kifordítva nyújtottam felé. Elvette tőlem a pizsamát, majd csillogó szemekkel és ravasz vigyorral azt monda: »haha, zsipama!«. Számomra talán ez volt a fordulópont. Évek óta érdekelt a gyermekek művészete, és úgy gondoltam, hogy itt van a gyermekkori erőnek és kreativitásnak az a dimenziója, amelyet teljesen figyelmen kívül hagynak azok az emberek, akik azt hiszik, hogy a gyermekkort intellektuális gyengeség jellemzi.”[3]

A gyerekkor, az oktatás és a filozófia kapcsolatának genealogiáját követve szerteágazó irányokat találunk, amelyek egészen ellentétes gondolati pályákra vezetnek. A gyermekkor és a filozófia összehangolása számtalan dimenzió felől megközelíthető, mint élet- és létforma, tapasztalati minőség, ismeretelméleti nézőpont, pszicho-biológiai állapot, kapcsolódási forma, cselekvési lehetőség, növekedési és fejlődési képesség. A gyermekfilozófia gyakran egy leértékelt, alábecsült minőségként jelenik meg a „felnőttfilozófiával” való relációban, kompromisszumként, amelyben a gyermeki állapotot valamilyen hiányok, negatív attribútumok, vagy rejtett potencialitások jellemzik. Ezen megközelítés mögött néhány egyértelmű karakterisztika húzódik meg: az idő folyamatos, nem-reverzibilis koncepciója, a fejlődés szekvenciális és progresszív felfogása, amelyben az emberi élet szakaszokra, és ezekhez tartozó szükségszerű, kizárólagos sajátosságokra bontott egységként értendő.[4] A teoretikus elképzelések ma már szélesíthetők a fenomenológia és pszichoanalízis sugallta meglátásokkal, amelyek alkalmassá tették a gyermekfilozófiáról szóló diskurzust és nyelvet arra, hogy a gyerekkor, az oktatás és a filozófia metszéspontjairól kevésbé konvencionális, nem kizárólag az életciklusok kronolgikus értelmezése felől gondolkodjunk.

A gyerekfilozófiai oktatási programok a társadalmi, természeti folyamatok, és az ember helyzetének (rendeltetésének, környezetének stb.) vizsgálatát, értelmezését segíthetik, amelyben a vizsgálódás értelmezhetőségének problematikussága és a magyarázatok többféleségének felmutatása a folyamat szerves része, feladata. A gyermekfilozófia célja nem az, hogy kizárólagos válaszokat adjon a tematizált helyzetekre, problémákra, inkább az, hogy segítsen továbbgondolni és megérteni, milyen erkölcsi, racionális lehetőségek, megfontolások állnak előttünk, és hogy ezeket hogyan kezeljük, értékeljük kritikusan. A gyermekfilozófia módszertanának középpontjában a gyermekek által megfogalmazott kérdések állnak, ahogy arról egy magyarországi oktatási program is beszámol. A foglalkozásokon a beszélgetések olyan problémakörök mentén haladtak, mint: van-e igazság a Földön? Miért vannak szegény emberek? Ki vagyok én? Miért tud az ember gondolkodni és beszélni? Gondolatok a gondolkodásról.^[5]

A gyermekek a világ megismerésének folyamatában rengeteg izgalmas, episztemológiai kérdést vetnek fel, és éppen a legnagyobb bölcselkedő, Szókratész gondolati hagyománya a legvilágosabb tanúbizonysága annak, hogy a filozófia gyakorlatában a kérdések dominálnak a válaszokkal szemben. A gyermekfilozófia, pontosabban a gyermekekkel való filozófiai vizsgálódás közösségi és dialogikus élménye a kérdés előtérbe helyezésével gyakorlatilag megfordítja a hagyományos iskolai tantervet: a mainstream oktatás ugyanis kész válaszokkal kezd, és csupán feltételezi a kérdéseket, amelyre feleleteket ad. Holott a kérdésekhez való ragaszkodás új nézőpontokat nyújt, teret ad az alkotásnak, réseket nyit a hegemón világképen – ez az a mozzanat, amely a gyermekkor és a filozófia mély rokonságáról árulkodik.

---

[1] Az idézet egy 10 éves gyerek oktatási pályázatra küldött dolgozatában szerepel, amelyet a gyermekfilozófia-programban résztvevő 9–12 éves gyerekek számára hirdettek meg. In Szekszárdi Júlia: „A gondolkodás egyfajta bizsergető, furcsa érzést vált ki bennem”, Új Pedagógiai Szemle, 1997/12.

[2] Janet Wilde Astington, The Child’s Discovery of the Mind, Cambridge, Harvard University Press, 1994.; Alison Gopnik, Patricia K. Kuhl, Andrew M. Meltzoff (eds.): The Scientist in the Crib: What Early Learning Tells us About the Mind, New York, Perennial Books, 1999.; Alison Gopnik: The Philosophical Baby: What Children’s Minds Tell us About Truth, Love, and the Meaning of Life, New York, Picador 2009.

[3] Matthew Lipman, Dinner Remarks, Conference Report, Victorian Philosophy for Children Association, University of Melbourne, 1991, 17–18.

[4] David Kennedy, Walter Omar Kohan: Childhood, Education and Philosophy, In Maughn Rollins Gregory, Johanna Haynes, Karin Murris (eds.): The Routledge International Handbook of Philosophy for Children, NY, Routledge, 2017, 48.

[5] Szirtes László: Válogatás gyermekek írásaiból, In G. Havas Katalin, Demeter Katalin, Falus Katalin (szerk.): Gyermekfilozófiai Szöveggyűjtemény I., Budapest, Korona Nova Kiadó Kft, 1997.